Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 11. szám - A lengyel forradalom előzményei

1926. június 1 MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Pártok vajúdása Bulgáriában Az utolsó hónapok nemzetközi kavarodásai közt talán Bulgária az az állam, amelyről a legkevesebb szó esik. Az országnak sikerült a bolseviki veszedelmet . elhárítani, leleplezvén a szovjet balkáni központját, mely széleskörű agitácíóval és fegyvercsempészettel készült a tanácsuralmat kikiáltatni Bulgáriában, ezt az államot választván a Balkán íorradalmosításának központjává. Azóta valami aléltság ül az egész politikai életen, de a csendes felszín alatt kétségbeesetten küzdenek a pártok és párttöredékek, hogy valami szilárd kormányzati többséget hozhassanak össze a jövő biztosításául. Az idei februári községi választások eredménye is csak azt mutatja, hogy a ma tízfelé tagolt és jórészt személyi ellentétek miatt szembenálló pártok sehogysem tudnak közös alapra helyezkedni és az országnak még jó időre van szüksége, hogy a belső béke helyreálljon. A háború után tíz politikai párt került be a bolgár parlamentbe. Ez a szétaprózódás volt egyik oka a nemzeti erők megbénulásának és tette lehetővé Sztambulinsky szélsőséges parasztpárti rémuralmának oly sokáig való fennmaradását. A parasztpárt ellen kitört sikeres forradalom után a polgári - pártok és a szociáldemokraták koalícióba tömörültek, de ez lassanként személyi okokból megint szétesett. A fenyegető bolseviki veszedelemmé! szemben végre 1923. októberében a nemzeti, a progresszív, a demokrata és a radikális párt az u. n. „demokraticseszki zgouor"-ban (demokrata blokk) egyesült és ezt a bolgár közvélemény nagy örömmel üdvözölte. A blokk a radikális párt programmját tette magáévá. A szobranje-választásokon 247 mandátumból 172-őt szerzett meg a blokk, a kabínetalakítás után azonban, minthogy a volt demokrata és a volt radikális párt fejei: Malinov és Kosturkov kimaradtak, ez a két párt kilépett a blokkból és visszaállította régi szervezetét. A magában maradt nemzeti és progresszív párt fuzionált, de önmagában nem volt elég erős. A parasztpárt is ketté oszlott: nemzetiekre és osztályharc alapon állókra. A kommunistákat az államhatalom feloszlatta. Radoszlavov németbarát pártja szintén ketté oszlott: nemzeti liberálisokra és radikális parasztpártra. E fejlemények következtében ma megint tíz párt áll késhegyig menő harcban egymással a bolgár közéletben; ezek: a demokraticseszki zgovor, a demokraták, radikálisok, nemzeti liberálisok, Sztambulinsky pártiak, parasztpárt, Dragiev pártja, a nemzeti egységpart, a szociáldemokraták és a kisiparosok pártja. Az 1926. február 21-én bevégződött községtanácsi választásokon ezek mindnyájan képviseletet Pilsudski József marsai, Lengyelország első államfője, erélyes mozdulattal kezébe kerítette katonai erővel a lengyel fővárost, megbuktatta a jobboldali kormányt és bár Vojciehovski köztársasági elnököt meg akarta hagyni székében, ez utóbbi, baloldali múltja és Pilsudskjhoz való régi barátsága ellenére szolidáris maradt a Witoskcrmánnyal és szintén távozott. A rend azóta helyreállt, Rataj, a szenátus marsallja, mint alkotmány szerint való helyettese a köztársaság elnökének, átvette ideiglenesen az elnöki ügykört és kinevezte az új kormányt jórészt parlamenten kívül álló főtisztviselőkből. Pilsudski a hadügyminiszteri tárcát vállalta el, s maga is letette a szabályszerű esküt az alkotmányra. Forma szerint tehát helyreállt volna az alkotmányos élet Lengyelországban, hivatalnok kormány működik, mint a szomszéd Csehországban, az izgalmak azonban még nem multak el és nagy kérdés, nem nyílik-e újabb fejezete a lengyel forradalom könyvének. A háttérbe szorított jobboldal ugyanis erősen szervezkedik Pózenben. Hogy mi lesz ebből a szervezkedésből, egyelőre nem lehet tudni. Előbb katonai erővel akarták megdönteni az új kormányt, és vissza akarták foglalni Varsót, majd Pózén akart elszakadni és ki akarta kiáltani Nyugatiengyelország függetlenségét. Az első terv megvalósítása esetén beláthatatlan következményű polgárháborúval, az egész ország szétesésével és a szomszédok közt való újabb felosztásával végződhetett volna, a második tönkretenné utolsó nyomait is annak a nagyhatalmi állásnak, melyért annyit áldozott az újra önálló állami életre ébredt lengyel nemzet. Belátták ezt a jobboldal vezetői is, s egyelőre letettek mindkét tervről. Hozzájárulnak a szejm összehívásához s csak alkotmányos eszközökkel akarnak küzdeni Pilsudski elnökségével szemben. Óriási és a messze múltban gyökeredző "személyi ellentétek és ellenszenvek koholták ezeket a ternyertek, habár a szobránjéban nincsenek is mind képviselve. A parlamentben a helyzet a következő: a demokraticseszki zgovornak van 142, a szociáldemokrata pártnak 29, a parasztpártnak 23, a demokratáknak 18, radikálisoknak 12, a nemzeti liberálisoknak 7 és a Drágiev-pártnak 6 tagja. veket és szították a testvérháborút, melyek épp úgy jelentkeznek a mai Lengyelországban, mint ahogy megbuktatták a múltban ezt az egykor annyira tekintélyes kelet- sőt középeurópai birodalmat. Az ellenlétek megismerésére vissza kell mennünk a világháborút megelőző évekbe: A három nagyhatalom közt felosztott Lengyelország egyes részeiben külön politikai irányok fejlődtek ki. Az egységes lengyel nemzeti mozgalom lassanként háttérbe szorult és helyi megalkuvások és pártküzdelmek léptek helyébe. Az osztrák megszállás alatt álló Galíciában opportunus politikát folytattak a több pártra oszlott lengyelek és ©setről-esetre kicsikart — hol politikai, hol személyes — előnyökért a kormányt támogatták. PoroszLengyelországban a legélesebb harcban állt a lengyelség a német államhatalommal, az alkotmányosság nélkül élő Orosz-Lengyelországban 1892-től kezdve szociáldemokrata, de nemzeti alapon egyre feljődött a munkásmozgalom a cári uralom ellen. A szervezést jórészt a diákság végezte folytonos üldöztetések közt. Velük szemben egy pánszláv-lengyel párt alakult oroszbarát irányzattal a birtokosokból és orosz szolgálatba lépett tisztviselőkből. Ez a két irány érthetőleg halálos ellensége volt egymásnak. A mai lengyel nagyságok közül Pilsudski, a volt államfő, Vojciehovski, a forradalom miatt lemondott mostani államfő és Dmovski Román, volt külügyminiszter, a jobboldal vezére, legtevékenyebb tagjai voltak a munkásmozgalomnak. Az első orvosnövendék volt, de 21 éves korában a május 3-i lengyel nemzeti ünnep megünneplése miatt elfogták, mesterségesen belekeverték valami összeesküvés vádjába, s ötévi szibériai bányarabságra ítélték. Vojciehovski ugyanakkor műegyetemi hallgató volt és szintén orosz börtönbe került. Büntetésének kitöltése után Párisba, majd Londonba utazott, betűszedő, majd nyomdai gépmester lett és csak az 1906. évi forradalom \ A lengyel íorradalom előzményei