Magyar külpolitika, 1922 (3. évfolyam, 33-53. szám)

1922 / 40. szám - A cseh-délszláv korridor

r í^prjiap, -'1922 ök'tób'er í. mumm Honnan, honnan nem, a Prager Tag- | ha Mosón- és Soproumegyék a cseh! blatt, meg tudta szerezni azt a három Memoire-t, melyeket annak idején Benesék dolgoztak ki a párisi béketárgyalásokra, maguknak követelve azokban óriási szintiemet és színmagyar területeket is. Sajnos, a követelések eme része teljesült, a csehdélszláv korridor eszméjét azonban, melynek szükséges voltát Benes a Memoire-re II.-ben fejtett ki, még az ántánt is ridegen visszautasította. A Prager Tagblatt most azzal kedveskedik a cseh kormánynak, hogy bőségesen ismerteti a korridor érdekében szerkesztett emlékirat tartalmát, ami bennünket már csak azért is különösen érdekel, mert a csehek, de maguk a szerbek is egészen még ma sem tudtak lemondani a célról és valahányszor alkalom kínálkozik — legutóbb Ausztria sorsának megvitatásakor — újból és újból eiőáilaijak érvelésükkel, mely szerint a cseh-jugoszláv korridor megvalósítása nem két. állam helyi problémája, hanem európai kérdés. Az emlékirat kifejti, hogy a-németség azért tudott Közép-Európa felett uralkodni, mert a magyarsággal szövetségre lépett. Ez a német-magyar szövetségi politika tette lehetővé a környék szlávságának leigázását, ez használta ki a bulgárok és a szerbek közötti ellentéteket és ennek a követ. kezménye volt, hogy a német befolyás Konstantinápolyig és a perzsa öbölig terjeszkedhetett. Évszázados politikájuk volt a csehek és a szerbek ellen küzdeni, viszont a két nemzetnek a német-magyar szövetség elleni védekezése a jog, az igazság küzdelme volt. A mostani magyar és német területeken is szlávok laktak valaha, csak hosszas, rettenetes harcok után sikerült a cseheket a szerbektől szétválasztani, és csak a XIII. században magyarosodott el a Duna jobbpwíja, Pannónia, az u. n. Nyugat-Magyarország és akkor vált németté Karinlia, Krajna, Stájerország. Magyarország és a volt Ausztria határán maradt egy sáv, melyen magyarok, németek, tótok és „jugoszlávok" vegyesen élnek. A szlávok 25—30 percentjét teszik ki a lakosságnak, dacára a 'rettenetes elnyomatásuknak. Négy megyéről van szó: Mosón, Sopron, Vas és Zalamegyékről. A terület hossza 200 km., 700.000 lakójából majdnem . 200.000 horvát, szlovén és tót, 300.000 német és 200.000 magyar. A cseh-jugoszláv szomszédság ugy volna megvalósítható, köztársaságba. Vas- éta Zalamegyék pedig Jugoszláviához csatoltatnának. Kétségkívül — mondja maga az emlékirat is — ez a megoldás . nem egészen egyszerű és sok veszedelmet rejt magában, már csak azért is, mert félmillió magyart és németet kellene a szomszédos államoknak bekebelezni és igy bizonyos, hogy a magyarok minden erejükkel állandóan ®zon volnának, hogy erőszakkal visszaszerezzék ezt a területet, ami annál könynyebb, mert nem lehetne természetes határokat felállítani. Az egész világ tudja azonban, hogy az önrendelkezési jogot.nem mindig lehet ideálisan keresztülvinni, akárhányszor magasabb érdekből kell kisebbségeket idegen államokba bekebelezni és ha ez itt nem történik meg, ugy az ezen területen élő szlávok lesznek áldozatul dobva a magyarok és németek részérc. Az uj államalakulásoknál igen sok helyen nem lehet majd természetes határokat vonni és a főcél az, hogy a magyarok a németségtől elszakít lássanak, a németek gazdasági érdekeltsége megszűnjék a Balkánon és Magyarország — elszakittatván a németségtől — kényszerülve legyen Csehországhoz és Jugoszláviához közeledni. Ha Magyarország megszűnik a németek eszköze lenni arra a célra, hogy uralják Közép-Európát, a csehek, jugoszlávok együttműködése egyrészről, a demokratizált Magvarország másrészről alapjai lehetnek egy uj, tartós, békés szövetségnek. Csehország azért javasolja ezt a megoldást, mert ez a leglogikusabb, legigazságosabb és legkedvezőbb. Ez tenné legkönnyebbé az utat a tengerhez-jutáshoz és igy tudna Olaszországhoz és Nyugat-Európához legkönynyebben közeledni. A fő gondja pedig — hogy a magyarok a németséggé karöltve mégtámadhatnál vetve. Végső következtetések: pában csak ugy lehet egy olyan- uj politikai rendszert teremteni, amelyik a tartós békét biztosítja, ha a magyarok szétválaszlatnak a németségtől és ha megteremtik a cseh-jugoszláv szomszédságot. Ez nem két állam helyi érdeke, hanem európai probléma. A cél érdekében szükséges, hogy négy német-magyar vármegye — Mosón, Sopron, Vas és Zala vármegyék — a csehszlovák köztársaságba és Jugoszláviába bekebelez lessenek. el volna Közép-Euróa<><>000<X>0<>0<>0<>00000000<^ cki kath. deutsclvm Stud,mtúnvcrbindungennel (C. V.). melyen keresztül a német-magyar csereakciók sora csak még, jobban kiszel 3S:JI. Bordás Sándor, müegvclemi hallgató, a Kuhrvidék egyik legnagyobb telepérc, Werlbe került, ahol sorozatos előadásokban ismertette Magyarország történelmet és jelenlegi helyzetét és összehozta újra a háború alatt alakult Magyar-német Bajtársi Szöveíséa, ottani csoportját. Naf/f] Iván, a Mefhosz elnöke, a német diákság központjának gazdasgi faktoraival folytatott tárgyalásokat Frankfurt am Mainban. illetőiéi: Drezdában és megállapodást létesített a Mefhosz ós a Wirtschaftshilfc der Dcutschcn Studentenschaft között, melynek értelmében a német diákság központja kedvezményes, beszerzési áron Í'OJJ iréniet tankönyveket a magyar egyetemi hallgatók részére szállítani, a Mefhosz pcdifl a könyvek ára fejében élelmiszert küld a'németi diákságnak. A magyar főiskolai sportélet két rep rezentánsa: Oláh Béla, a MAFC elnöke és Ilitzinoer János műegyetemi hallgató pedig nagy körutat tettek a n'nnet főiskolai sport tanulmányozására. München. Frankfurt. Kön. Göítingen, Hamburg, Magideburg, Berlin voltak állomsaik és mindéi üt t büszke megelégedéssel állapit halták meg. hogy. a budapesti egyetemi sportszervezetek és eredmények! nemcsak, hegy elérik a németek nívóját, de majd mindenben felül is múlják őket. — A diákok Magyar diákok Németországban I E, Ir'élen érkezett vissza az a harminc Cserédiák. akik a Mefhosz révén a nyári két hónapot Németországban töltötték. Velük együtt több mint száz magyar egyetemi hallgatónak sikerült '— a tavalyi 48-al szemben — megismerkedni azzal a német kultúrával, melyről éppen nem régien Sven Hédin, a német természettudósok lipcsei 100. vándorgyűlésén jelentette ki. hogy a háború alatt és után valamennyi nemzet közül a legnagyobb haladást mutatta fel. [A! magyar diákokat Berlinben, Lipcsében, Casselben. Göttingában, Reichenba'cihban helyezték el német •családoknál, egy nagy csomó pedig, főleg aazdászvk, német ina gybii'íokosokhoz kerültek, akik között olyan neveket is találunk, mint pl. Kaijseriina gróf, Wolkenstein gróf és Ármin gróf, Vilmos császár egyik legOnzalmasabb embere. A két hónap alat!t sokat láttak lés tanultak az ifjak. A legtöbbjük kisebb-nagyobb körutazást is tett, ami annál könnyebben merít, mert a márka megolcsóbbodolt. Igy Drezdát. Berlint, Hamburgot. Münchent nagyon sokin (felkeresték. Jankövich Endre, közgazdaságkari hallgató. a Mefhosz képviseletében hivatalosan részitivett a 02. müncheni katolikus naggyülésen és ott érintkezésije lépett a katolikus német diákság legnagyobb szervezetével, a 45.000; ta20Í számláló Cartcllverband gyülekeztek és onnét közösen utaztak haza. Bécsből Budapestig a MFTR áldozatkészségéből ingyenesen. — Visszautaztak a német cserediákok. Az a 40 német egyetemi hallgató, ekiket a Mefhosz a nyáron vendégül látott, szeptember 28-án este utazott el a bécsi hajóval a MFTR Petőfi-[éri állomásáról Apcl, götíingai veglyészhallgató vezetésével. A Mefhosz nevében Deák Ferenc, a külügyi hivatal titkára, búcsúztatta őket. A német fiuk mindegviike megtanult valamit magyarul és nem győzték hangoztatni a búcsúzásnál, hogy soha sem fogiák elfelejteni a Macfijarors-v'' töltött két hónapof. — Dán-magyar diákcsere. A dán egyetemi ifjúság meghívására Xayy Iván a Mefhosz elnöke, szeptemher folyamán egy hetet Kopenhágában töltött a dán ifjúsági szervezetek la:0<>000<><><X><>0000000000<>0^ nulmányozása céljából. Ezalatt az !<3S alatt több előadást tartott a V. Naser dr. vezetése alatt álló Intemationilcs Comiteé de dánischen Studcuten öszszejövelelein nagyszámú i;'rofesszor- és diákközönség előtt. Tanácskozásokat folytatott azonkívül egy dánrmagyar cserea'kpió ügyében, melynek eredménye lett, hogy a jövő nyár folyamán kb. 30 dán egyetemi tanárból, földbirtokosból és gazdászhallgatóból álló csoport fog három heti tartózkodásra hozzánk érkezni és viszont tőlünk 15 gazdászhallgatőt fognak ingyenesen, hosszabb időre magukkal vinni. Az akció megszervezésc/re Kopen'hálgában külön bizottság alakult H. O. G. El- i linger. egyetemi tanár, a Gazdasági Akadémia igazgatója, H. Siggard, a Dán Mezőgazdák Egyesületéneik vezetője és N. P. Sorensen, a dán ifjúság központi irodájának főtitkára' vezetésével. * & a f* — Levél a szerkesztőhöz — Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Az el mult héten a magyar sajtó szokatlan bőséggel foglalkozott Magyarország külpolitikájával. A Magyarság szeptember 5-iki számaiban, ^ibbói kiindulva, hogy a népszövetség levette napirendjéről az elszakított területeken élő magyar kisebbségek ügyének rendezését, fölveti a kérdést, örüljön-e Magyarország, ha esetleg fölveszik a népszövetségbe. A Budapesti Hirlap aznap rámutatván a török példára, kifejti, hogy a törökök nem kérik, nem könyörgik a békét, hanem, önfeláldozó harcban küzdenek megváltoztatásáért. Az Újság vezércikkében két külpolitikai lehetőséggel foglalkozik. Az egyik a kis-ententtal való béke és a lap arra a konklúzióra jut, hogy ez nem mondana ellen a magyar külpolitika céljainak, mert a valóság szerint Magyarország nem akar háborút, sőt éppen ellenkezőleg mindén kereskedelmi miniszter a békés fejlődés érdekében kereskedelmi szerződések kötésérc törekszik. A második lehetőség ennek pont az ellenkezője és Az Újság szerint ez is vezethetne valamire. Szerinte mind a két politikának meg van a jogosultsága, meg vannak külön utjai és külön eszközei és csak a két politika utjának és eszközcinek össze zavarása káros. Mind a három cikk többé-kevsébé burkoltan kritikát gyakorol a jelenlegi magyar külpolitika fölölt. Másnap a Budapesti Hirlap Ausztria problémájával foglalkozva, fölveti a kérdési, mi felel meg legjobban Ausztria érdekeinek és szembeállítja a német, a cseh, az olasz megoldást. Szerinte legjobban megfelel a német, azonban az olasz megoldás ellen sincs kifogása. Végül fölemlít egy szerinte fennálló negyedik eshetőséget, t. i., hogy Ausztriával ne történjék semmi, csak kapja meg a neki már megígért kölcsönt. E cikk nyilván magvar szempontból van megírva, de, sajnos, minden Magyarországra vonatkozó konklúzió nélkül. Hosszú évekig külföldön éltem, számos előkelő külföldi összeköttetésem van a társadalom minden rétegével. Tekintettel a külföldi lapok, főleg a nyugatiak, tagadhatatlanul magas nívójára, őszintén örültem, hogy a magyar sajtó végre külpolitikai kérdésekkel komolyan foglalkozik és a belső viszályok örökös témáján kivüj mindazokat a nemzetközi kérdéseket tárgyalja, melyek Magyarországra közvetlenül vagy közvetve befolyást pvakorolhalnak, de legyen szabad e térem egy elszomorító ielenségre rámutatni. Igen sajnálatosnak tartom, hogy minden lap a külpolitikai helyzc* A cikket megkésve kaptuk kézhez. A* kezdő sorok ezért aktualitásukat veszítették ugyan, de mivel a cikkíró következteléseit mindenben a magunkévá leszszük, tanulságosnak vél lük az éles megíigyelőképességre valló cikket utólag is leközölni. tet és a maggar külpolitika céljait nyilvánvalóan másképp itéli meg és pártállás szerint másképpen szeretné megvalósítani. Ha egy tekintetet vetünk a nyugati országok külpolitikájára és arra a magatartásra, melyet ezen .országok sajtója a külpolitikai problémákkal lanusit, mindenekelőtt egy dolgot látunk. Az ország külpolitikájának támogatása pártkülönbséget nem ismer, kivétel egv'edül a szocialisták. Arról, hogy hogyan lehet a külpolitikai célokat megvalósítani, természetesén minden lapnak meg van a.maga véleménye, sőt kell is, hogy legyen. Ellenben, ha fölmerül egy bizonyos külpolitikai terv, ha kialakul bizonyos irányzat, akkor nyugaton a sajtó minden fönntartás nélül ennek az eszmének megvalósításán fáradozik. Nyugaton tudják, hogy a külpolitika nem változhat meg napról-napra, hogy abban van egy bizonyos programm, mehd vörös fonálként húzódik végig az esc-' ményekén, oly programm, mely nem egyéni, nem áll és bukik a mindenkori külügyminiszter személyével, hanem oly programm, melynek követését ' és végrehajtását az ország érdeke kívánja, melgnek tehát állandó jellege van. Ezt a példát követnie kellene a magyar sajtónak is. A magyar sajtó külpolitikai fejtegetései és kritikái jogo . sak, mi több, szükségesek, de egy sarkalatos hibájuk van: kritizálnak anélkül, hogy megmondanák, hogy képzelik el azoknak a céloknak a megvalósítását, melyek felé Magyarország az adott nemzetközi politika és gazdasági helyzet folytán kell, hogy törekedjék. Külpolitikai programmunkat egész pontosan természetesen nem ismerhetem, de az ország közvéleményének körülbelül megfelelne a következő programm: oly viszonyok megteremtése, melyek lehetővé teszik, hogy Ma* gyarország a trianoni béke után és d világháborút követő többi békék által teremtett helyzet figyelembevételével fölvirágozzék. Azzal mindenki tisztába lehet, hogy e cél elérésére többféle ut áll rendelkezésre és az js világos, hogy az ország vezetői azt az utafc fogják választani, amely belátásuk szerint legegyszerűbben és legsimábban vezet célhoz. Azon nem csodálkozhatunk, hogy a folyó események következtében szükségessé vált akciókról csak később szerzünk tudomást. Á világháborút követő nemzetközi eseményekből tanulhattuk, hogy a külpolitikát a nagy nyilvánosság egyidejüleges ellenőrzése mellett eredményesen irányítani nem lehet. Talán szabad erre nézve a cannesi konferenscia példájára hivatkozni. Folyó külpolitikai eseményekről és akciókról alapvető kritikát tehát csak az mondhat, szerény véleményem szerint, aki bizonyos külpolitikai eseményekre nézve az öszszes erre vonatkozó adatok birtokában van. Azonban oly politikai helyzetet kritizálni, mely még nem alakult ki végképp, oly külpolitikai ténykediseMbjrálatot-morttoU-.- ameixek \