Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 8. szám - Poplar

MAGYAR KÜLPOLITIKA Csütörtök, 1924 február 21. És VÍ lÁaOAZDASAo felei-i szerkesztő: RADISICS ELEMÉR dr Főmunkatárs : BIHARI IMRE Szerkesztőség : VIII. ker., Rökk Szilárd-utca 31. Telefon: József 62—29 Szerkesztőségi órák naponta d.u. 3 —5-ig Kiadóhivatal : VIII., ker., Rökk Szilárd-utca 4. Telefon : József 23-84. ftz előfizetés ára: Egész évre: 14.000 K Fél évre: 7000 K Megyéd évre: 3500 K Egyes szám ára 350 K Külföldre kétszeres ár Laptulajdonos: Magyar Külpolitika lapkiadó vállalat. <><>ooooo<xxx*ooooooo<x>ooc>o<x> Az államvasutak reformdijszabása Irta Barthos Andor dr., nemzetgyűlési képviselő. A magyar királyi államvasutak és a hazai magánvasutak áruforgalmában tervezett díjszabások reformjának szükségességét az országos közlekedési bizottság elé terjesztett „beszámoló jelentés" szerint a magyar közgazdasági érdekek megóvása követeli. Az Ausztriával közös díjszabás és különösen az áruosztályozás ugyanis elsősorban az osztrák érdekeket tartotta szem előtt. A magyar közgazdaság érdekeit a kivételes díjszabások és díjkedvezmények igyekeztek ugyan megóvni, ..ezek azonban sem közgazdasági, sem pedig tarifapolitikái szempontból kielégítő megoldást nem nyújtottak és emellett a vasutak bevételeit csökkentették, a díjszabásokat pedig rendkívül nehézkessé és bonyolulttá telték". A jelentés kiemeli, hogy az 1918-ban végrehajtott és sürün ismételt dijszabásemelésak utján a felklasszifikálások által előállott diszparitások még fokozódlak. Miután ezek megszüntetésére vagy enyhítésére ismét a díjkedvezmények egész sorát kellett életre kelteni, a díjszabási helyzet „a régi zivart és komplikált képet mutatta". Felemlíti még a jelentés, „hogy a békeszerződésben megállapított országhatárok annyira felforgatták gazdasági viszonyainkat és az áruk termelése, forgalma, értékesítése terén oly eltolódásokat idéztek elő, melyekkel a régi alapokon nyugvó díjszabások nem tudtak lépést tartani". A magam részéről a felhozott okokat lvUtá.lóknak taiálom, sőt hangsúlyozni kívánom, hogy az államvasutak kiváló szakemberei őszinte elismerést érdemelnek fáradságos munkájukért. A gondos előkészitést igazolja az, hogy előzetesen meghallgatták az érdekképviseleteket, sőt úgyszólván ezekkel egviitt dolgozták ki az előmunkálatokat. Más kérdés az, vájjon a mai értéklabilitás mehett, helyesen választották-e meg a reformra az időt? E részben az aggodalom elől nem lehet elzárkóznunk. A reform indoka a fent előadottak szerint a magyar közgazdasági és vasutpénzügyi érdekek megóvása és a bonyolult helyzet tisztázása. Kérdés tehát az, vájjon a reform utján ezt elérnök-e? A reform a díjszabások alapjául továbbra is az ertekosztályozási és kocsiürkihasználásd rendszert fogadia el. Az érdekeltségek által szolgáltatott adatok alapján osztották be az árukat egyes csoportokba. A munkálatok, a melyeket ezen az alapon a m. kir. államvasutak közegei végeztek, rendkívül gondosságra vallanak. Észrevehető az az igyekezet, amellyel a nyersanyag, a félgyártmány és készáru egymáshoz való viszonyát mérlegelték, sőt lovább mentek, mert azt is megvizsgálták, hogy az árucikk milyen fuvardijat képes elviselni. Ezért látjuk azt, hogy igen sok árucikket más áruosztályba helyeztek, mint amelybe értékük alapján sorozni kellett volna. Itt természetesen számolni kellett a nyersanyag beszerzésének nehézségeivel, a gyártási költségekkel, a piacképességgel, a külföldi versennyel, szóval a magyar közgazdaságnak elsőrangú érdekeivel. Az államvasutak illető közegeinek e közgazdasági szempontok mellett még arra is kellett ügyelniök, hogy a vasutintézet pénzügyi érdekeiről se feledkezzenek meg. E két törekvés pedig ellentétes. Es itt eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy a vasutpénzügyi^ érdek is indoka a tarifareformnak. A részletezésre irányuló buzgóság azt eredményezte, hogy az áruosztályozást agyondolgozták. A közös áruosztályozás 12 osztályt ismert, a magyar királyi államvasutaknál volt 25. Most lesz 83 rendes díjszámítás, 259 kiviteli osztályozás és a függeléknek 23 tétele. Azt a kimondott célt tehát, amit a jelentés hangsúlyoz, hogy az uj díjszabás „áttekinthető és a lehetőséghez képest egyszerű és világos" legyen: nézetem szerint a tervezet el nem érte. A túlságos részletezés következtében az anyag- és áruismeretekben akkora jártasságot követel, amelyekkel a vasúti közegek nem rendelkeznek és méltán tarthatunk attól, hogy óvakodni lógnak a kalkulációnál a félre nézve a legkedvezőbb osztályt alapul venni, hanem ellenkezőleg alkalmazni fogják a legelőnyösebbet a vasútra, ami számos visszkeresetre fog vezetni. Nem kell prófétai ihlet annak megjövendöléséhez, hogy miként a közelmúltban szaporodtak a bank és tőzsdebizományi üzletek, a reklamációs irodák gombamódra fognak tenyészni. Emellett semmi biztosítékot nem látok arra nézve, hogy a díjkedvezmények jövőre feleslegesekké fognának válni. Az uj baréme a legolcsóbb kocarirakományi osztályban a jelenlegi II. kivételes dijszabásnak 20 százalékkal csökkentett díjtételeit veszi alapul és a további osztályokban az árut értékének és teherbiróképességének megfelelően igyekszik megterhelni. A legalacsonyabb kocsirakományu osztályokba besorozott árucikkeket az államvasutak — kétségtelenül — olyan árért fogják fuvarozni, hogy még önköltségük sem fog megtérülni. Ez mindenesetre a tervezőknek erős közgazdasági érzékére vall. Kérdés azonban, vájjon ilyen körülmények között várható-e az, hogy az uj dijszabásnak legalább is olyan pénzügyi eredményei legyenek, amelyek a vasutintézeinek igen nagy deficitjét megszüntessék? Az államvasutak számításai szerint a reformdijszabás és a jelenlegi személydijszabás alapján kereken 810.8 milliárd korona bruttó bevételt érhetnénk el. A jelentés keltekor az üzleti kiadásokat 795.9 milliárddal vették számba és ekként kihoztak 14.9 milliárd korona üzleti felesleget, „feltéte.ezve koronánk stabilitását ós előre nem látott" eseményeket. Azóta sajnos, koronánk újból esett és igy a feltevés, amiből az államvasutak kiindultak, már is megdőlt. Az előadottakból könnyű levonnunk a következtetést: a munkálatokat beható revízió alá kell venni. oooooooooo<>c><>ooo<x>ooc>oo<><x> Oroszország és a külföldi tőke Az orosz szovjetkormány 1921-ben állította föl a koncesszió-bizottságot, mely első évében öt koncessziós szerződést kötött külföldiekkel. Tizet 1922ben, 1923-ban pedig már negyvennégyet. Ebben a számban nincsenek benne azok az újonnan alapított részvénytársaságok, melyekben az állami tőke is resztvesz. A koncessziók és beérkezett engedélyek száma egyre nő. Az Ekonomicskája Siszn kimutatása szerint 1924 január 1-én éppen ezer koncessziós kérvény feküdt a bizottság előtt. Ezek tizenhat százaléka bányatermékekre, huszonegy százalék földolgozó iparra, tizenhat százalék mezőgazdaságra, hat százalék erdőgazdaságra, huszonháromszázalék kereskedelmi vállalatra. Az 1923 végéig bezárólag megkötött külföldi koncessziós szerződések közül tizenkettő ipari, tizennégy kereskedelmi, tiz szállítás és közlekedésügyi, öt erdőkilermelési, hét mezőgazdasági, három vadászati; nyolc külföldi cégnek ad engedélyt kereskedelmi üzem indítására a szovjetunió területén. Az erdökitermelési engedélyekkel együtt jár az a kötelezettség, hogy az engedményes celluloze-gyárat is állit föl. Petroleumszerződés kettő jött létre: egyik az Olasz-Belga Társaságé, Shirakban. a másik a nagyon is kétes értékű, inkább politikai célt szolgáló amerikai petroleumkutatási engedély, a Japántól megszállt Sachalin-szigeten. A már működésben levő petroleumkutakat a szovjetállam maga termelteti ki. A Bakui-félszigeten 1923 decemberében 22,085.000 pud petróleumot nyertek, a novemberi 21,019.000 púddal szemben. A munkálatoknál átlag a termelés 11.3 százalékát használták föl. A novemberben működő 1700 fúráshoz decemberben 83 ujabb járult. A finomítókban földolgoztak az utolsó hónapban 10,900.000 pud nyersnaftát, ami 2,396.000 pud finomitványt adott. Az egész bakui kerület kitermelt naftafinomitvány készlete ez évi január elsején 50,198.000 pudot tett ki. Hogy az állam milyen racionálisan vezeti ezeket az üzemeket, mutatja ugyanennek a szaklapnak kimutatása, mely szerint a naftaüzemek decemberi bevétele 243,000 cservonecre rúgott, kiadása 260.500 cservonecre.