Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)
1924 / 7. szám - A horvátok Belgrádban
8 MAGYAR KÜLPOLITIKA Csütörtök, 1924 február Hlvamán léire fog jönni a délszlávok föderációja, amelybe Bulgáriát is fölveszik. A hónát képviselők a vezér szerint csak azért mennek Bcogradba, hogy Pasicsot megbuktassák és uj koalíció* kormányt létesítsenek olyan politikai viszonyok megteremtése végett, amelyek megnyitják az utat az egységes délszláv unióhoz. Radics meg van róla győződve, hogy az uj angol kormány is elő fogja segíteni ezeknek az irányelveknek érvényesülését. Hadicsnak ez a legnagyobb leleplezése bizonyára élénk visszhangot fog kelteni beogradi körökben. A kormánypárt sem áll egységesen Pasics mögött. Jellemző, hogy Milasinovics, a vinkovcei kerület kormánypárti képviselője 7-én hosszabb memorandumot myujtott át Simonovics agrárreformminiszternek. A memorandumban közli, hogy a Vinkovce melletti Khuen-Héderváry gróf uradalomból négyszáz holdat a napokban osztollak föl szerbiai hadi önkéntesek közölt, noha az agrárreformminiszler a déknagyarországi radikális képviselőknek megígérte, liogv az agrárreformról szóló törvény életbeléptetéséig nem eszközöl ujabb telepítésekéi. A négyszáz hold felosztását Milasinovics annál igazságtalanabbnak tartia, mert mig a szerbiai önkéntesek földhöz iulollak, addig a környékbeli szegény földmives lakosság teljesen föld és megélhetés nélkül áll. Ezekután kijelenti lehát, hogy ha a miniszter nem vonja vissza rendelkezését, az ügyből pártkérdést csinál és a párt plénuma elé terjeszti. A másik belgrádi szeizáció már többnapos, de nemhogy csillapodnék, hanem mind szélesebb hullámokat ver föl. Markovics Lázár volt igazságügyminiszter ellen vád alá helyezési indítványról van szó. A radikális klub viharos ülésen tárgyalta ezt az ügyet. Lázics Voja képviselő emelt ötvenöt képviselőtársával együtt vádat a volt radikális igazságügyminiszter ellen. A párt egyrésze szolidaritást kívánt kimondani Markovics miniszterrel, hogy az ellenzélk kormánybuktatási akcióra ne használhassa ki a pártnak ezt a belső ügyét. Végre is szükebbkörü bizottságt küldtek ki a vádak felülvizsgálására. A radikális párt azzal fenyegetőzik, hogy ha az ellenzék országos esetet csinál a Mankovlics elleni vádinditványból és nem engedi át az ügy elintézését a radikális pártnak, akkor ők a volt demokrata miniszterek ellen adnak be hasonló vádinditványokat, mert azok is mind résztvettek a panamákban. 1 <XXX><>0<X>O<X><X>O<^^ Sajtóhírek Varsóban január folyamán két uj lengyel politikai napilap indult meg: A Dzien Polski és az Echo Warszawskie. Az előbbi iránya konzervatív mérsékdt. a konzervatív körök adják ki és több lengyel mágnás szubvencionálja. Külpolitikailag a nemzeti demokraták elveihez áll közel, de nem olyan szélsőséges franciabarát. Eddig néhány igen jó cikk jelent meg benne a Balti-államokról és a litván kérdésről. Hir szerint Közérdek címmel Kassán a közeljövőb?n uj magvar napilap indul meg. amelynek szerkesztőrege a megszűnt M&gyar Hírlap cinüi kormánylap munkai árjaiból fog kikerülni. A VILÁGSAJTÓBÓL Mit írnak rólunk? L4dové Noviny (febr. 1.). Vezércikkben Andrássy és Apponyi legutóbbi nyilatkozatából indul ki, amelyben ezek az államférfiak nagyon szomorúaknak ítélték Magyarország kilátásait a csehszlovák-francia és jugoszláv-olasz szerződéseknek kapcsán. A cikkíró ehhez fűzi megjegyzéseit és írja, hogy még a legloyálisabb magyar hazafinak is be kell látnia, hogy Magyarország szétdarabolása semmiképpen nem hasonlítható Lengyelországhoz. A teljes kigyógyulás már csak rövid idő kérdése. Senki sincs jobban kvalifikálva erre, hogy azt megértse, mint a magyarosító éra ez a két áilamférfia. Bethlen gróf azonban ugy látszik, nem elég öreg ahhoz, hogy hasonlókép Ítélkezzék, hogy nem marad más hátra, mint a csendes rezignáció. Kétségtelen dolog, hogy a magyarok a rabszolgasorban tartolt nemzetek nélkül is jól élhetnek, talán jobban is, mint azelőtt. Ehhez csak egy kis bátorság kell, hogy mindent elej.étőj kezdjenek cl és hozzá alkalmazkodjanak az uj viszonyokhoz. Kivül áll a mi fejtegetéseinken, vájjon a magyar miniszterelnök kísérletei ebben az irányban őszinték-e. Annál rosszabb ránézve és az országra nézve, ha a dolog nem igv van. Mert bizonyos, hogy az adott létföllételek becsületes elfogadása nélkül Magyarország nem állhat fönn és nekünk elég eszközünk van ahhoz, hogy rákénvszeritsük arra. amit nem akarnak önként megcselekedni. Azok a jóvátételi költségek, amik Magyarországra hárulnak, jelentéktelenek. Mi csak annak biztos elvárásában járulhatunk hozzájuk, hogy a mi kötelezettségeinket ugyanazon mérték szerint fogják revideálni és hogy a magvar szanálás a zavarok és összeesküvések eddigi fészkéből egészséges demokrata közönséget fog létrehozni Középeurópa többi részével való békés együttműködésben. A cikk további részében az angol munkáspárt korfmányrajutásával foglalkozik, majd igv folytatja: „Egyedül az élő valóság revideálhatja a békét. Ennek alőföllétele, hogy a vereséget szenvedett nemzetek valóban elváljanak azoktól a dinasztiáktól és kasztoktól, amelyek szerencsétlenségbe döntötték őket. A Hohenzollernek, Habsburgok, Kóburgok és szolgáiknak világa végleg romba dőlt. Aki nem tud tőlük idejében megszabadulni, összeköti sorsát az ő sorsukkal. Európa dolgozó demokráciái megértik egvmást. Közös érdekük az, hogy megértsék egymást és ne állítsanak egymásnak akadályokat." Daily Telegraph (London, febr. 4.). A magyar kölcsön sikere biztosítottnak látszik, minthogy sikerült legyőzni az ellentéteket Bománia és Magvarország között is. Bománia most már hajlandó aláírni a népszövetségi tervezetet, mely a jóvátételi bizottság előtt fekszik, noha ennek fejében hiszi, hogy a nagvantant az ő kötelezettségeit is enyhitoni fogja későbben. Uj Kelet (Arad, febr, 5.). Rubido-Zichu követ levélben nyilatkozott az Ui Kelet húrom kérdésére: 1. Mi az álláspontja Magyarországnak a vízumkényszer megszüntetése tárgyában. A vízumkényszer megszüntetésére egyelőre sajnos, nincs remény. A kedvező megoldás nem függ kizárólag Magyarországtól, mert amig a szomszédos államok föntartják a vízumrendszert. Magvarország kénytelen hasonlóan eljárni. 2. Vannak-e Magyarországon gazdasági változások készülőben? Az uj vámtarifa most van munkában, gazdasági változásokról csak azután lehet majd beszélni, 3. Várható-e a közeljövőben könnyítés a szellemi termékeknek Bománia és Magyarország közötti kicserélésében? Bemélhetö. hogy belátható időn belül ebben a kérdésben is nyugodtabb felfogás fog érvényesülni és az a régen megállapított elv fog visszatérni, hogy ezek a termékek elsősorban nem nemzeti, hanem emberi javakat képviselnek. Brassói Lapok (Brassó, febr. 5.). A tárgyalások a teljes siker reményében folynak. Legutóbb a román állampolgároknak Magyarországon lévő vagyonáról és kötvényeiről volt szó; a magvar bizottság elismerte a román álláspont törvényességét és aláirta az errevonatkozó megállapodást. A Bomániának viszszaadandó értékek 1,€00.000 békebeli magyar koronát tesznek ki. Egv másik igen fontos kérdés a magyar és a volt magyar, jelenlegi román állampolgárok közötti adósságok rendezésének az ügye s remélhető, hogy ez a kérdés is kedvezően lesz elintézve, amennyiben a román állampolgárok 2:1 arányban fogják követeléseiket megkapni. Megoldásra kerül ezeken kivül a magyar biztosító társaságok kérdése is s ezek a társaságok a román kormányra cedálják jogaikat, vagy pedig egy külön e célra kijelölt intézményt biznak meg a likvidálással. Az erdélyi igazságügyi intézmények, kulturális szervek és kórházak alapjainak visszaadása ügyében is folvnak tárgyalások és végül megbeszélésre kerül az állampolgársági opciók ügye is, de valószínű, hogy utóbbi kérdés általános rendezése céljából az utódállamok közös konferenciát hivnak egybe. Minden remény megvan arra, hogy a magvar-román tárgyalások eredménnyel fognak végződni és a megállapodásokat talán még ebben a hónapban aláírják, mert tagadhatatlan, hogy mindkét fél kellő jóakaratot tanusit. Vreme (Belgrád, febr. 7.). Janics közlekedésügyi miniszter újságírók előtt nyilatkozott SHS-nek Magyarországhoz való viszonyáról, melyben kifejti, hogy kormányának minden igyekezete odairányul, hogy Magyarországgal gazdasági tekintetben a jó szomszédi viszony mielőbb helyreálljon. Ebbeli hajlandóságának az SHS tanújelét is adta azzal, hogv Magyarország konszolidálódása érdekében hozzájárult a kölcsönhöz s a jóvátétel fejében szállítandó vasúti anyag szállításának határidejét kitolta 1926-ra, mely SHS vasúti viszonyait tekintetbe véve nagy áldozat SHS részéről. Meg van győződve, hogy a magvar politikai körök SHS jóindulatának figyelembevételével mindent el is követnek kötelezettségeiknek teljesitésére a jó viszony helyreállítása érdekében. VorwSrts (Berlin febr. 7.). Londonban jelenleg a munkáskormánv tagjai egv bizonyos magyar politikussal tárgyalnak, ami nem maradhatna befolyás nélkül Magyarország belső politikájára. Különös érdeklődést tanusit a magvar viszonyok iránt Wedawood miniszter, akinek három évvel ezelőtt személyesen volt alkalma, mint a munkáspárt tanulmányi bizottsága vezetőjének a feliér terrort Magyarországon megismerni. Az ő meghívására utazott Peidl maauar szociáldemokrata képviselő Londonba, ahol ezenkívül már Károlui Mihály gróf, a magyar köztársaság egykori elnöke és Garami Ernő, a magyar emigránsok ismert vezére tartózkodnak. Az awiol kormánu annál