Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 3. szám - Kisebbségi blokk terve Szerbiában

8 MAGYAR KÜLPOLITIKA Csütörtök. 1924. Január 17. szerb és román csapatokat Magyarország felosztására inditotta, 1919 jan. 12-dikén akként határozott, hogy csupán az öt nagyhatalom delegátusai lehetnek jelen minden ülésen. Ez az öt nagyhatalom: Franciaország, Anglia, Itália, Japán és Északamerika, tehát igen nehéz helyzetbe jutottak. Mert kétségtelen, hogy a 32 szuverén állam között nemcsak a legnagyobbak voltaik, hanem egyeseikkel, csak most kialakuló kisországokkal szemben a tekintélynek minden fölényével rendelkeztek. Joggal el is várhattáik, hogy annak a nagy háborúnak a befejezése után, mely az ő nevük és vezérletük alatt az öt világrészben folyt, a békekonferencián megkülönböztetett módon vészinek részt és vezetőszerepüket meg fogják tartani. A hiba nem is ebben volt — s ha volt, az ellen a résztvevő kis államoknak kell panaszkodniok. — hanem albban, hogy az öt nagyhatalom bizonyos burkolt formában, de a valóságban, az 1919 jan. 12-diki határozat alapján a legfőbb haditanácstól, tehát ugyanazoktól a katonai szervektől kapta és fogadta el a korlátlan részvétel és vezetés jogát, melyek a háború befejezése után tovább folytatták hadműveleteiket és azokat éppen ezen befolyás alapján a békekonferencia ideje alatt sem szüntették meg. Ezek után a békekonferencia illetékessége legalább is erősen vitatható, mert a legnagyobb hatalmak legnagyobb delegátusai sem térhettek el attól a programmtól, melyet a legfőbb haditanács titkos keze irt elő. Ebben a beállításban a konferencián meP'elent Amerikának a priori kudarcot kellett szenvednie és el kellett buknia, vele bukván a béke eszméje is. Bárki joggal merésznek gondolná, ha ezek után azt a kijelentést kockáztatnánk meg, hogy a fentieket nagyjában, — mint xnegváltozhatlant — elfogadjuk. Bátran megmondhatjuk azonban, hogy ha Magyarország veszedelmét és pusztulását abban látjuk, hogy a békekonferenciát a hadmüveleteket intéző katonák irányították is, ezt az eljárást egyetlen intéssel megtudta volna állítani oly konferencia, melynek delegátusai a béke gondolatától áthatva, nemes hivatásukhoz illő komolysággal és jóindulattal rendelkeznek. Távol áll tőlünk, hogy bármiféle szemrehányással illessük őket; mi sokkal többet akarur.k, mert egyéni érzelmek helyett, melyeket a szenvedő népek viharszerüen dobhatnának eléjök. a kritika hideg késével nyessük meg a mis/tikus ködtől, mely titkaikat oly mesteri módon eltakarta. Mi kizárólag a tényekre akarunk szorítkozni* és azokra szorítkozva állapitjuk meg 1. azt. hogy az 1919 jan. 18-dikán megnvilt, ugvnevezett békekonferencia vezető delegátusai, tehát a „tizek tanácsa" és Japán kiválása után (1919 márc. 25.) a „négyek tanácsa", e konferencia egész ideje alatt a német békeszerződéssel foglalkozott: 2. hogy a magyar kérdés egész komplexumát albizottságok intézték el, a négyek tanácsa csupán elnagyolt vonásokban, átfutó ködképekben látott és anélkül hagyott jóvá. hogy annak egyetlen részét ismerte volna: 3. hegy amint 1919 máj. 7-dikén a német békefeltételeket átadták, az egész békekonferencia feloszlott és a mellékszintereket sorsuknak engedte át. Magyarország ügyével a konferencia sohasem foglalkozott; annak számára soha egy jó szava sem volt. Az a remény tehát, mellyel a katonai előnyomulás, a felosztás és kifosztás veszedelmei közt a halálra itélt magyar nemzet a békekonferencia felé fordította szenvedő tekintetét, csupán keserű csalódást hozott, mert békekonferencia, — legalább Magyarország szempontjából, — valójában nem is létezett. S ha létezésére bármikor igényt tartana, joggal elvárható, hogy a magyar kérdés köruil, a béke és nyugalom, a polgári haladás és civilizáció szellemében tett fáradozásait bemutassa. Abban a reményben, hogy ezt meg fogja tenni, csak rövid pillanatra állunk meg az 1919. február 26-diki dátumnál, mikor a magyar kérdés a „tizeik tanácsa" elé került. Magyarország részére a pillanat sorsdöntő volt; rájok nézve az ülések hosszú sorában talán a legjelentéktelenebb és a legunalmasabb. A legíőbb haditanács megbízottai bejelentették, hogy a csehek, szerbek és románok mennyi területet vettek birtokba és még mennyit lesz joguk megszállamiok; az albizottságok bejelentették a térképeken minden nehézség nélkül megvont határokat. Az ítélet egy pillanatra súlyosnak látszott, de még súlyosabb vád csapott le, hogy azt igazolja és kimondatott az Ítélet, hogy az egész világháborút Magyarország idézte fel. Mi nem kérdezzük a legfőbb haditanácstól: ki és mi adott jogot neki, hogy a hadmüveileteket a háború befejezése után is folytassa; mi nem kérdezzük a békekonferencia bizottságaitól: ki és mi adott jogot nekik, hogy Magyarország uj határait az érdekelt Magyarország kizárásával alkossák meg; mi nem kérdezzük a békekonferencia hatalmaitól: ki és mi adott jogot nekik, hogy egy rettenetes háború felidézésének rettentő vádját Magyarország homlokára sütve, azt felosztásra ítéljék és ellenségeinek martalékául dobják oda; mi megállapítjuk, hogy e felosztásból azok részesedtek, akik a német zsákmányból nem részesedve, máshol kerestek és kaptak kielégitést és ezzel az 1919. febr. 26-iki döntés egész morális alapját összeomlani látjuk; mi tovább megyünk és a romlásba taszítva látunk egy egész országot, hol azon az estén a magyar anyák százezrei hajoltak alvó gyermekeik fölé, akik még nem tudták, hogy négy idegen és ellenséges ember egyetlen szava egy emberéletre hontalanná tette őket. Határozatuk morális és taktikai szempontból egyformán születési hibában szenvedett. Morális szempontból azért, mert száz évvel azután, hogy az 1815-diki bécsi végzések a rabszolgaságot megszüntették, azt Középafrikából Európába ültette át. Taktikai szempontból azért, mert a szolgaság érzése még erősebbé teszi a lelkekben a szabadság utáni vágyakozást, melynek feszítő ereje az elnyomás foka szerint gyarapodik. Annál inkább, mert az elnyomás egyedül fegyverekre ős nyerserőre támaszkodva tartható fenn. Ma még nehezen állapitható meg, hogy a békekonferencia vájjon Magyarországgal szemben járt el kegyetlenebbül, melyet a fegyverek erejével darabokra tépett; vagy azokkal a népekkel szemben, melyeket a felosztásban támogatott és őket az osztrák abszolutizmus és a török elnyomás színvonalára sülyesztve, nagy hadseregek tartására kényszeritette, nyugalmuktól és bedső konszolidációjuktól megfosztotta és szembeállította őket egy bizonytalan jövővel, melyben történelmileg csupán az bizonyos, hogy a szabadság eszméje mindig legyőzte a szol. gaságét. (Folyt, köv.) Y^oo<x>oo<><x>o<><x>ooc^>^ Kisebbségi blokk terve Szerbiában A Bácsmegyei Napló irja: A jugoszláviai német párt vezetői már többször hangoztatták fontosabb kisebbségi kérdések megoldásával kapcsolatban azt az óhajukat, hogy a Magyar Párttal kivannak bizonyos közös sérelmek, közös panaszok üqyében szorosabb együttműködést létesíteni, amire a Magyar Párt részéről mindig az volt a felelet, hogy nem zárkóznak el a Német Párttal való közös akciótól. Kooperációra a két kisebbségi párt között azonban eddig mégsem került a sor, mig most a romániai németség felveti a kisebbségi blokk megalakításának kérdését. A romániai németek között ugyanis egyre több hívet hódit magának az a felfogás, amely nem sokat vár a Népszövetséghez fordulástól, hanem egészen uj alapokra kívánja fektetni a kisebbségek politikáját. Ennek a felfogásnak hivei az összes kisebbségek együttműködésének jelszavát tűzték zászlójukra és nagyon nyomós érveket tudnak alapgondolata mellett felsorakoztatni. A javasolt politikát Hollinger Péter, a bánsági sváb népközösség végrehajtóbizottságának tagja, volt képviselőjelölt fejti ki a SchuM'ibische Volkspresseben. Hollinger mindenekelőtt ismerteti a svábok sérelmeit és kijelenti, hogy az egyetlen helyes ut a kisebbségek blokkjának megalakítása. Hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem lehet sok eredményt várni attól, ha a kisebbségek a népszövetséghez fordulnak panaszaikkal, majd igy folytatja: — Igazán nem marad a kisebbségek számára más ut, mint az, amelyet annakidején Vajda-Vojvoda. Polit, Juriga, Korosec Magyarországon s a nemzetiségi vezérek a régi Ausztriában követtek. Nem akarjuk elárulni hazánkat, de az összes kisebbségek politikai organizációs erejére támaszkodva kell a törvényhozásban létharcunkat megvívnunk. Közben egyáltalában nem kell a határokon túlra kacsintanunk, a belföldön is elég erősek vagyunk — ha mindnyájan igy akarjuk, — hogy biztosítsuk a békeszerződésekben és az