Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 14. szám - Az új Pasics kormány - Herriot és hívei. Találkozásom a francia miniszterelnökkel

6 \ MAGYAR KÜLPOLITIKA 1924 november 25. megegyezés. Radics hajlandó volt elejteni köztársasági programmját, de nem tudott megnyugtató formulát találni a pacifista propaganda elejtésére nézve és lehetetlen volt lemondania a külön horvát kormányról és száborról. Hivatott és hívatlan tanácsadók próbálták áthidalni a Davidovics ós Radics közötti ellentéteket. Davidovics utoljára hajlandó lett volna a királyság elismerése árán kinevezésre ajánlani a radicsianus miniszterjelölteket, abban a hiszemben, hogy az idő és az együttműködés majd meghozza a megoldást a fii <i«ö kérdésekben. Minél tovább húzódtak a tárgyalások, annál inkább romlottak a megegyezés kilátásai. Radics engedményeket tett, de ezek ellenértékét, a hatalomban való részesedést nem kapta meg. A jogpárti sajtó egyre hevesebben kezdte ostromolni, hogy feladja a horvát nemzet jogait és látnia kellett, hogy Davidovics nem hajlandó még a magyar időkben élvezett horvát autonómiát sem viszszaállítani, holott ő ennél sokkal többet követelt. Keserűség és izgalom vett rajta erőt, pártja népgyűlésein mindjobban visszaesett régi intranzigens ideológiájába, bár kijelentéseit utólag mindig megpróbálta engesztelékeny szellemben magyarázni. Ez természetesen Davidovics helyzetét folyton rontotta Belgrádban. Az udvar gyanúvá] telt el. Xem tudta méltányolni azt a politikát, mely egy dinasztikus és szerb szempontból meg-bízható pártot, a radikálisokét, tönkre akar tenni, azért, hogy egy dinasztikus és szerb szempontból igen kevéssé megbízható pártot emeljen uralomra. Akcióba léptek a radikálisok is. akik érezték, hogy egy Davidovics— Radics megegyezés az ő megsemmisítésükhöz vezethet. Titkos szervezetük, a Fehér Kéz, tevékenysége intenzívvé vált. Pucoshírek keringtek, egyes tábornokok viselkedése valóban olyasmit árult el, mintha e hírek nem volnának alapnélküliek — a jelenlegi hadügyminiszter is e tábornokok közül való — és az udvari életbe mélyen benyúló befolyásukkal ki tudták vívni, hogy a kormány előterjesztései, főispáni és más kinevezései heteken át elintézetlenül hevertek a kabinetirodában. A belgrádi minisztériumok tele vannak a fehér Kéz embereivel, akik nekibátorodva, egyre nagyobb mértékben akadályozták meg a miniszterek működését. Október 10-éu került nyilvánosságra, hogy a király bizalmi embere, Hadzsics tábornok benyújtotta lemondását. E lépését Radicsék államellenes propagandájával indokolta meg. mely propaganda ellen a kormány nem \éf> fel. Ezzel a Davidovics-korcnány lappangó válsága nyílt válsággá lett, bár a kormány félreismerve a helyzetet, csak egy hét múlva mondott le, miután előbb azzal szórakoztatta a délszláv közvéleményt, hogy belügyminisztere és a lemondásban levő hadügyminisztere egymással a sajtóban polemizáltak. E polémia folytán kiderült az, hogy egyes katonai hatóságok a horvátországi szerbek közt fegyvereket osztottak szét, nyilvánvalóan nem a horvátok iránt érzett 1 est véri érzelmek elmélyítése céljából. A király bizalmát Davidovics kormányzati rendszere eljátszotta. Ettől függetlenül azonban a király megmaradt júliusi politikai koncepciója mellett, hogy t. i. nem akar választásokat kiírni, koncentrációs, vagy legalább is széles alapokon nyugvó koalíciós kormányt óhajt kinevezni, melynek programmjábain benne legyen a horvátokkal és szlovénekkel való megegyezés. Hogy dokumentálja e programúihoz való ragaszkodását, először is Davidoviesot bízta meg egy koncentrációs kormány alakításával. A radikálisok magatartásán Davidovics kormányalakítási kísérlete hajótörést szenvedett. Erre a radikálisok taktikát változtatva, kijelentették, hogy ők is a megegyezés hívei és hajlandók a parlamenttel tovább dolgozni. A kiály most Jovánovics Lyubát, a radikálisok mérsékelt szárnyának régi vezérét designálta egy koncentrációs kormány elnökéül. Jovánovics az önálló demokrata párt és a Radicspárt kizárásával óhajtotta kormányát megalakítani. Az előbbieket azért zárta ki, mert Pribicse\dcs továbbra is a megegyezés ellen és a választások mellett volt, az utóbbiakat azért, mert sürgetésre sem voltak hajlandók szakítani Moszkva val, ahol tudvalevőleg Radics csatlakozott a parasztinternacionáléhoz. Jovánovics kormányalakítását viszont a demokrata párt akadályozta meg, kimondván, hogy Radicsék nélkül nem lépnek be a kormányba. E nyilatkozathoz csatlakozott Korosec és Szpáhó is. A király most Davidovics pártjának egyik jelentékeny tagját, Timotijevies Kosztát, bízta meg kormányalakítással, még mindig koncentrációs és megegyezéses alapon. Timoti.ievics jelöltsége mellett az a remény szólt, hogy ő, mint Davidovics pártjának tagja, a kormányblokkot engedékenységre bírhatja és az, hogy a nemzeti, blokk rokonszenvezett vele. miután ismeretes volt róla, hogy helytelenítette Davidovics engedékenységét a horvátokkal szemben. Ez a kísérlet sem vezetett célra, mert a kormányblokk továbbra is ragaszkodott Radicsék szövetségéhez és mert a nemzeti blokk és most már a király is sürgette Radics és a bolsevikok viszonyának tisztázását. Radics a sok sürgetésre tisztázta is a dolgot, kijelentvén, hogy nem szakit Moszkvával, ö és pártja nem bolsevikok, a parasztinternacionálé sem az, azonban Moszkva megígérte anyagi és erkölcsi támogatását a horvát nemzeti küzdelem számára. Súlyosbította még a helyzetet, hogy az okt. 20-án rendes ülésszakra összeült parlament az alelnöki székbe dr. Mácsek Katkót emelte, akiről kiderült, hogy szeptember és október folyamán kétszer járt a bécsi Szovjetkövetnél. A király az új elnökséget éppen ezért nem is fogadta audiencián. Az új P. P.«kormány. A kormányblokk tehát nem volt hajlandó Radicsék nélkül kormányt alakítani, a király viszont a történtek után nem volt hajlandó ilyen kormányt kinevezni, ezzel a kormányblokk uralmon maradása vagy a vele való koncentráció lehetetlenné vált. Maradt tehát a nemzeti blokk, melynek azonban nem volt többsége, tehát egy ilyen kormány kinevezése a választások kiírását jelentette, amit a király perhorreszkált. Felmerült egy pártonkívüli, vagy hivatalnokkormány alakítá sának is a terve, de ezt mindkét blokk elutasította. Így a királynak nem volt mit tennie, mint a két rossz megoldás közül a dinasztikus és szerb szempontból kevésbbé aggályosat választani, újra kinevezni PP-kormányt. Hiszen a radikálisok azzal, hogy a megegyezéses politikát magukévá tették, úgyis egy lépést tettek a király felé és voltak bizonyos halvány remények, hogy a PP-kormány kinevezésének valósága egyes volt kormányblokkbeli vagy azon kívül álló ellenzéki csoportokat álláspontjuk revíziójára fogja bírni. Pasics kormányalakítási megbízatást nyervén, valóban felszólította Davidovicsékat, hogy lépjenek be a kormányába. Davidovics ez ajánlatot visszautasította, de Pasics még mindig rezerváltan tart két tárcát az esetleg kilépő Timotijevics-csoport és mások számára. Az új kormány kinevezésével egyidejűleg Radics elhagyta az országot és egyelőre Davosba utazott, ahol egyik veje, dr. Vandekar, üdül. A kormány okt. 10-én feloszlatta a Szkupstinát, febr. 7-ére írva ki a választásokat. Pasicsék lázasan szervezkednek, reaktiválják volt főispánjaikat és egyéb tisztviselőiket. A kormány kimondta a vidovdáni alkotmány végrehajtásának további folytatását, a tartományi kormányok teljes feloszlatását. Horvátország élére e feladattal a szerb Mojszilovics Jovánt állították. Állítólag az állami rend védelméről szóló törvény alapján a Radics-párt feloszlatása is tervbe van véve. A terror, a korrupció uralma rendezkedik be, véres választások készülnek Jugoszláviában. Hogy azonban ezekkel az eszközökkel a horvát kérdést és a délszláv állam egyéb súlyos belső kérdéseit meg lehessen oldani, azt az elaggot Pasason és hisztérikus horvát gyűlöletében józanságát el veszített Prihicsevicsen kívül alig hiszi valaki.