Magyar külpolitika és világgazdaság, 1923 (4. évfolyam, 1-40. szám)

1923 / 40. szám - A trianoni béke megalkotása. 1915-1920. 6. r

Csütörtök, 1923 dec. 20. MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 A válsággal kapcsolatban ellenzéki körökben ismét felmerült egg erős ellenzéki blokk megalakulásának a terve, A blokk megalakilását a de­mokrata párt vette kezébe s abba a Spalwékat és Korosecékat akarja be­vonni. Davidovics máris folytat ily irányú tárgyalásokat az ellenzéki klub­bokban. A muzulmán-klub magáévá is tette az ellenzéki blokk alakításának eszméjét, klerikális körökben azonban nem talált nagy visszhangra a törek­vés. Végül eseménye még a szerb politi­kának, hogy a Radics-párti disszidens képviselők, Kordics és Minarics uj her­cigovinai köztársasági párt alakítását tervezik, amely progr.immjában telje­sen egyezne Radics pártjáéval azzal a különbséggol, hogy függetlenítik ma­gukat Radics diktatúrájától. Az ala­kuló párt Mostarban Hercegovinái Slobodni Dom címmel lapot is alapí­tott. 0<X>000<><>00<>0<><>^^ A trianoni béke megalkotása V 19*5—1920. Irta: Horváth Jenő egyetemi magán­tanár. XVI Az osztrák politika élén Bécs a dél­szlávokat a megszűnt Osztrák-Magvar Monarkia harmadik államtéstében osz­trák vezetés alatt akarta eauesiteni és a duális monarchiát egy triátis mo­narchiává fejleszteni ttrializmus); vele szemben a nagvszerb politika élén Belgrád a délszlávokat szerb vezetői alá vonni törekedett. Az összeütközés is Bécs és Belgrád, a naevosztrák és nacvszerb törekvések között tört ki és vezetett a világháborúhoz, melvben a trializmus zászlóit hordozó Nagy Ausz­tria és a nagvszerb törekvéseket alá­fütő cári orosz hatalom egymás szeke­reit döntötték fel azon az uton. melv a dél felé keskenyedő Balkán félszigetre futott. A magvar politika túlzott passzivi­tással szemlélte a végzetes harcot, melvben nem volt elég erös ahhoz, hogy régen lefektetett balkánpolitíkai álláspontjának, melvet valamikor Met­ternich herceg és Andrássv gróf elfo­gadtak, érvénvt szerezhessen. Magvar­ország előtt mindenkor a balkáni népek politikai függetlensége és szabad fej­lődése lebegett: Bécs eretleges dia lala ennek az elvnek a bukását jelentette volna, amint ezt jelentette a nagvszerb politika sikere is. A sikert az 1915—17. londoni dél­szláv komité vezette be, melyet North­cliffe lord 1918 folvamán a brit kor­mány figyelmébe ajánlott ér Seton Watson az eljárást illetőleg megkérde­zendönek tartott. Az ebő formaszerii egyezmény az egyesítést illetőleg 1917 iulius 20-án Korfuban, tehát a szerb kormány menedékhelyén iött létre Pasics Nikola szerb miniszterelnök, az oroszbarát szerb radikálisok vezére és a nagvszerb politika zászlóvivőié, más­részt Trumbics dalmáciai emigráns kép­viselő között. Fontosnak tartjuk a hor­vát delegátus dalmáciai jellegének ki­emelését, mert ezzel mea akarjuk álla­pítani azt. hogv nem a Magyarország­gal unióban élt Horvátországból, hanem Dalmácia osztrák tartományokból szár­mazott és ÍRV nyilvánvalóan még tikkor is csak Dalmáciát képviselhette volna, ha erre megbízatással rendel­kezik. A kérdés eldöntésére minden­esetre a horvátokat tartjuk illetéke­seknek, mert a korfui paktum értel­mében a horvát nemzet Szerbiával lé­pett unióra és a magyar uniót egyolda­lúan felbontotta. Mi csupán azt a tényt állapíthatjuk meg, hogy a ma­gyar kormány a horvát nemzet igé­nveit honorálva, nem zárkózott el attól, hogv az uniót az autonómiáról két szabad nemzet uniójára helyezze át; 1918-ban Horvátország államjogi függetlenségét elismerte és álláspont­ját a mai napig sem változtatta meg. Ez álláspontból önként következik az, hogy Horvátország az államjogi füg­getlenség birtokában immár akadály nélkül újjászervezhette és megerősít­hette volna Magyarországhoz való vi­szonyát és a szövetséges Magyar­országra támaszkodva megvethette volna lábát az Adria mellett, hol a horvát hatalomnak és dicsőségnek annyi emléke él. De mindezt Q követ­kezést egy tollvonással húzta át az, hogv egy dalmáciai horvát, ki a tar­tomány osztrák igazgatásának idegen­szerűségét érezte, a korfui paktumban a horvát királyról is rendelkezett és azt abban a pillanatban, mikor az önrendelkezés jogának birtokába ju­tott. Szerbiának adta oda, Szerbiába kebeleztette be és területét szerb meg­szállás alá taszította. Mi távolról sem akarunk e helyen Jugoszlávia belső viszonyaival foglalkozni, mert a hor­vátok nevében nem nyilatkozhatunk. Kénytelenek vagyunk azonban az igaz­ság kedvéért annál határozottabban megállapítani, hogy a korfui paktum Baranyát, Bácskát és a Bánátot is Szerbiának engeefte át. Ua tehát — amiben legyen szabad kételkednünk — Trumbics a horvát nemzetnek bár­minő megbízásával dicsekedhetett volna is, a felsorolt területekkel soha sem rendelkezhetett, mert azok nem Hor­vátországhoz, hanem a magyar anya­országhoz tartoztak, melyen a török elnyomás és üldözés elől menekült szerb emigránsok telepedtek meg, kik­nek a magyar állam hazát és földet adott; akik magyar állampolgárokká lettek és magyar igazgatás alatt éltek: akik az elszakitást nem kérelmezték és akik azt hálából nem is kérelmezhették. Fejtegetéseinkben csupán a tények megállapítására törekedtünk és elke­rültünk minden olyan szempontot, amely kizárólagos magyar álláspontot engedne sejteni, amihez egvébként tel­jes jogunk volna. De ha még ezt a tár­gyilagos álláspontot is elhagynánk és a Magyarország ellen felvonult hatal­mak álláspontjára helvezkedve. azt mondanánk, hogy a korfui horvát de­legátus személye megbízás nélkül is a felszabadulni vágyó horvát nép egye­temét képviselte: ugy hogvan képvi­selte a nem-horvát szerbeket? és ha ez"k nevében is teljes joggal beszélt volna, miért folyt le az egész beszélge­tés és miért köttetett meg a korfui egyezmény egy cseh delegátus jelenlé­tében, ki nyilvánvalóan nem tartozott a délszlávok közé? Mi attól tartunk, hogy a korfui paktum Oroszország nyu­gati és déli szláv barátainak titkos szövetkezése volt, mely a szláv elő­rtyomulást az orosz-cseh területen és a nyugatmagyarországi korridoron át az Adria felé vitte tovább; a szláv fai­érvényesülésének azon hatalmas mani­fesztációja, mely Európa jövő harcá­ban a szlávokat az elgyengült latin és germán népek közé taszította. Előre kell bocsájtanunk. hogy ez a megállapítás nem tőlünk ered. hanem az olaszoktól, kiknek az 1915 április 26-iki londoni paktum 700.000 dél­szláv (horvát-szlovén) lakost ígért oda; kik e megígért terület birtokbavéte­lére készülve, a korfui paktum idejé­ben már két év óta legjobb erőiket ál­dozták fel az Isonzó vonalán, hogy az osztrák-szláv területek romjain Itália nagyságát alapítsák meg. Az olaszok kétévi véres küzdelem után arra ébred­tek, hogy a korfui paktum azokat a területeket, melyekért élethalálharcba indult. Szerbiának adta oda, melynek emigráns kormánya birtokon kivül Korfuban vonta meg magát és melyről nehéz volt megállapítani, hoRy Olasz­ország szempontjából akkor veszedel­mes-e. ha beavatkozásával az olasz hadsereget tehermentesíteni nem tudja és száműzetésben él, vagy akkor, ha esetleges sikereivel vállán hozza a dia­dalmas szlávokat az Adria felé, hogy az olaszokkal megmérkőzzenek. Itália mindenesetre óvást emelt a korfui paktum ellen, mi a londoni bureaut meglehetős izgalomba hozta. Seton Watson helyett Stead Vilmos, a Times volt bécsi levelezője vette ke­zébe a kibonyolitás nehéz munkáját, ki az osztrák-magyar kérdésnek leg­jobb és a szereplőknek is személyes ismerősük volt, a csehekkel és a dél­szlávokkal állandó összeköttetésben ál­lott. A helyzet bonyolult voltát eléagé jellemezte az, hogy Steadnak is csupán hosszú kísérletezés, békités és egyez­tetés után, 1918 március 7-ikén sike­rült összehozni Trumbics horvát és Tőrre olasz megbízottakat. Szerbia tehát nyilvánvalólag visszavonult és a horvátokat tolta előre; a csehek nem voltak láthatók; Trumbics nem a korfui paktum aláírói, hanem a felsza­badulást kereső ausztría-magyarországi elnyomott nemzetiségek nevében be­szélt; Tőrre viszont egyelőre kötetl?n formában szerepelt és a végső döntést Olaszország kormányának tartotta fenn. Trumbics és Tőrre, tehát az érdekelt fe­lek mellett annál nagyobb szerep ju­tott a közvetítőknek, mert Stead és Seton Watson jelen voltak és az ő fáradozásaik eredményeként jött létre azután az u. n. londoni paktum, mely­ről sem azt nem merjük mondani, hogy az olasz és horvát nemzetek megegyezése volt, sem Olaszország és Szerbia megállapodásának nem nevez­hetjük és igy meg kell elégednünk nz­ZJ:'1, hogy az a londoni propagandahi­vatal javaslatának megmentésére jött létre amint az Seton Watson elbeszé­léséből kivehető. Erre mutat az is.

Next

/
Thumbnails
Contents