Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 3. szám - Eredményesség és jogszerűség a közigazgatásban

80 SZONTAGH VILMOS mussal szemléli. Ez az álláspont teljességgel indokolatlan. Az, aki a jog világában él, jól tudja, hogy a jog nem öncél, nem önmagáért van, hanem másért, a valóságért, a nem jogi elemekért. A jog, a jogi elemek tehát csak eszköz lehetnek a cél, a nem jogi elemek szolgálatában. De ezek a nem jogi elemek a maguk érdekében igénylik a jogi elemeket, mert csak azok révén alakulhatnak az'értékítéletünknek megfelelőkké, eredményesekké. Mennél tökéletesebbek a jogi elemek, annál tökéletesebbek a nem jogi elemek. A nem jogi elemeket közhatalmi, közigazgatási úton nem lehet javítani, tökéletesíteni jogi elemek nélkül, csak azokkal, azok útján. A nem jogi elemek érdekében életrehívott közigazgatás azonban alapjában mindig jogi értelmű működés, hiszen közigazgatni annyit tesz, mint közhatalmi joghatásokat elérni, s csak a joghatások eredményeiként jelentkeznek a fényhatások, a nem jogi elemek. Az életviszonyokat, a nem jogi elemeket tehát a közigazgatás mindig a jogi hatás eszközeivel alakítja s csak ezen az alapon fejtetnek ki azután tényleges hatások, mint tanítás, gyógyítás, szállítás, építés stb. A közigazgatást tehát érdemileg nem abban a kapavágásban kell látnunk, mely egy közút létesítéséhez szükséges, hanem azokban a jogi hatásokban, amelyek ezt a kapavágást a közszükségletek kielégítésére közhatalmi úton-módon beállították. A tényleges hatások, a nem jogi elemek, a kapavágás, az útépítés, az úthálózat csak eredményei a mindig jogi értelmű közigazgatásnak s azokon mérhetjük le a jogi értelmű közigazgatásnak a közszükségletek kielégítésére való alkalmasságát, annak társadalompolitikai értékét, — eredményességét. Magyary ezt az eredményességet, mint a jog termékét, félti a jogtól, a jogszerűségtől s el tudja képzelni, hogy a jogszerűség valamikor is ellentétbe kerülhetett az eredményességgel s nem hajlandó elfogadni a tételünket, mely szerint jó jog szükségképen csak jó eredményt, a rossz jog pedig szükségképen rossz eredményt szül a maga hatásával a jogszerűséggel, de a jog a maga merő létezésével, illetve hatásaival, a jogszerűséggel m m kerülhet szembe soha az eredményességgel, mert ez bölcseletileg lehetetlen. Fejtegetéseimet azzal zárom, hogy minden tudományos vita annyit ér, amennyi haszna abból a iudománynak és közvetítésével az életnek vi\n. Vitám Magyaryval a körül a kérdés körül forog, hogy a jogilag kötött közigazgatás érdemi, politikai célját a joghatás, a jogszerűség keretein kívül, vagy azon belül keil-e keresni és elérni tudni. Megítélésem szerint a jogilag kötött vonatkozásokban maradéktalanul elértük a politikai célt azzal, ha jogszerűek voltunk, ami érdemben annyit jelent, hogy a jogi rendelkezéseket értelemszerűleg, vagyis a jogszabály szerinti eredményességi képzet szem előtt tartásával hajtottuk végre. Nincsen tehát különálló eredményességi szempont, mert aki azt külön szempontként állítja fel, az megvonja a jogtól, a jogalkalmazástól, a jogszerűségtől annak a lelkét, az értelmét, azt kiüresíti s üres, értelmetlen formalizmussá süllyeszti. Az életnek pedig ebből az elméleti vitából az a haszna származik, hogy a közigazgatás gyakorlati embereit nem zavarjuk meg azzal, hogy nékik a jogilag kötött vonatkozásokban nem elég jogszerűnek, hanem ezen felül és ezen kívül még eredményesnek is kell lenniök. Nyugtassuk meg azzal, hogy a jogászi működés tökéletességének arányában valósítják a politikai érdemi célkitűzést, — az eredményességet is.