Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 3. szám - Eredményesség és jogszerűség a közigazgatásban

78 SZONTAGH VILMOS Magyarynak azzal a kijelentésével szemben, hogy ő ezt a szembeállítást nem vallja, vitába természetesen nem bocsátkozhatom s azt elfogadni tartozom, de akkor meg kell állapítanom, hogy nem vette észre ezt a szembeállítást s ha az részéről nem tudatos és nem szándékolt, akkor a munka ebben a vonatkozásban revízióra szorul, mert teljességgel megtévesztő. Magyarynak az a íáradozása, hogy ezt a szembeállítottságot megcáfolja, már eleve sikertelenségre van ítélve. Nem bizonyíthatja a szembe nem állítottságot azzal a kardinális alaptételével szemben, hogy külön követelmény a jogszerűség és külön követelmény az eredményesség. Minden ezirányú kísérlet és igyekezet összeomlik a logika vaspáncélzatán. Ennek illusztrálásául hivatkozhatom a következő kijelentésére: 11. §-ban rámutattunk arra, hogy a jogállam századában a közigazgatás jogszerűségének a követelménye hogyan szorította háttérbe az eredményesség szem előtt tartását. Eredmény nélkül pedig a közigazgatás céltalan." (136. 1.) Ennél kirívóbban már nem is lehet az eredményességet a jogszerűséggel szembeállítani. És Magyary ugyanebből a 11. §-ból (a munka 75., 76. és 77. lapjairól) veszi a bizonyítékokat velem szemben annak igazolására, hogy az eredményességet a jogszerűséggel nem állítja szembe, hogy azok szerinte nem alternatív fogalmak. De vehetem bármelyik, a megállapításaim cáfolatául felhozott érvét, azokról kivétel nélkül kimutatható, hogy azon az alapgondolaton épültek fel, hogy a közigazgatásban a jogszerűség a cél (az eredményesség) elérésére nem elegendő s arról az eredményességnek külön követelményszerű felállításával kell és illetve lehet csak gondoskodni. A pénzügyi közigazgatással kapcsolatosan tett engedménye pedig elvi engedmény s nem erőtleníti meg azt az alaptételét, hogy a közigazgatással szemben a követelmény kettős, egyrészt jogszerűségi, másrészt eredményességi. Ha ugyanis ezzel Magyary azt akarná bizonyítani, hogy szerinte az eredményességet tisztán jogszerűséggel is el lehet érni, akkor a saját tételével szemben a mi tételünket, vagyis azt a tételt igazolná, hogy az eredményesség benne foglaltatik a jogszerűségben s azzal egyedül is elérhető. Az állításaim cáfolatául Magyary által felhozott idézetek között is akad olyan, — amivel előbb már részletesen foglalkoztunk —, amely teljességgel nem illeszkedik be értelemszerűleg a kettős álláspont ideológiájába s ellene és mellettünk bizonyít. Nem tehetem meg, hogy az érdem szempontjából szükségtelenül sorra vegyem mindazt, amit Magyary az elsősorban nékem szóló válaszában mond. A helyzet ugyanis az, hogy ha téves az alapgondolat, úgy szükségképen téves az erre felépített minden további tétel és megállapítás s azok tévességének kimutatása mindig csak próbája az ellentett alaptétel helyességének. Legyen szabad tehát azok közül csak néhányat kiragadnom. Magyary azt mondja, hogy szerintem a közigazgatás — a szabad belátás területén kívül — nem egyéb, mint puszta, vak, mérlegelésre nem jogosult jogszabályalkalmazás. Ezt azonban én így sehol nem mondtam. Én azt mondtam, hogy „A