Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - Bűnvádi eljárási jogunkról

A ZÁLOGLEVELES KÖLCSÖNÖK VISSZAFIZETÉSE 7 pénzintézetek és a zálogleveles kölcsönök adósai közötti érvényes magánjogi szerződések s ennekfolytán az adósok — a stornódíj kifizetése mellett — soronkívüli tőkevisszafizetéseket teljesíthettek volna, ez súlyos jogi és gazdasági bonyodalmat okozhatott volna. Nevezetesen a hitelező pénzintézet a záloglevelek soronkívüli felmondására, illetőleg kisorsolására vonatkozó tilalom következtében nem tehetett volna eleget a záloglevelek kibocsátásáról szóló 1876:XXXVI. tc. 14. §-ában reá rótt ama kötelezettségének, hogy köteles zálogleveleit a forgalomból oly mértékben visszavonni, amelyben jelzálogilag biztosított kölcsönköveteléseinek összege visszafizetés folytán, vagy más okból csökkent. Ugyanolyan helyzet állott tehát itt elő, mint az 1932. évtől kezdve a gazdaadósságoknál, csak fordított viszonylatban. A gazdasági rend megóvása érdekében mindkét irányban kénytelen volt a kormány az 1931:XXVI. törvénycikkben kapott felhatalmazás alapján rendeleti úton kényszerintézkedéseket tenni. így a gazdaadósságoknál a kormány a kölcsönkötelem rendelkezéseiben meghatározott teljesítési időhöz fűződő hitelezői érdekek háttérbe helyezésével az adós gazdasági létének megmentése céljából fizetési moratóriumot állapított meg. A zálogleveles kölcsönöknél viszont a kormány az időelőtti törlesztéshez fűződő adósi érdekek időleges figyelmen kívül hagyásával az adósi minőségben is érdekelt hitelező pénzintézet jogi és gazdasági helyzetének megóvása s emellett különösen a záloglevélpiac érdekeinek megvédelmezése céljából rendeletileg azt mondotta ki, hogy a rendelet hatályának tartama alatt „a kötvények, illetőleg záloglevelek kibocsátójának tilos ezekre a kölcsönökre a rendes törlesztést meghaladó fizetést elfogadni és az adósnak tilos ezekre a kölcsönökre a rendes törlesztést meghaladó fizetést teljesíteni". (6900/1931. M. E. számú rendelet 3. §-a.) Ebben a jogi helyzetben egyrészt a záloglevelek kibocsátásának alapjául szolgáló kölcsönök, másrészt a záloglevelekben megtestesített követelések látszólag mozdulatlanokká váltak. Az élet azonban nem állott meg s a záloglevelek kibocsátásának alapjául szolgáló kölcsönök visszafizetése nem szűnt meg teljesen, mert a kölcsönök visszafizetését egy-egy jogi, illetőleg gazdasági körülmény mégis lehetővé tette. A jogi körülmény az volt, hogy a 6900/1931. M. E. számú rendelet 3. §-ának ama rendelkezéséhez, amely a zálogleveles kölcsönök soronkívüli visszafizetését megtiltotta, a jogszabályalkotó szankciót nem fűzött (lex imperfecta). A gazdasági körülmény pedig az volt, hogy a kibocsátó pénzintézeteknek módjukban állott elfogadni bizonyos szűkebb keretben visszafizetéseket anélkül, hogy zálogleveleket soronkívül felmondani, illetőleg kisorsolni lettek volna kénytelenek. Ugyanis a pénzintézetek különböző okokból — többek között azért is, hogy a visszafizetések elfogadásánál kellő mozgási szabadságuk legyen — a záloglevelek fedezetéül szolgáló kölcsönöket rendszerint nagyobb öszszegben helyezték ki, mint aminő összegű zálogleveleket kibocsátottak. A különbözeti összeg (a kölcsönállomány nem refinancirozott része, bankári nyelven az ú. n. Spitze) csökkentése tekintetében a hitelező