Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - Bűnvádi eljárási jogunkról

6 REMÉNYI-SCHNELLER LAJOS kamatozási feltételek miatt — a tőkében gazdag nyugati államok — elsősorban Amerika és Anglia — tőkepiacai érdeklődni kezdtek a magyarországi kihelyezések iránt. Pénzintézeteink tehát a jelentkező igények kielégítése érdekében felvették az érintkezést ezekkel a külföldi tőkepiacokkal és igyekeztek innen a kihelyezéshez szükséges tőkéket záloglevelek elhelyezése útján megszerezni. A külföldi tőkepiacok viszont, érthető okokból, ragaszkodtak saját országuk valutájához. Ennélfogva a pénzintézetek — a megfelelő egyensúly biztosítása érdekében — a hosszúlejáratú kihelyezéseket csakis ezekben az idegen valutákban vállalhatták. így történt azután, hogy az 1925. évtől kezdve kihelyezett zálogleveles kölcsönök szinte kivétel nélkül külföldi valutákra szólottak. A záloglevelek kibocsátásának alapjául szolgáló kölcsönökre vonatkozó szerződések élénken kidomborítják azt, hogy a teljesítés időpontját nemcsak az adósok, hanem a hitelezők érdekében is megállapítottnak kell tekinteni. Ez érthető és együttjár a hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönök természetével. Hiszen a hitelező a kihelyezésnél a kamatozásnak hoszszabb időtartamra való biztosítását s emellett azt is figyelembe vette, hogy az őt megillető kezelési jutalékot a 30—35 évre terjedő törlesztési időtartam alatt szedheti. A soronkívüli visszafizetések a pénzintézetnek ezeket a számításait megzavarják s komoly jövedelemkiesésekre vezethetnek. De szerepet játszott az a körülmény is, hogy a záloglevélkibocsátások sikerének biztosítása érdekében pénzintézeteink kénytelenek voltak a zálogleveleket átvevő külföldi pénzcsoportokkal az ilyen ügyleteknél szokásos feltételekről rendelkező szerződéseket kötni. Ezek a pénzcsoportok a zálogleveleknek ügyfeleik körében való elhelyezése során azok megnyerése érdekében természetesen hangsúlyozzák azt az előnyt, melyet a hosszú időre biztosított s az ottani viszonyokhoz képest magas mérvű kamatozás jelent. Ezért ezek a pénzcsoportok a magyar pénzintézetektől viszont kötelezettségvállalásokat kívántak arra nézve, hogy a kikötött kamatozás tényleg hosszú időre fog terjedni és hogy a rendes törlesztéssel együttjáró tervszerű sorsolásoktól eltekintve időelőtti visszafizetések folytán a zálogleveleket nem vonják ki rövid időn belül s nagyobb tömegben a forgalomból. Érthető tehát, hogy a hitelező pénzintézetek a zálogleveles kölcsönszerződésekben adósaikkal szemben is biztosították a lejárat időpontjához fűződő érdekeket s ezek védelmében soronkívüli visszafizetés esetére kivétel nélkül kikötötték a kártalanítást szolgáló stornódí jat. Különösen nagy jelentőségűvé vált azonban ez a hitelezői érdek, amikor a kötött devizagazdálkodás bevezetésének okszerű folyományaként kibocsátott 6900/1931. M. E. számú rendelet „avégből, hogy az ország arany- és devizakészletei a termelés folytonossága és a bankjegyfedezet érdekében megóvassanak" — egyéb rendelkezések mellett — 1. §-ában megtiltotta a záloglevelek soronkívüli felmondását, illetőleg kisorsolását. Ha ebben a helyzetben érintetlenül maradtak volna a kibocsátó