Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - A zálogleveles kölcsönök visszafizetése

REMÉNYI-SCHNELLER: A ZÁLOGLEVELES KÖLCSÖNÖK A zálogleveles kölcsönök visszafizetése. Irta: Dr. Reméngi-Schneller Lajos, m. kir. titkos tanácsos, m. kir. pénzügyminiszter. Az érdekelt adósok körében már igen régi idő óta tapasztalható a zálogleveles valuta-tartozások visszafizetésére irányuló törekvés. Ezek a törekvések azonban a kötött devizagazdálkodás bevezetése óta sokszor egyáltalában nem, sokszor pedig csak nagy nehézségek árán érték el céljaikat. A fizetni akaró adós természetszerűleg alig tudja megérteni, mi lehet az indoka annak, hogy hitelezője a visszafizetést vonakodik elfogadni. A helyzet tisztázása érdekében kívánatosnak látszik tehát, ha az adósok széles rétegét érintő ennek a kérdésnek egyszer a mélyére nézünk. A meg nem értést az okozza, hogy a kölcsönkötelmek teljesítési idejéhez fűződő jogi érdekek szemlélete az adósok és általában a közönség oldalán — különösen az elmúlt évtized adósvédelmi jogszabályainak hatása alatt — egyoldalú irányban fejlődött ki. Hajlamosak a kölcsön lejáratát egyedül az adós érdekében megállapítottnak tekinteni. A hitelező érdekét csak abban látják, hogy az adós a lejáratkor teljesítsen, a lejárat előtti teljesítést azonban nem tekintik a hitelező érdekeivel ellentétben állónak. Érdekes, hogy a fejletlenebb gazdasági élet követelményeihez alkalmazkodó római jogi felfogás a teljesítés idejéhez fűződő érdekeket nyilvánvalóan szintén csak adósi szempontból szemlélte s ez lehet a magyarázata annak, hogy a római jog szabályai szerint az adós lejárat előtt bármikor fizethetett. A gazdasági élet fejlődése azonban szükségszerűen megváltoztatta a lejárathoz fűződő érdekeknek ezt a szemléletét és nyilvánvalóvá tette, hogy a lejárat előtti teljesítés adott esetben a hitelezőnek igen jelentős károkat okozhat. A modern jogrendszerekben azután már ennek megfelelően alakult ki a kötelmek teljesítési idejéhez fűződő érdekek jogi védelme is. Ennek a szemléletnek a gazdasági élet fejlődéséhez simuló megváltozását különösképen megértjük, ha belepillantunk az 1925. év óta újraéledt magyarországi záloglevél üzletbe. Ide illenek Goethe szavai: ,,Wer den Dichter will verstehen, muss in Dichters Lande gehen". A hosszúlejáratú kölcsönkihelyezések hazánkban a mult világháború után 1925-ig szüneteltek. Ekkor — különösen a mezőgazdaság részéről — megerősödött a hosszúlejáratú kölcsönök megszerzésére irányuló törekvés. Ezeket a hiteligényeket a pénzintézeti szervezet nem elégíthette ki a rendelkezésére álló s egyrészt rövidlejáratú betétekből, másrészt váltók visszleszámítolása útján szerzett, ugyancsak rövidlejáratú hitelekből eredő pénztőkéi terhére. A hosszúlejáratú hiteligények kielégítése előtt tehát a pénzintézet liquiditását szem előtt tartó, kötelező bankári gondosság szükségessé tette, hogy a pénzintézet a kihelyezéshez hosszú időre lekötött pénztőkéket teremtsen elő. Tőkeszegény országunkban azonban erre a célra megfelelő összegű tőkék nem állottak rendelkezésre; ugyanakkor — különösen az itteni előnyös