Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 18. szám - Ügyészi hozzászólás az igazságügyi kényszerstatisztikához

518 KÖNYVISMERTETÉSEK werbőczdanus fogalmának. Werbőczy populusát 1848-ig a jogokkal rendelkezők alkották, a kiegyezés utáni politikai nemzet pedig, kiszélesedve a demokratikus fejlődés elvei alapján, az ország területén élő polgárok összeségét jelentette. Amíg azonban Werbőczy populusát az évszázados érdekközösség viharokat álló egységbe kovácsolta, addig a kiegyezés utáni korszak politikai nemzetének érdekei a nemzetiségek igényeinek érvényesítése szempontjából nemcsak bogy egységesek nem voltak, hanem még összhangba sem voltak hozhatók. A trianoni Magyarországon ennek a politikai nemzetnek a védelme és különös hangsúlyozása vezérlő szempontot többé nem jelentett. Az országban élő nemzetiségek elenyészően csekély számra olvadtak s. ezért a nemzet egységének megóvása érdekében a nemzetiségek részére biztosítandó további jogoknál rezervációkra többé nem kellett figyelemmel lenni. Az azóta keletkezett nemzetiségi vonatkozású jogszabályok egyrészt mintául és például kívántak szolgálni a szomszédállamok számára, másrészt erkölcsi és jogi bázist nyújtottak a külföldi fórumok előtt a kisebbségi sorban élő magyarság jogainak érvényesítéséért síkra szálló magyar kormányoknak. A legutóbbi 5 esztendő, az ú. n. országgyarapodás időszaka végül újabb nemzetiségi problémákat állított előtérbe. Ezeknél elsősorban a visszatért területek különleges viszonyait és a hatalmi helyzetet kellett figyelembe venni. Ilyen a Kárpátalja önkormányzatára vonatkozó, de a mai napig éleibe nem lépett törvényjavaslat, valamint a hazai németség jogait körvonalazó bécsi magyar-német jegyzőkönyv, amely azonban nem a magyar törvényhozás alkotása. Idetartozik végül a Hubay—Vágó-féle javaslat is. Végighaladva így a magyar nemzetiségi jog fejlődésén, Mikó Imre a továbbiakban az itt megnyilvánuló alapelvekkel foglalkozik. Ez volna a mű elméleti része, de a szerző itt sem cserél szerepet, hanem megmarad tárgyilagos krónikásnak, aki nem bírál, nem értékel és nem száll vitába az ellen tétes véleményekkel, hanem bemutat és ismertet. Ebben a mü terjedelméhez képest aránylag szűkre szabott második részben elméleti szempontból vizsgálja a politikai nemzet fogalmát és a magyar állampolgároknak nemzetiségre tekintet nélküli egyenjogúságát az államférfiak és politikusok, történetírók és publicisták véleményei, megnyilatkozásai alapján. A munka utolsó része a magyarországi nemzetiségek tételes jogát foglalja magában. Ez a rész a megelőző részek történeti értéke mellett már a jelen gyakorlati céljait szolgálja, amennyiben gondos és alapos fogalomelemző módszerrel ismerteti ma élő nemzetiségi jogunkat s ezáltal nemzetiségi jogi irodalmunknak eddig még hézagosan művelt területén a kézikönyv hiányát is pótolja. Általában meg kell állapítanunk, hogy a munka, amit Mikó Imre művének megírásával végzett, nemcsak értékes és hasznos, hanem bizonyos szempontból úttörő is. Nevezetesen eredeti a módszere abban, hogy a magyarországi nemzetiségi kérdés fejlődését a történelem és a jog szemüvegén egyszerre veszi vizsgálat alá és ezáltal az olvasó figyelmét ráirányítja arra, hogy a nemzetiségi vonatkozású jogszabályaink mindegyike mennyire politikai tőből fakadt és nemzetiségi jogunk milyen szorosan összefügg az elmúlt másfél évszázad történetével.