Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 18. szám - Ügyészi hozzászólás az igazságügyi kényszerstatisztikához

516 KÖNYVISMERTETÉSEK az egységes állam felbontására vezetett, majd annak romjain a nemzetiségek partikuláris érdekein túl megindította a napjainkban újból jelentkező integrálódási folyamatot. A históriai előzmények után a kibontakozás csúcspontját a magyar nemzetiségi törvényhozás vonalán az 1868:44. tc. jelentette. Az utána következő évtizedek folyamán a jogszabályok kereteinek kitöltése, az elvnek a gyakorlatban való érvényesítése volt a cél. A magyarság szempontjából a nemzetiségi probléma végső állomásához Trianonnal érkezett, amidőn a nemzetiségi követelések területi szempontból is teljes elismerést nyertek s így ettől kezdve a magyarság számára a nemzetiségi kérdés már megszűnt belső problémává lenni, hanem az külpolitikai vonatkozásban éledt fel és az utódállamokban maradt magyar kisebbségek jogaiért folytatott harcot jelentette. Mikó Imre könyvében végigkíséri a magyarországi nemzetiségi kérdés történelmi fejlődését. Nem hanyagolja el a jelentéktelennek látszó részleteket sem, mert tudja, hogy a kérdés kellő értékelésének feltétele a jogszabály megalkotásáig megtett út alapos megismerése is. Fejtegetéseiből látszik, hogy a nemzetiségeknek már az 1848-at megelőző évtizedekben érvényesített kívánságai is eredetileg a területi autonómia megvalósulására irányultak, ez a törekvés pedig a szabadságharc után is megmaradt, sőt 1867—68-ban egyre radikálisabban jelentkezett. Igaz ugyan, hogy ez a területi autonómia még nem jelentette a kifejezett vágyat az elszakadásra, de bizonyos, hogy hatalmas lépést tett annak irányába, sőt több magyar politikus véleménye szeriaí csak leplezte azt. A forradalmi követelések 1867. után már lehiggadt légkörben, az alkotmányos formák korlátai között kívántak eredményt elérni azoknak a tárgyalásoknak a során, amelyek a nemzetiségi törvényt megelőzően a javaslat előkészítésére kiküldött bizottság és a nemzetiségek képviselői között folytak. A vita itt is változatlanul a területi autonómia megvalósítása, illetve ezzel szemben a Deák és Eötvös József által a magyar nemzet egységének megóvása érdekében kidolgozott javaslat körül forgott. Az országgyűlésen lefolytatott vita rendkívül tanulságos, mert rámutat arra a fundamentális különbségre, amely a nemzetiségi probléma rendezését illetően a magyarság és a nemzetiségek között fennállott. A magyar országgyűlés, mint ismeretes, a Deák-féle javas.atot fogadta el nagy többségben. Ennek szeilemi atyja tulajdonképen br. Eötvös József volt. A törvény megvédte a nemzet egységét azáltal, hogy Corpus Jurisunkba iktatta a magyar politikai nemzet fogalmát, de a vitát nem döntötte el és ami a legfontosabb, nem elégítette ki a nemzetiségeket, amelyeknek radikálisabb felfogású vezetői továbbra is kitartottak a területi önkormányzatok követelése mellett. Kétségtelen, hogy maga a törvény figyelemreméltó alkotás. Rendelkezéseivel olyan jogokat biztosított a hazai nemzetiségeknek, amelyekhez hasonlókkal abban az időben Európa egyetlen államában sem találkozunk De bizonyos az is, hogy Magyarországon egészen különleges volt a nemzetiségi probléma jellege és ennek a speciális helyzetnek a felismerése bírta rá a kiegyezés utáni magyar államférfiakat a nemzet egysége törvényes védei