Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 18. szám - Ügyészi hozzászólás az igazságügyi kényszerstatisztikához

KÖNYVISMERTETÉSEK 515 már akkor, amikor nyelvünk izoláltsága miatt a magyar szépírók művei az ország határain túl még teljesen ismeretlenek voltak, a magyarországi tudományos irodalom nyelve pedig a latin vagy esetleg a német volt. Ilyen körülmények között a fejlődés ütemében hiányzott az a néhány emberöltő, amely alatt az államnemzet igényeinek érvényesítésénél a nemzetiségeket megelőzte volna és már a politikai hatalom teljes birtokában, kulturális, gazdasági fölényével, sőt számbeli túlsúlyánál fogva is a beatus possidens biztonságával fogadhatta volna a nemzetiségek követeléseit és háríthatta volna el a támadásokat. (Amint ez pl. Franciaországban történ', ahol az 1789-es forradalom a francia nemzetet a kultúra és a politikai tekintély olyan magas fokán találta, hogy a direktórium jelszava: „francisez la Francé" — az ország lakosságának akkor még mintegy 1/4-ét tevő nemzetiségek sorában semmiféle ellenállásra nem talált). Minthogy azonban a gyors és gyökeres asszimilációt szolgáló ez a különbség a XIX. század első évtizedeiben még nem volt meg a magyarság és a nemzetiségek között, már a nemzetiségi harcok kezdetén sem leheléil Magyarországon szó a magyar fölény minden irányú, egyoldalú biztosításáról. Csak a magyarság és a nemzetiségek érdekeinek egybehangolásával, tehát kompromisszummal lehetett a vitát megoldani, olyan rendezésről lehetett csak szó, amely a magyarság és a nemzetiségek viszonyában a jogok megosztásán alapul. A „magyar nemzeti újjászületés" évtizedeit éppen úgy, mint az 1840-es évek harcait ezek a törekvések jellemezték mindaddig, míg Bécs politikája 1818-ban a nemzetiségeket fegyveres felkelésre tüzelte. Amikor azonban a magyarságnak az 1867-ben bekövetkezett kiegyezéssel és az alkotmányosság helyreállításával sikerült az országban a politikai vezetést a maga számára biztosítania, az alkotmányos állam legelső feladatai egyikének a magyarság és a nemzetiségek viszonyának törvényes rendezését tekintette. így születet! meg a kiegyezés utáni korszak egyik legfontosabb törvénye, az 1868. évi 44. tc. „a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában." Ez a törvény a nemzetiségi problémakörhöz tartozó jogszabályainknál; ma is középpontjában áll. Mindaz, ami hatálybalépése előtt történt vagv Keletkezett, csak az ideiglenes, az események hatása alatt végbemenő rendezés jellegével bír, amit pedig jogszabályalkotásunk e törvény után felmuta tott, annak alapja változatlanul az ebben a törvényben lefektetett elvnek: a politikai magyar nemzet fogalmának érvényesítése és egybehangolása a nemzetiségek számára biztosított jogokkal, illetve kötelezettségekkel. Ennek az alapvető, évtizedek óta talán a legtöbbet magyarázott, a legtöbbet bírált és idézett törvényünknek 75-ik évfordulója teszi 'különösen időszerűvé dr. Mikó Imrének „Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika" címen néhány hónappal ezelőtt megjelent alapos és átfogó művét. Valóban, Mikó Imre munkáját minden túlzás nélkül nevezhetjük „átfogónak" nemcsak azért, mert teljes részletességgel dolgozta fel a problémát és rajzolta meg az egyes jogszabályok keletkezésének történeti és jogpolitikai hátterét, hanem azért is, mert az a kor, amelyet ezeknek a törvényeknek és rendeleteknek ismertetésével elénktár, olyan lezárt, befejezett korszak, amelyen belül .a magyarországi nacionalizmus a megerősödés és uralomrajutás útján át