Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 18. szám - Ügyészi hozzászólás az igazságügyi kényszerstatisztikához

514 KÖNYVISMERTETÉSEK számláló táborából a legkiválóbbnak, Angyal Pál eddigi feladatkörének a betöltésére hosszú ideje folytatott nagyértékű tudományos és tanári munkássága alapján a legméltóbbnak talált. Szívből kívánjuk, hogy a kiváló professzor a magyar tudományos élet központjában a háborús viszonyok bénító hatásának elmultával az eddigi eredményeihez hasonló alkotásokkal vihesse előre a magyar büntetőjog magas színvonalon álló tudományszakát. Dr. Ruber József ítélőtáblai bírót, aki mint a jogbölcselet egyetemi magántanára a tudományos irodalmunkat — főleg a modern természetjogi irányzat képviselőjeként — sok nagyértékű tanulmánnyal gazdagította és az egyetemi oktatás körében is gazdag érdemeket szerzett, az ország Kormányzója a rendkívüli tanári címmiel tüntette ki. A kiváló tudós több emlékezetesen szép alkotása folyóiratunkban jelent meg. További sikeres működéséhez a Gondviselés segítségét kívánjuk. Könyvismertetések, bírálatok. Dr. Mikó Imre: „Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika", Minerva kiadása, Kolozsvár, 1944. Alig vitatható, hogy az utolsó másfél évszázad folyamán Magyar ország történelmének vezérlő problémája a nemzetiségi kérdés volt. Ennek a korszaknak első felél egyrészt a magyarságnak az uralkodóházzal és a bécsi centraliztikus törekvésekkel szemben vívott harcai jellemezték, amelyek során a magyarság nyelvének jogait, nemzeti elsőbbségét és kultúrájának függetlenségét kívánta biztosítani, de másrészt ez idő alatt játszódott le az a küzdelem is, amelyet az országban élő nemzetiségekkel kellett lefolytatnia azért, hogy az államvezetést önmagának biztosíthassa és viszonyát a nemzetiségekkel rendezhesse. Ha tehát a Kárpátok medencéjében nyugtalanul hullámzó nacionális törekvéseket európai távlatból tekintjük, azt kell látnunk, hogy a magyarországi nemzetiségi kérdésnek a magyarságnak ez a kettős küzdelme kölcsönzött különös színt és karaktert, de kétségtelen az is, hogy a magyarság és a nemzetiségek között fennálló erők viszonya tette mindenkor annyira bonyolulttá a probléma megoldását is. A magyarországi nemzetiségi kérdés alakulásánál a legdöntőbb fényező éppen az volt, hogy a nemzetiségi öntudat a magyarságnál és a vele egyhazában élő nemzetiségeknél a jogok érvényesítéséért egy időben, sőt azt is mondhatnók, körülbelül egyenlő intenzitással is jelentkezett. Az a korszak ugyanis, amelyet a magyarság életében a „nemzeti újjászületés" korának nevez a történelem, a nemzetiségek fejlődésében szintén a nemzeti öntudatosodás korszakát jelentette s ebbe a fejlődési korba a tótok, a románok, a délszlávok már kialakult célok szolgálatában, szellemi téren az időhöz mért felkészültséggel léptek. Mozgalmuknak kulturális kapcsolatait már kiépítették, irodalmi nyelvük már többé-kevésbbé átment a fejlődés kezdeti fázisain, szépirodalmuk alkotásaikat már ismerték a külföldi rokonnépek is, sőt a szláv nyelvek rokonsága révén a szellemi pánszlávizmus alapjait megteremtő Kollár és Safarik irodalmi művei egész Európában értéket jelentettek