Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 11. szám - Vita a Szentkoronáról. Tóth Zoltán: A Hartvik legenda kritikájához (A Szt. Korona eredetkérdése), Budapest 1942. 131 l.; Deér József: A magyar királyság megalakulása, Budapest 1942. 90 l.; Tóth Zoltán: Történetkutatásunk mai állása körül (A Szent Korona e

374 KÖNYVISMERTETÉSEK hogy az Aba Sámueltől elvett korona valóban Szent István koronája volt-e, vagy csak valami állandó használatra szolgáló házi korona. A XI—XIII. századi királyokat ugyanis nemcsak mindig koronával ábrázolták, de sírjukba is gyakran tettek valamilyen egyszerű koronát (pl. III. Béla sírjába — Gerevich: Magyarország románkori emlékei 237, CCLVII 1.). Márpedig sírba csak az elhalt által tényleg használt tárgyakat, fegyvereket tettek. A legyőzött király által viselt korona megszerzése pedig a győző részére diadalmi jeivény volt, mint később az ellenséges zászló elvétele — tekintet nélkül arra, hogy ez a korona valami nagybecsű emlék volt-e vagy sem. Polner maga is hivatkozik arra (134 1.), hogy Nagy Károly minden ünnepélyes alkalommal diadémmel a fején jelent meg, és hogy a császárok császárrá koronázásuk után előbbi királyi koronájukat elajándékozták (44. 1.). Ez pedig alkalmasint azért történt, mert császárként új koronát kívántak viselni. Viselhetett tehát Aba Sámuel a ménfői csatában valamely házi koronát is. Az egész érvelés mégis helyesnek látszik. Minden jel arra mutat ugyanis, hogy Péter bukásától Szent László koráig Szent István koronája nem volc kéznél, azzal nem lehetett koronázni. Ezért kellett I. András királynak Bizáncból az úgynevezett Konstantinos Monomachos-féle koronát, I. Gézának pedig ugyancsak Bizáncból a Dukas Mihály-féle koronát (a mai Szentkorona alsó részét) kérnie, királyságának elismeréséül. Szent István koronája tehát vagy Rómába került 1044-ben, vagy — amint Karácsonyi állította — 1083-ig Szent István sírjában feküdt. De Szent István sírjában aligha feküdhetett, mert — amint Varjú Elemér 1916-ban megállapította és Polner is elfogadja — a korona felső részének zománcképei a jelenlegi ívezet állása szerint hajlítva vannak, tehát a korona felső része eredetileg is a jelenlegi formában készülhetett, nem pedig egymás mellé helyezett képekből álló abroncsként. Ha pedig Szent István koronája eredetieg is sisakkorona volt, a sírban fekvéstől a négy hátsó zománckép sérült volna meg, és azokat kellett volna eltávolítani, nem pedig mind a négy keresztpánt alsó végén volt képeket. Igaz ugyan, hogy Deér a Századokban legújabban megjelent cikkében Polner elgondolását is tévesnek minősíti, de ezt lényegileg egyrészt azzal indokolja, hogy VII. Gergely 1074-i levelének a korona Rómába történt küldéséről szóló tudósítása nem hiteltérdemlő, másrészt azzal, hogy a Konstantinos Monomachos és a Dukas Mihály-féle korona nem azért került Magyarországra, mintha Szent István koronája nem lett volna itt, hanem mert a bizánci elv szerint egyedül a basileüs ajándékozhat koronát, az tehát koronát ajándékozott más — idegen — korona meglétében is, ha erre a külpolitikai helyzetet alkalmasnak látta. A VII. Gergely levelére vonatkozó kritika azonban — mint azt fentebb a Tóth Zoltánnal szembeni érvek kapcsán említettem, tiszteletteljes nézetem szerint túlzott, és nem, mintha a császár egyálalában nem küldötte volna Rómába Aba koronáját. Az pedig, hogy a bizánci császár más korona megléte esetén is adományozhatott koronát, még nem bizonyítja, hogy a bizánci koronát kapott királyaink kezénél lett volna Szent István koronája. Legalább is I. Gézáról Moravcsik Gyula a Szent István emlékkönyvben írt cikkében meggyőzően bizonyította, hogy a Dukas Mihály-féle koronát királyságának elismeréseként kapta, mert erre feltétlenül szüksége volt. Neki aligha állhatott tehát rendelkezésére Szent István koronája.