Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 11. szám - Vita a Szentkoronáról. Tóth Zoltán: A Hartvik legenda kritikájához (A Szt. Korona eredetkérdése), Budapest 1942. 131 l.; Deér József: A magyar királyság megalakulása, Budapest 1942. 90 l.; Tóth Zoltán: Történetkutatásunk mai állása körül (A Szent Korona e

KÖNYVISMERTETÉSEK 375 Polner minden részletre kiterjedő figyelemmel azt is bizonyítja, hogy a korona mai felső része nem lehetett Szent István koronája, sőt nem is készülhetett eredetileg koronának, mert a korona leglényegesebb része a vízszintes abroncsnak a homlok feletti része, márpedig a Szentkorona felső részének legfontosabb része, az Ur Jézus képe a fejtetőre került, ahol a fejre tett koronán nem is látható, míg elől a homlokon egyik — az egykorú rituálé szerint — alsóbbrangú apostol foglal helyet. Részletes kritikát gyakorol Alföldy András, Zaloscer Hilda és P. E. Schramm elméletei felett is, amelyek a zárt koronát a Nagy Konstantin-féle, — később germán fejedelmek által hásznált — sisakból származtatják. Polner érvelése szerint a német-római császárok is csak II. Henriktől vagy még későbbi időponttól kezdve viseltek egy felső ívvel is ellátott koronát. A német-római császári korona zománcképei a képzelet szüleményei lehetnek. E korona szerinte eredetileg nyilt lehetett, a jelenlegi egyetlen keresztív is csak a XIII. században kerülhetett rá. Két keresztíve sohasem volt, a koronán lévő, üres hüvelyeket csak azért tették rá, mert később akartak rá keresztpántot tenni, de ez elmaradt. Nyilt koronát viseltek a XI. század végéig a bizánci császárok is. A X. század előtti királyordók is frank földről eredtek, és szerinte azokban Angliában is csak rövid ideig szerepelt a corona helyett a sisak. Ez is galea, nem pedig cassis, azaz nem fémsisak, jelenthet tehát aranyabronccsal övezett mitrát vagy süveget is. Ez az érvelés támadható. Egyrészt bajos feltenni a középkor latinistáiról olyan precizitást, hogy gale alatt mindig nem fémből készült sisakot értettek — ennél nagyobb értelemváltozások is történtek —, másrészt merész állítás azt feltenni, hogy az úgynevezett német-római császári koronán tényleg meglévő hüvelyek nem egy levett felső ív maradványai, hanem csupán annak jelei, hogy akartak rá felső ívet tenni, de ez elmaradt. Ha ugyanis a felső ív rátételének előmunkálatai már oly messzire haladtak, hogy ezek számára hüvelyt erősítettek a koronára, miért maradt volna el a felső ívek tényleges rátétele. Igen érdekes az a fejtegetése, hogy a korona a klasszikus görög-római babérkoszorúból és a keleti, eredetileg gyolcsból készült, elől díszes, szalagdiadémból fejlődött ki, mely az ókori császárság végére állandó aranyabronccsá alakult. Feltehető, hogy ilyen nyilt — Bizáncban akkor is használt koronával koronázta meg a pápa Nagy Károlyt is. A ránk maradt képek is emellett szólnak. A korábbi nyugati gót és longobard uralkodók ránk maradt koronái is nyilt koronák. A képek I. Ottó és III. Ottó császárt is nyilt koronával ábrázolják. Ilyen nyilt koronát kaphatott Szent István is, ilyennel ábrázolja őt a koronázási paláston szőtt — Polner szerint a szent királyt személyesen ismerők által készített — kép is. E képnek élethűségét azonban Lepold (Szent István Emlékkönyv) és Deér (Századok 1944. évf. 23 1.) kétségbevonja. Nyilt koronát viselnek ábrázolataikon a német-római császárok is, a XIV. századig, az angol és francia királyok koronájára pedig éppen a XV. században készítettek felső keresztívet. Feltehető, hogy Mátyás király is a kor szokásának kívánt megfelelni, amikor a koronázásra addig használt Dukasz-féle koronát III. Frigyes császártól visszaszerezvén, azt felülíveltté alakította át. Az ő koráig a magyar királyokat pecséteken, pénzeken és az