Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - A tartásdíj pontos fizetésének biztosítása

HAUSER: TARTÁSDÍJ 37 tásával megsérti a kötelezett az ítéleti kötelem lényeges tartalmát, mert a fentiek szerint a tartásdíjkötelem lényegében csak az előre fizetéssel valósul meg, ú. i. a tartásdíj csak így tölti be gazdasági, egyben jogi rendeltetését. Ámde, ha a bírói ítélet ki is nyilvánítja, hogy a kötelezett lejáratkor előre tartozik a tartásdíjat megfizetni, az ily ítéleti rendelkezés végrehajtásának módját a végrehajtási törvény meg nem határozza; ily esetben a bírói gyakorlat szerint a végrehajtáshoz szükséges intézkedéseket a bíró az ítéletben köteles megtenni; így pl. a tehermentesítés elmulasztása esetére az alperest a megfelelő összeg letétbe helyezésére kötelezi, s a törlés elmulasztása esetére annak kieszközlésére a felperest jogosítja fel, stb. Jól tudjuk azonban, hogy ily végrehajtási intézkedést a tartásdíjat megítélő ítéletek a pontos teljesítés tekintetében nem tartalmaznak, pedig ide vonatkozóan a végrehajtás módjáról magában az ítéletben való gondoskodás szintén jogi követelménynek látszik. Minthogy, amint említettem, a pénzben nyújtandó biztosítékadásra kötelezés mutatkozik kizárólag lehetségesnek az előrefizetés kikényszerítésére, további kérdés, jogilag lehetséges-e tartásdíj fizetésére kötelező ítélet hozatala esetén a kötelezettet már eleve ily biztosítékadásra kötelezni, vagy csak bizonyos feltételek fennforgása esetén hozható ily ítélet. A biztosítékadás értelmet és jelentőséget csak az esetben nyer, ha az több évi, jövőben lejáró tartásdíjat ölel fel, miért is e kötelezettség megállapítása az adósra súlyos terhet ró. Méltánytalan volna tehát, ha egy-két esetben fennforgó fizetési késedelem már alapul szolgálhatna e kötelezettség megállapítására, viszont az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a tartásdíjfizetési késedelem a jogosítottat nehéz nélkülözésnek teszi ki, esetleg reá nézve súlyosabb következményekkel jár. Ezért a két ellentétes érdek méltányos összeegyeztetésén és az összes körülmények gondos mérlegelésén kell alapulnia a biztosítékadási kötelezettség megállapításának. E kötelezettség éppen súlyosságára figyelemmel, csak az esetben állapítható meg, ha a tartásdíjra kötelezettet nagyfokú vétkesség terheli a teljesítés tekintetében. Utóbbinak ilyen vékessége forog fenn akkor, ha a jogosított iránt táplált bosszú érzésétől vezettetve, vagy más okból őt a nemteljesítéssel szorult helyzetbe akarja hozni, amidőn tehát mulasztásának ily következményeit előrelátja és akarja is ezeket a következményeket (dolus); vagy, ha elmulasztja azt a figyelmet, melyet mindenki tanúsítani szokott (culpa lata), amidőn a jogellenes eredmény, a szorult helyzet előrelátása nem kíván nagyobb szellemi erőmegfeszítést, s amidőn az akarat majdnem egyenesen a jogsértésre irányul (culpa lata dolo comparabitur). Ez különösen akkor állapítható meg, ha a kötelezett hosszabb időn át nem fizeti a tartásdíjrészleteket, ámbár ez módjában állana, ez ugyanis részéről olyan feltűnő hanyagság lenne, hogy kizártnak kell feltenni, hogy gondolatkörébe ne kerülnének mulasztásának a jogosultat sújtó következményei. Ezekben az esetekben tehát az adós nemteljesítésében rejlő tilos cselekménnyel állunk szemben, amelynek az a jogi következménye, hogy a tartásdíjra jogosultnak új jogai támadnak, új jogviszony keletkezik a (-sértő kötelezett és a sértett jogosult között, amely biztosítékadás igényi sére jogosítja a tartásdíjra jogosultat a kötelezettel szemben, akinek tilos cselekménye ekkép delictumnak minősül.