Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - Az új igazságügyi szervezeti törvényjavaslat

ERDÉLYI KÁRENYHÍTÉS 417 elutasítását kérte azon az alapon, hogy a magyar állam nem jogutóda a román államnak, — a magyar kincstár javára a tulajdonjog a R. 3. §-a alapján 1941 február 23-a után, tehát a R. 7. §-ában írt 1940. szeptember 15-e utáni időben kebeleztetett be telekkönyvileg, — hanem közjogi, illetve nemzetközi címen, nevezetesen a felségjognak a bécsi döntés folytán ÉszakErdélyre való kiterjesztése alapján keletkezett és így az egész kérdés a nemzetközi jog körébe tartozik. Legrosszabb esetben pedig a Pp. 234. §-a alapján az eljárás felfüggesztendő mindaddig, amíg Magyarország és Románia között nem történik meg a bécsi döntéssel kapcsolatos államközötti elszámolás. A Kúria a P- V. 4842/1942. számú határozata a kir. Kincstár kifogásait elutasítva kimondotta: 1. a magyar állam a bécsi döntőbírósági határozat következtében vált a román állami javak tulajdonosává. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam tulajdonjoga 1940. augusztus 30-án, tehát az R. 7. §-ában írt 1940. szeptember 15-ike előtti időben keletkezett. 2. a magyar állam a R. 7. §. (2) bekezdésében írt „további szerző" fogalma alá esik. „Áll ez annál is inkább, mert az ingatlanoknak a bécsi döntéssel kapcsolatos átszállása e döntés alapján is csak annakfolytán következhetett be, hogy a román állam azokat kérelmezőktől megszerezte." Vagyis, ha Kiss Péter nem adta volna el ingatlanát a román államnak, hanem pl. csak bérbeadta volna, úgy ez ingatlan — dacára a bécsi döntésnek — nem került volna a magyar állam tulajdonába. Itt tisztázta a Kúria ítélete a fogalmaknak azt az összezavarását, amely ez ingatlanokkal kapcsolatosan nemzetközi jogcímen alapuló tulajdonszerzésről beszélt. Annak, hogy Kiss Péter ingatlana ma a magyar állam tulajdona, a Kiss Péter által a román állammal kötött magánjogi szerződés a tényleges alapja. A bécsi döntéssel a magyar állam csak arra nyert jogot, hogy e magánjogi szerződés eredményét a maga javára megszerezze. 3. A R. 7. §. (2) pontjában írt „további szerző"-re nem vonatkoztathatók a 7. §. (1) bekezdésében amúgysem részletesen felsorolt tulajdonszerzések módjai. Egyébként is a kárenyhítési igény megalapozásánál nem a tulajdonszerzés módja a lényeg, hanem az, hogy a szerző fél jutott-e aránytalan nyereséghez vagy sem. Hogy a kúriai ítélet e része is mennyire helyes, csak arra mutatunk rá, hogy az ezzel ellentétes magyarázat szerint az ingatlan vevőjének az örökösét sem lehetne „további szerző"-nek minősíteni, miután az örökös sem szerezte az ingatlant a 7. §. (1) bekezdésében írt címek egyikén sem. 4. A R-ben a magyar államra nézve kivétel nincs megállapítva. Hozzáteszi a Kúria „méltán kifogásolható volna az a jogi állásfoglalás, amely a másokkal szemben védelmet biztosító törvényes rendelkezések alól külön szabályozás nélkül is mentesítést adna a rendelkezést létesítő államnak". Ez a megállapítás az államot kötelező magasabb erkölcsi mérték szabályát állítja fel. Ezt a szabályt a rendeletkibocsátó Kormány a legmesszebbmenőén be is tartotta.