Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - Újkantiánizmus és újhegeliánizmus a jogfilozófiában

KERESZTLEVÉL ÉS ÁTTÉRÉSI BIZONYÍTVÁNY 403 ben pénzért, nem egyszer anélkül, hogy a lelkész az áttérőt akár csak látta, még kevésbbé pedig, hogy megkeresztelte volna. Egyes esetekben a keresztelés megtörtént ugyan, részint az egyházi szabályoknak megfelelően, részint anélkül, azonban az áttérésnek az 1868. évi LIII. tc. 2—8. §-aiban előírt feltételeit nem tartották be. Más esetekben viszont antedatált keresztlevelet adott ki a lelkész azért, hogy az áttérő a zsidótörvény 1. §-a szempontjából jelentőséggel bíró időpont előtti áttérést igazolhasson. Az így szerzett keresztlevelekkel egyesek tanúsítványt és annak alapján különböző jogosítványokat szereztek. Ezekkel az ügyekkel kapcsolatban aktualitással bír és jogászi vita tárgyát képezi, hogy a szóban forgó keresztlevelek és áttérési bizonyítványok közokiratok-e és közhivatalnok-e az ezeket kiállító lelkész. II. Okiratról általában akkor beszélhetünk, ha az valamely jogilag jelentős tény bizonyítására, vagy joghatások előidézésére alkalmas nyilatkozatot tartalmaz (Angyal). A közokirat fogalmát pedig az 1911. évi I. tc. 315. §-a határozza meg akként, hogy: közokirat az olyan okirat, amelyet közhatóság hivatalos hatáskörén belül, vagy közhitelességgel felruházott személy ügykörén belül az erre nézve megszabott alakban kiállít. Az 1939. évi IV. tc. rendelkezései szempontjából kétségtelenül jelentős az a tény, hogy valamely nem keresztény személy mikor, a törvény 1. §-ának alkalmazása szempontjából jelentőséggel bíró időpont előtt, vagy után lett-e valamelyik keresztény egyház tagjává. A keresztlevél, vagy áttérési bizonyítvány, tehát az áttérőre nézve jogilag jelentős tény bizonyítására szolgál s így okiratot képez. Abban a kérdésben, hogy közokirat-e, vagy magánokirat, az első idevonatkozó generális jogszabályt a Btk. 397. §-ában találjuk meg, amely törvényhely a következőként rendelkezik: „Az anyakönyvek és az azokból kiadott hiteles alakú kivonatok és bizonyítványok közokiratot képeznek és azok vezetésével, valamint azokból hiteles kivonatok és bizonyítványok, vagy okiratok kiadására jogosított személyek ezen cselekményeikre vonatkozólag közhivatalnoknak tekintetnek." Tudott dolog, hogy az 1880. szeptember 1-én életbelépett Btk. meghozatala idején állami anyakönyvvezetés Magyarországon nem volt. A különböző anyakönyveket az egyházak és felekezetek lelkészéi vezették, amire nemcsak jogosítva, de állami törvény erejénél fogva kötelezve is voltak azonfelül, hogy ezt egyházjogi szabályaik is előírták. A Btk. 397. §-a tehát meghozatalakor csak egyházi anyakönyvekre és anyakönyvvezetőkre vonatkozott. Az első állami anyakönyvi törvényünk: az 1827. évi XXIII. tc. elrendelte, hogy a lelkészek kötelesek minden valláskülönbség nélkül az egyházi anyakönyveket két példányban szerkeszteni és azok egyik példányát a törvényhatóság levéltárába beszolgáltatni. E törvény egyházi anyakönyvekről rendelkezik. Minthogy azonban az egyház megjelölést közjogunk csak a keresztény hitfelekezetekre használja, ezért a törvény nem vonatkozik az izraeliták anyakönyvvezetésére, akikre vonatkozóan az 1840. évi XXIX. tc. 3. §-ában foglalt azon jogszabály rendelkezik, amely a zsidók születésének papjaik által vezetendő anyakönyvi bejegyzését rendeli el, míg egy 1851. évi helytartósági körrendelet azután a zsidók esketési és halálozási anyakönyvének kötelező vezetéséről rendelkezik. Amíg tehát a keresztény egyházak