Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - Patronázs-munka és a Fiatalkorúak Felügyelő Hatósága

336 HARMATH JENŐ tartama alatt állandóan szőnyegen tarthassák rágalmazó tényállításaikat s ezzel olyan gyötrő lelki izgalmaknak tegyék ki a sértettet, ami felér a reájuk váró büntetéssel. Amint látni fogjuk, a valóságbizonyítás jogcímeiben felállított korlátok nem elég erősek az ilyen visszaélések megakadályozására s így reformra szorulnak. Ebből a szempontból egyenként, külön-külön foglalkozom a Bv. 13. §. 1—3. pontjaiban foglalt jogcímekkel, amelyek teljesen önállók, egymástól függetlenek; végül ugyané §. ut. bek.-ben foglalt jogcímet tárgyalom, amely az 1—3. pontban felsorolt valamennyi jogcímet pótolja. I. Az első jogcímet a Bv. 13. §. 1. pontja tartalmazza. E szerint a valóság bizonyításának helye van: „ha az állítás, híresztelés vagy a kifejezésnek használata közérdeknek vagy jogos magánérdeknek előmozdítása, megóvása vagy védelme céljából történt". A vádlottnak ezt a célt bizonyítani kell. A régebbi bírói gyakorlat a valószínűsítéssel is megelégedett (B. XXII. 103.), de újabban határozottan bizonyítást kíván (Bjt. LXXXII. 24.). Ez az utóbbi döntés azért megnyugtatóbb, mert a perrendszerű bizonyítás elengedése nagyon megkönnyítené e jogcím igazolását. Egyébként is a törvény bizonyításról és nem valószínűsítésről szól; ahol az utóbbit elegendőnek tartja, ott ezt határozottan kifejezi. (Péld. Bp. 446. §.) Felmerült az a kérdés, hogy ha a törvényben írt cél (közérdek vagy jogos magánérdek szolgálata) mellett sértési cél vagy valamely aljas indok is kiütközik, akadálya-e ez a valóságbizonyítás megengedésének? A Kúria 1916. évben azon az állásponton volt, hogy „az állított tény valóságának bizonyítása meg van engedve, mihelyt beigazolást nyert az, hogy az állítás közérdeknek előmozdítása végett történt és közömbös, hogy a közérdek szempontján felül bosszú is vezethette a vádlottat. (Bj. Dtár X. 205. sz., 295. old.) Ellenkező nézetet vall Angyal Pál: „A valóság bizonyításának ez esetben akkor lévén helye, ha az állítás stb. közérdeknek vagy jogos magánérdeknek előmozdítása, megóvása vagy védelme céljából történt, nyilvánvaló: ha a cél nyereségvágy, bosszú, meghurcolás vagy bárminő más aljas indítóokból fakadó törekvés: a valóság bizonyítása nem ngedhető meg". (Btőjog Kézikönyve I. k. 89. old. 1927.) Ehhez az állásponthoz közel áll a Kúriának 1936. évben hozott az a határozata, amely annyira összeférhetetlennek tartja a törvényes célt a sértési céllal, hogy ez utóbbinak megállapítása után kizártnak veszi, hogy a vádlottat a közérdek vagy a jogos magánérdek védelmének célja vezette volna. Ez a határozat egy sajtóközlemény durva hangjából és súlyosan sértő kifejezéseinek nagy számából arra következtetett, hogy „a vádlottat nem a közérdek vagy a jogos magánérdek védelmének célja vezette, hanem az, hogy a sértettet meggyalázza és pellengérre állítsa" s ezért a valóság bizonyítási indítványt megtagadta. (Jogi Hírlap X. 610.) Ha a bírói gyakorlat abban az irányban állandósulna, hogy