Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - Patronázs-munka és a Fiatalkorúak Felügyelő Hatósága

HARMATH: VALÓSAGBIZONYITÁS 335 székbe, a bíró nevét csak akkor érdemli meg, ha lelkében egybe tud forrarri a nagymultú magyar bírói testülettel, ha bírói tisztét igazi bírói szellemmel látja el. Ez minden szakképzettségnél százszorta fontosabb. Addig, amíg a magyar bíróságot s annak minden rendű és rangú tagját ez a szellem tölti el, mindig meg fog születni az igazságos ítélet úgy, ahogyan Werbőczy tanítja a Hármaskönyv prológusának 14-ik címében: „Arra pedig, hogy az ítélés az igazság cselekvése legyen (Szent Tamás szerint), háromféle dolog szükséges. Először, hogy az igazságra való hajlandóságból; másodszor, a bíró hatalmából és joghatóságából származzék; harmadszor, hogy az ész józan megfontolásának kifolyása legyen". Kell-e szigorítani a valóságbizonyítás előfeltételeit? (Bv. 13. §.) Irta: dr. Harmath Jenő, ny. kir. ítélőtáblai tanácselnök. Ebben a kérdésben eltérők a nézetek. Akik az igazmondás jogán a valóság bizonyításnak minél szélesebb körben való megengedhetőségét követelik, főként azzal érvelnek, hogy az igazmondás jogának, e „velünk született jognak" minden korlátozása ,,a szabad véleménynyilvánítás bátorságának megfélemlítése volna s a bűnösök bátorítására vezetne"; minél több korlát akadályozza e jog szabad gyakorlását, „annál jobban eltompul a polgároknak az igazság kutatása és diadalra juttatása iránti érzéke" és annál kevésbbé érvényesülhet az az államérdek, hogy „minden gonoszság napfényre jusson". Az ellenkező álláspont szerint ezt a jogot erősen korlátozni kell, mert „a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet odáig, hogy ok nélkül bárkiről erkölcsbíráskodjunk"; egyébként is „nem keresztényhez illő dolog embertársaink hibáit feltárni, azokat szemükre vetni s az emberek körében terjeszteni"; korlátok nélkül veszélyeztetve volna a társadalmi béke, aminek megóvása szintén államérdek. Az ellentétes nézetek főként annak a kérdésnek eldöntésénél ütköznek össze, hogy az igazmondás jogán alapuló valóságbizonyítás megengedhetősége —• és sikere esetén a vádlott büntetlensége — szabály legyen-e, vagy kivétel. Angyal Pál megállapítása szerint: „a Btkv. nyilván szabályként állította fel a valóság bizonyításának tételét, mely alól néhány kivételt tett erkölcsi, kíméleti és célszerűségi szempontból. A Bv. e kivételeket, azaz a valóságbizonyítás tilalmait annyira megszaporította, hogy szemben a Btkv.-vel ma a tilalom a szabály s a bizonyítás megengedettsége a kivétel". Ez a tilalom azonban csak úgy érvényesülhetne hatásosan, ha a kivételek, vagyis a valóságbizonyítást korlátozó feltételek elég szigorúak lennének és nem nyújtanának könnyű alkalmat azoknak a vádlottaknak, akik a valóságbizonyítás területét nem védekezésre, hanem arra használják fel, hogy a bizonyításnak elég hosszú időre nyúló