Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)
1943 / 1. szám - Patronázs-munka és a Fiatalkorúak Felügyelő Hatósága
334 VINCENTI: JOGÁSZ ÉS LAIKUS BÍRÁSKODÁS teszi. Az idevágó ismereteinek a hiányát tehát mások szakértelmének a segítségül hívásával kell pótolnia. Ez kétféleképen történhetik: szakértői bizonyítás útján, amikor a szakértő csak véleményt nyilvánít s a döntés minden kérdésben egyedül a rendes bíró feladata, vagy pedig úgy, hogy a szakértő maga is a bírói hatalomnak részesévé válik és a jogász bíróval együtt hozza meg a döntést. Mind a két megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. A szakértői bizonyításnak előnye az, hogy a szakvélemény nyilvánítása a felek ellenőrzése alá esik és így nekik esetleg módjukban lehet a tévedések helyreigazításáról gondoskodni. Előnye az is, hogy a szakértő nem foly be a neki többé-kevésbbé idegen jogi kérdések elbírálásába, ami nem neki való feladat. Mindennek az ellenkezője történik az ülnökök alkalmazása mellett, vegyes összetételű bíróságban történő bíráskodásnál; ez tehát a hátránya az utóbb említett megoldásnak. Előnye viszont az, hogy az ülnök a szakkérdésekben szükséges tájékoztatást sokkal közvetlenebbül adhatja meg a bírói tanács többi tagjának, ezek pedig kötetlenül és egészen az ítélet meghozataláig akármikor és akárhányszor kérhetnek felvilágosítást és útbaigazítást a szakértő bírótársuktól. Ez a körülmény a szakértői bizonyításnak sok nehézkességét és a megnyugtató eredményt veszélyeztető hátrányát teszi elkerülhetővé. Szakértői bizonyítás útján különösen olyan esetben nehéz megnyugtató eredményt elérni, amikor a szakértőnek nem az eljárás során általa közvetlenül észlelt tényekről, hanem más bizonyítás — pl. tanúbizonyítás — eredményeképen megállapítandó tényekről kell véleményt nyilvánítania. A tanúvallomások és egyéb bizonyítékok bizonyító erejének a méltatása ilyenkor a bírónak, nem a szakértőnek a feladata. A bíró azonban csak az ítéletben foglal állást a bizonyítás eredményének a méltatása tekintetében, így tehát a szakértő, amikor véleményt nyilvánít, még nem tudhatja, hogy mi lesz a bíró által megállapított tényállás. A helyes eljárás ilyenkor az, hogy a szakértő vagylagosan nyilvánítson véleményt a bíró által megállapítható különböző, egymástól eltérő tényállások alapulvételével; ez azonban nagyobb bizonyítási anyag mellett igen bonyolulttá teszi a szakértő feladatát. Ilyen esetben azért különösen előtérbe lépnek annak a rendszernek az előnyei, amely a szakértőt ülnökként a bírói székbe ülteti. Az elmondottak szerint arra a kérdésre, hogy származik-e különös haszon az igazságszolgáltatásra abból, ha a jogilag szakképzett bíró a jogban járatlan vagy kevésbbé jártas, de másnemű szakismeretekkel és élettapasztalatokkal rendelkező laikus bíróval együtt ül törvényt, nem lehet általánosságban igennel vagy nemmel felelni. A kérdés igen sok változatban merül fel, s a felelet is sokrétű és változatos, mint maga az élet. A jogi szabályozásnak itt is, mint általában, ellentétes érdekeket és szempontokat kell összeegyeztetnie, s korántsem bizonyos, hogy a célnál is az az út fog a legjobbnak bizonyulni, amely az indulásnál legtöbb bizalmat tudott felkelteni. Egy azonban bizonyos. Akár jogász, akár laikus üljön bírói