Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 3. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei

43 aki a maga új irányú, új módszerű és új célzatú jogi fejtegetéseivel példát adott hivatásos jogászainknak a törvényeknek és jogintézményeknek a közérdeket, a haladást szolgáló bírálatára. Széchenyi István jogászi működése is magán hordja az ő egész közéleti munkájának jellegzetes vonásait. Itt is reális, praktikus, messze előre néző reformer volt, aki kerülte az előre láthatólag veszedelmeket hozó megrázkódtatásokat és mindig a lehetőleg sima, zavartalan, de biztos haladás útját választotta. Innen van közjogi nézeteinek a viszonyokkal, a békés lehetőségekkel számoló mérsékeltsége és innen magyarázható álláspontjának bizonyos jogi kérdésekben való alkalmazkodása a lehetőségek változó határaihoz. Alkotmányjogi kérdésekben mérsékelt és tartózkodó volt. Annál radikálisabbak voltak az ország gazdasági életének fölfrissítésére, megerősítésére irányuló tervei. Főleg ez utóbbiak valóra válásától: az ország gazdasági talpra állításától remélte a közjogi aspirációk békés megoldását is. Ezért volt a közjogi kérdésekben türelmes és várakozó állásponton; a közgazdasági és az azokkal összefüggő magánjogi kérdésekben ellenben a gyorsaság, a kortársait méltán megdöbbentő gyors elhatározások és gyors cselekvések embere. Megvolt győződve arról, hogy a sürgősebb és egyelőre fontosabb belső, gazdasági — magánjogi vonatkozású — bajainkat a külső beavatkozás és akadékoskodás sokkal kisebb veszedelme nélkül magunk is megoldhatjuk; ha pedig ez sikerül, akkor a mi magánjogi elemekkel erősen átszőtt rendi alkotmányunk átalakulása is könnyebben, biztosabban következhetik be. Természetes dolog tehát, hogy amikor Széchenyi a magyar közgazdasági életnek a szükséges fejlődést és föllendülést bÍ2tosító új alapokra való fektetését látta és nyilvánította legsürgősebb feladatának, akkor elsősorban a gazdasági reformjainak útjában álló jogi akadályok eltávolítását kellett programmjába felvenni. Különösen két ilyen akadállyal találta itt magát szemben. Az akkori magyar jogrendszer két fundamentális intézményével: az adományrendszerrel és az ősiséggel. Az adományrendszer lényege az ország területének túlnyomó részét alkoló nemesi ingatlanoknak a Szent Koronálól való függése. A Szent Koronát illette a nemesi ingatlanokra vonatkozó főtulajdonjog. A nemesi ingatlanokat a Szent Korona mindenkori viselője: a király adományozta az arra érdemeseknek és az adománylevél záradékában megjelölt jogutódainak. A nemesi birtokok állandó körforgásban voltak annyiban, hogy az adományos család magszakadása vagy hűtlensége esetén visszaszálltak a Szent Koronára, hogy újabb adomány tárgyai legyenek. Ha a megszakadás vagy hűtlenség folytán visszaszállott ingatlant a kincstár birtokába vette, akkor mind az ingatlanra vonatkozó birtokjogot, mind magát az ingatlan birtokát juttat-