Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 3. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei

42 pedig nem születhetett meg az, amit Széchenyi István annyira kívánt és sürgetett: ,,a köziélek" és a „közelőmenetel." A nyelvbeli magyarosodást csak a lélekben, az érzésekben való magyarosodással együtt látta és hirdette célravezetőnek — az ő ideálja: a nemzeti egység szempontjából. Viszont a nemzeti egységhez csak a magyar nyelv kiművelése és céltudatos elterjesztése, a magyar kultúra és művelődés általánossá tétele útján lehet, tehát kell szerinte is eljutnunk. Tisztán rávilágít Széchenyi ebbeli álláspontjára ez a pár sora is: „Ha kívánjuk hölgyeink megmagyarosodását, tegyük azt, ami magyar, elfogadhatóvá, tetszetővé is . . . Álljon csak nemzetiségünk és magyarságunk oly szép fényben, hogy a szemérmes szűz bátran, habár pirulva is, egész világ előtt ismerhesse meg, hogy minket szeret s boldog lenne életét miénkkel megosztani; ne féljünk, mind megmagyarosodik a jóravaló, s kinek férje férfi." Széchenyi István sokat korholta, sokat ostorozta az itthon való dolgokat, embereket, intézményeket, közállapotokat. Sokszor tárta olvasói és hallgatói elé azt, ami külföldön szebb, jobb és követésre, utánzásra méltó. De ilyenkor is ki-kitör belőle az ő mindent átragyogó magyarsága. „Azért, mert honunknál van boldogabb éghajlatú vidék is, hol úgyszólván se nyár, se tél nincs, — azért, hogy több idegen nemzet annyira előbbre van lelki műveltségben mint mi és sokan közülünk még azt se tudják, mi az igazi szabadság, — vagy azért, mert másutt a társasági kellem, tudományok bája s a bajnoki becsület jobb fényben állanak már, mint nálunk s a t., — azért az el nem fajult magyar mégse fogja anyaföldét kevésbbé imádni vagy azt éppen elhagyni: mert van valami kinemmondható, mi a nemesb embert ellenállhatatlan erővel csatolja hazájához, legyen az bár kopár mező, bár berkes lapány, vagy hósivatag." A magyar nyelv kiművelésén, terjesztésén és természetes jogaiba való belehelyezésén kívül a gazdasági élet talpra állításában látta az ország fölemelkedésének legfőbb és legszilárdabb alapját. Azonban mindakettőre, különösen a gazdaságiakra vonatkozó reformtervei törvényekben és törvényerejű szokásokban gyökerező akadályokba ütköztek. Szükségképen a jog birodalmába kellett tehát behatolnia, hogy ezeket az akadályokat leküzdhesse. Nehéz munkájába kerülhetett ez, mert magyar nyelvű jogi munkáink nem voltak: Frank, Kövy, Kelemen és a többi jogtudósunk munkái akkor még csak latinul jelentek volt meg. Sőt a törvényeknek, a Corpus Jurisnak, Werbőczynek sem volt akkor még magyar fordítása. És mégis a jog tanulmányozásába mélyedt Széchenyi István éles szeme csakhamar meglátta jogrendszerünk, különösen magánjogi berendezkedésünk minden lényeges hibáját és minden olyan fogyatkozását, amely szemben állott az ő eszméivel, az ő reformtörekvéseivel. És elmondhatjuk, hogy a vitéz katonából államférfiúvá és jogásszá is átformálódott Széchenyi István volt az,