Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 1. szám - A kötelesrész védelmének határa. Különös tekintettel a 47. sz. T. H.-ra

14 szék is és ez a serdületlen korban elhalt gyermekre nem is lehetett sérelmes, mert az utóöröklési intézkedés nem gátolta volna abban, hogy 12 éves korának elérése után a kötelesrészről szabadon rendelkezhessék. Az 5123/1921. sz. határozattal azonban a Kúria ennek az enyhébb és méltányosabb gyakorlatnak véget vetett és egészen merev álláspontra helyezkedve a kiskorú képviselőjének gyámhatósági jóváhagyással tett nyilatkozatát, amely szerint a végrendeletet elfogadta, olyan lemondó nyilatkozatnak tekintette, amely a kiskorúra nem kötelező. így azután megvédte a köielesrészt — a távoli ági örökös javára. Ilyen döntések nyomán megnyugvás nem keletkezik, mert a pervesztes 'végrendeleti örökös nemcsak vagyoni érdekében érzi magát sértve, de arról is meg van győződve, hogy vele igazságtalanság történt. És nem is lehet az ellenkezőjéről meggyőzni, mert hát a jogászközönség jelentős része sem képes megérteni, hogy miért szükséges ezekben az esetekben a kötelesrész sérelmét felismerni és a kötelesrészt védeni. Ha a gyermek végrendelkezésre képes korba jutott volna, úgyis szabadon rendelkezhetett volna. Ha ezelőtt meghalt, fel sem merülhetett az ő kötelesrészes igényének sérelme. Mert, amíg a gyermek serdületlen, nemcsak a szülő végintézkedése, hanem a iörvény is gátolja, hogy kötelesrészének megfelelő vagyonrészről végrendelkezhessék. És erre az esetre miért ne rendelkezhetne az egész vagyonáról szabadon s az összes körülmények ismeretében az, akié a vagyon? Miért kell megakadályozni, hogy ez annak a kezére kerüljön, akinek szánta, és miért jusson ez — esetleg egészen szétaprózódva olyan távoli rokonoknak, akik gyakran úgy jutnak az ilyen örökséghez, mintha csak az utcán találták volna? A 47. sz. T. H. nem érinthetetlen dogmát tartalmaz, amelybez a kötelesrész intézményének sérelme nélkül nem szabad nyúlni. Ellenkezőleg merev dogmaként alkalmazása gyengíti magát a kötelesrészes intézmény alapját. Elvonja tőle a jognak azt a belső erejét, amely az élettel és a jogkereső közönség jogérzetével való összhangból táplálkozik. A végrendelkezési szabadságot másutt egész jogszabályrendszerrel bástyázzuk körül, itt pedig ezzel teljesen ellentétes szellemben, kellő ok és szükség nélkül csorbítjuk. Elegendő, ha a kötelesrészt ott védjük, ahol azt védeni kell s akkor, amikor a kötelesrészre jogosítottnak személyes igényéről van szó. A 47. sz. T. H. megfelelő módosításával meg kellene már végre szüntetni azt a kényszert, amely a bíróságokra nehezedik, amikor ennek a döntvénynek nyomán jogászi meggyőződésük és igazságérzetük ellenére kénytelenek ítélkezni. I