Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 1. szám - A kötelesrész védelmének határa. Különös tekintettel a 47. sz. T. H.-ra

A KÖTELESRÉSZ VÉDELMÉNEK HATÁRA. (Különös tekintettel a 47. számú T. H.-ra.) Irta: Dr. Cziglányi Aladár egyetemi magántanár, pécsi kir. törv. bíró. A végrendelkezés szabadsága, az örökhagyó akaratának végsőkig tiszteletbentartása, érvényesülésének mindenáron biztosítása nem maradt a római jog saját törekvése, mert a végrendelkezés szabadságának elve általános elfogadásra talált. Ma is változatlanul természetesnek, helyesnek és szükségesnek tartjuk, hogy az egyén vagyonáról ne csak életében, hanem halála utánra is a legjobb belátása szerint rendelkezhessék. Ugy látjuk, hogy magából a tulajdon elvéből, tehát természetjogi forrásból fakad a végrendelkezés joga és szabadsága'is. Ebben, hogy így közvetve a természetjog talaján épült ki, találjuk meg a magyarázatot arra is, hogy végrendelkezési szabadság minden támadással szemben különös ellenálló képességet, csaknem sérthetetlenséget mutatott. Pedig az a jogpolitikai mozgalom, amely az öröklésnek minél szűkebb térre szorítására irányuló célkitűzéssel az örökjag terén megindult, egyformán irányult úgy a törvényes öröklés, mint á végrendeleti szabadság megszorítására. Nem gondolunk itt most a szocialista írók támadásaira. A szociálisták az örökjogban nem láttak mást, mint az egyéni tulajdon függelékét és az egyéni tulajdonnal együtt természetes, hogy ennek megsemmisítésére is törekedtek, (így Babeuf, Saint-Simon, Mengel, Lassal, stb.) Ennek az elfogult és egyoldalú szemléletből táplálkozó irányzatnak nem volt meg a belső ereje. De a szocialistákon kívül más komoly elméleti és gyakorlati jogászok is élesen támadtak a törvényes öröklés és a végrendeleti szabadság ellen és ezek a támadások valóságos mozgalommá szélesedtek. (Elég ha itt Báron, Gierke, Hubert és különösen Pfizer nevére hivatkozunk, mint e mozgalom főbb képviselőire. Pfizer egyenesen azt tanította, hogy az egyéni akarat a halál által megszűnik és kétségbevonta az egyéni akaratból a halál utánra hatályosuló rendelkezés jogosságát.) És bár, mint említettük, ez a mozgalom nemcsak a törvényes öröklési kapcsolatok szűkítésére, hanem ezzel együtt a végrendeleti szabadság megszorítására is irányult, a mozgalom eredményeinek lemérésénél azt kellett tapasztalnunk, hogy hiába kapcsolták egybe ezt a kétirányú törekvést, hiába láttak a kettő közt szerves összefüggést, hatásában a mozgalom mégis különvált. Amíg ugyanis az a törekvés, hogy a törvényes öröklés a szorosan vett rokonság körére szoríttassék, általános helyeslésre talált, a jogfejlődés során az ennek megfelelő reform előbb-utóbb feltétlenül be fog következni, addig a végrendelkezés megszorítá sára irányuló törekvések visszapattantak.. Illetve ez utóbbi irányú