Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 3. szám - Szemelvények a felsőbírósági elnökök évnyitó beszédeiből

48 vesztik az egyetemes érdeket s nem érzi mindegyik főpap, mágnás és nemes, katolikus és protestáns egyaránt, hogy minden joguk, szabadságuk és vagyoni jólétük forrása egy és ugyanaz a Szent Korona? Az országgyűlés a rendi és felekezeti viszályok tanyájává süllyedt volna, mely képtelen minden komoly törvényhozói munkára. Mi lett volna a nemzeti egységből, ha az autonómiájukra féltékeny s azt öregbíteni törekvő vármegyék nincsenek áthatva attól a gondolattól, hogy egy és ugyanannak a Szent Koronának részei? Az ország annyi köztársaságra bomlott volna, ahány megye és azok egymással folytonos viszályban emésztették volna erejüket. De mivel minden terület, amelyen a magyar nemesség volt a birtokos elem, a Szent Koronára tekintett, ennélfogva a legnagyobb területi szakadozottság, a legmesszebb' menő particularismus és a legélesebb felekezeti ellentétek idején is fennmaradt politikai ideálként a Szent Korona egysége és területi teljessége s ezzel fennmaradt a rendi korszakban is az állam egységének idővel elérhető reménysége. Ha ez nem lett volna meg, Erdély sem egyesülhetett volna sokszázados különválás után Magyarországgal" s én hozzátehetem: a Felvidék, a Ruténföld, a keleti és az erdélyi részek sem egyesülhettek volna újra az anyaországgal. ,,A Szent Korona fogalma tehát az állami egységnek is, a magyar állam függetlenségének is nevezetes tényezője.'' A Szent Korona tanával kapcsolatosan külön kell szólnom még az alkotmánybiztosítékok legmodernebbikéről: a közigazgatási (közjogi) bíráskodásról. Szervesen illeszkedik a hatalomátruházás-biztosítékainak rendszerébe az újabb jogfejlődésnek ez a vívmánya is. Merem mondani, hogy a közigazgatási bíráskodás: szerves továbbépítése a Szent Korona-tan biztosítékrendszerének. Beleesik a biztosíték-rendszer történelmi fejlődésének vonalába. A legtisztultabb alkotmányos felfogás kikristályosodását jelenti az, hogy az állami főhatalom olyan, tőle független, önálló hatalmat termelt ki magából, amelyre saját kormányzati tényeinek jogi elbírálását bízza. Legyen szabad ezzel kapcsolatban egy felette érdekes és tanulságos összefüggésre rámutatnom. Minél nagyobb részét kezeli a központi kormányhatóság az állami hatalomnak, annál nagyobb részben engedi át, saját jól felfogott érdekében is, ténykedéseinek elbírálását a közjogi bíráskodásnak. Érdekes ez az összefüggés azért, mert a hatalom bennrejlő természetéből éppen az ellenkező következtetést kellene levonni; tanulságos pedig azért, mert íme a közhatalom egészséges gyarapodása és fejlődése párhuzamosan halad a biztosítottság szükségességével. A modern társadalmi, főleg gazdasági fejlődés az államra ruházott hatalom terjedelmének növekedését szinte megkívánja, ami gyakorlatilag a végrehajtó hatalom kiterjesztésében és erősbítésében nyilvánul.