Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 3. szám - Szemelvények a felsőbírósági elnökök évnyitó beszédeiből

4L' talmazza, mondván egyúttal azt is: „mivel szilárdabb az ítélet, ha többek véleménye támogatja, az ilyen ügyek elitélésében részt kell venniök azoknak a főpapoknak és báróknak, akik épp akkor a király úr kúriájában jelen vannak." A II. Dekr.-ban szintén az igazságszolgáltatás körébe vágó sok szabály foglaltatik. A 19. cikkely szerint az, aki az ország rendes bíráját tettleg bántalmazza vagy elfogja, az a hűtlenség vétkének büntetésével lakol. A III. Dekr. szerint az ítélőmesterek, a bírák mindenkinek szolgáltassanak igazságot. Az ellenük emelt panaszt a király vizsgálja meg; azok pedig, akik „az igazság ellenére" tesznek panaszt, szokott büntetéssel lakoljanak. Mindenki itt bent az országban, saját rendes bírái előtt, keresse előbb a maga jogát és csak innen, föllebbezés útján viheti azt Rómába. Ugyanez a dekrétum mondja ki az igazságszolgáltatásnak magasra helyezettségét bizonyító azt a tételt, mely szerint az ország bíráinak nem szabad bűnül felróni azt, ha a törvényszéken nem tartják tiszteletben a királynak olyan levelét, amely az ország törvényeivel és régi szokásaival ellenkezik. A III. Dekr. gyorsított eljárás rendjét szabja meg arra az esetre, amikor bizonyos gyilkosságok esetén „rövid pörbehívással" való idézést rendel. A nádori tisztségről szóló cikkelyek a nádornak, mint az ország legfőbb bírájának a bírói hatáskörét is szabályozzák. A nádor tiszténél fogva egész Kúnország fölött is bíráskodott, a kúnok örökös bírája volt és az ő bírói hatalma egész Dalmáciára is kiterjedt. Statáriális rendelkezése a VI. Dekr.-nak az, hogy ha valamely vármegye területén a gonosztevők nagyon elszaporodnak: a király az illető vármegye kérésére köteles beleegyezni és azt fölhatalmazni arra, hogy a gonosztevőket az ispánnal kinyomoztassa és kiirthassa. Ez a VI. Dekr. szintén a törvénykezésre vonatkozó számos rendelkezést foglal magában. Minden pörös ügyben megengedi a felek szabad egyezkedését; az ítélőmestereknek szállásaikon nem szabad ítélkezniök; az ítéletleveleket a törvényszéken föl kell olvasni és azokat minden ítélőmesternek alá kell írnia. — Az 54. cikkely a bírákat védi becsmérlőik ellen, mert amint a Dekr. mondja: ,,a bíróságok előtt elbukott felek bíráikat néha rágalmazni, kisebbíteni és igaztalanul gyalázni szokták, mintha ezek nem szolgáltattak volna nekik igazságot; akiknek igazságtalan és kárhozatos kiabálása miatt többnyire igen sok botrány és másféle bajok támadnak" — ezért ezeket abban a büntetésben kell elmarasztalni, amely az ítélőmestereket érte volna, ha az ellenük fölhozottak valóknak bizonyultak volna. — Ha a rendes bíróság által elmarasztalt fél a pört a királyi Curiához vhzi és a Cnria az ítéletet helybenhagyja, akkor a föllebbezőt súlyos bírsággal kell sújtani, az alaptalan föllebbezés miatt.