Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 1. szám - A m. kir. Kincstári Jogügyi Igazgatóság működésének új szabályozása

35 érthető nyelvvel, tnnek a régi keletű megállapításnak helyességére gondol az ember, amikor Luciano Boccini hihetetlenül érdekes, igen időszerű munkájában forgatja a lapokat. Annak a kérdésnek vizsgálata, hogy az állam köteles-e megtéríteni az állampolgárokat ért háborús károkat, sohasem volt időszerűbb, mint ma, amikor az ország mélyén fekvő ingó és ingatlan vagyont éppen úgy fenyegeti az ellenség pusztítása, mintha az hadizónában feküdnék. „Salus publica suprema lex esto" és ,,Licet eos spoliare quos licet necare" klasszikus elveitől alig belátható út vezet az 1919. évi március hó 27-én 426. szám alatt kelt, háborús károk megtérítéséről szóló olasz és ugyanezen év április hó 17-én kelt hasonló tárgyú francia törvényig, amelynek 1. és 2. §-a „La République proclame l'égalité et la soládarité de tous les francais devant le charge de la guerre. Les dommages certains, matériels et directs causés en Francé et en Algérie au biens immobiliers ou mobiliers par l'effet de la guerre, ouvre droit á la réparation intégrale." Ezt a hosszú utat bejárjuk a szerzővel, aki a történelemtudósnak okkereső alaposságával, a jogász igazságszomjával, a nemzetgazdásznak az anyagi lehetőségeket vizsgáló gondosságával vetíti elénk a multat s keresi a gyakorlatilag és elméletileg leghelyesebb megoldást. A kérdés nemcsak a jogászt érdekli, mert ez hiába állapítaná meg az államnak jóvátételi kötelezettségét, ha a közösség pénztára üres és a kényszerítő erővel felruházott jog érvényesítése az állami életet lehetetlenné tenné. Jogi, nemzetgazdaság, pénzügyi kutatónak együtt kell a probléma vizsgálatába fogni. Luciano Boccini hármas szaktudása tette lehetővé, hogy hiány nélkül, teljes megoldáshoz jutott. Groziustól kezdve a legkiválóbb nemzetközi jogászok mind vizsgálat alá vették az állam kártérítési felelősségének kérdését, a háborús cselekmények következtében ingó vagy ingatlan tárgyakat ért károkért s kutatásuk a legkülönbözőbb eredményekre vezetett. Vasquez, Grozius, Cocceio tagadják, hogy az állam valamiként is köteles lenne a háborús károkat megtéríteni. Ahrena Bluntschli, Puffendorf, Comte. Mogliazza, Ranelletti, Cogliolo, Jéze, Carrara, Ascoli az ellenkező végletbe esnek, amidőn azt tanítják, hogy az állam a polgárait háború alatt ért minden kárt teljes egészében megtéríteni tartozik. Vattel, Gabba, Mantellini, Thiers. Gianturco, Gianquinto, Funaioli és Zani szerint bizonyos károk megtérítendők, az állam részéről, míg mások viselése teljesen az állampolgárt terhelik. Grozius azt tanítja, hogy ha helyet engednénk az állam vagyonjogi felelősségének a háborús károkért, úgy az egyes polgár nem óvná a szükséges gondossággal ingóságait és ingatlanait abban bízva, hogy a károkat később az állam úgyis megtéríti neki, tehát az állam védelmének hatályossága követeli a kártérítési elv tagadását. Comte tökéletesen ellenkezőnek látja a helyzetet. „La déíense contre l'ennemi ne peut étre énérgique et générale que lorsque chacun des coups portés á un partié du corp social est immédiatement senti par le corps tout entier, et lorsque chacune de parties frappées est á l'instant sécourue par celles qui ne le sont pas." Boccini egyenként ismerteti mindezeket a teóriákat, tárgyilagos