Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 1. szám - A közönség és a bürokrácia

4 nem tekintette az ,,elcsatolt" területeket másnak, mint az ellenség által megszállt országrészeinknek. Mindenki, aki ebben a hazában élt, ha Trianon előtt magyar állampolgár volt, a megcsonkított szűk hazában is magyar állampolgárnak tartotta magát. De hasonló álláspontra helyezkedett számos esetben a végrehajtó hatalom gyakorlására hivatott m. kir. kormány is; máskép az optálás elmulasztása miatt (Trianon szerint) állampolgárságukat elveszített közhivatalnokokat nem lehetett volna magasabb áMásokra kinevezni, sőt megtartani sem, hanem ki kellett volna őket utasítani. A most említett álláspont helyessége iránt nem lehet sem mi kétség, mert valójában nem idegen állampolgárok honosításáról volt és van szó, hanem olyan magyar állampolgárok sorsáról, akiket az ellenséges megszállás megfosztott volna jogaiktól és hazátlanokká tette volna őket. Ha mindezek ellenére továbbra is változatlanul követtetnék az eddigi bürokratikus eljárás, akkor mindazok, akik 18 év előtt nem ismerték el érvényesnek a lealázó trianoni szabályt s nem tettek eleget az optálási kényszernek, csak egy hosszadalmas, legtöbbször költséges visszahonosítási eljárás útján szerezhetnék meg állampolgárságukat, amelyet voltaképen soha nem is vesztettek el. Ámde az eddigi tapasztalatok alapján s különösen az összetorlódott elintézetlen ügyek nagy halmazára figyelemmel kétségtelennek látszik, hogy az összes állampolgársági ügyek kielégítő rendezése ilymódon belátható időn belül, talán 10—20 év multán sem érne véget. Oly célból tehát, hogy kibontakozhassunk a nehézségekből és megkíméljük az érdekelteket a hosszadalmas eljárástól és a bizonytalanság érzetének nyomasztó súlyától: szükséges volna az ilyen állampolgársági ügyek elintézését decentralizálni s a törvényhatóságok első tisztviselőire bízni oly megszorítással, hogy a határozat a belügyminiszterhez nyomban felterjesztendő s csak akkor emelkedik jogerőre, ha a belügyminiszter jóváhagyta, vagy 60 nap alatt eltérő intézkedést nem tett. Az alkotandó új szabályzatban utasítás lenne adandó arra nézve, hogy az állampolgárságot vélelmezni kell s hogy állandó ittlakás és foglalkozás és kifogástalan erkölcsi viselet esetén az igazolásnak nincs akadálya s hogy azokat a közhivatalnokokat, akik hivatali esküjüket már a békekötés előtt letették s azóta is itt alkalmaztattak és itt élnek — aggályos körülmények fennforgása esetét kivéve — magyar állampolgárnak kell tekinteni. Ez a megoldási mód annál indokoltabb lenne, mert a Felvidék, Kárpátalja és az erdélyi részek visszatérése után újabb hasonló esetek és nehézségek merülhetnek fel.