Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 1. szám - A közönség és a bürokrácia

3 bírálta, mert hisz a törvény szerint ítélőbíróvá csak magyar állampolgár nevezhető ki, — az anyakönyvvezető nem engedett és felelősségére s a 7600/1933. sz. belügyminiszteri és az abban felbívott 400/1933. I. M. sz. rendeletekre hivatkozott, amelyek szerint az állampolgárságnak a házasságkötés előtti megvizsgálásánál azokat a szabályokat is alkalmazni kell, amelyeket a trianoni békeszerződés kényszere folytán foglaltunk bele az 1921: XXXIII. törvénycikkbe. A helyi felettes hatóságok — úgylátszik — osztoztak a felelősség tudatában, mert intézkedni nem voltak hajlandók. A házasságkötés természetesen mégis megtörtént, de csak akkor, amikor az elnök az igazságügymniisztériumban sürgősen kieszközölt egy olyan tartalmú igazolványt, hogy az alakszerű igazolástól el lehet tekintem. Nyilvánvaló, hogy ezzel a tényállás semmiben sem változott meg s hogy az anyakönyvvezető, hangoztatott felelőssége érzetében, csak addig alkalmazkodott oly szigorúan a szabályok betűihez, amíg a lehetősége meg nem nyilt annak, hogy felelősségét másra (felsőbb hatóságra) háríthatja át. Azt azonban az anyakönyvvezető aligha tudná megmondani, hogy mi történt volna akkor, ha ő nem akadékoskodik, hanem a házasságot szabályszerűen megköti. Mert bizony semmi egyéb nem történt volna. Vizsgáljuk meg ezek után az állampolgárság igazolása céljából alkotott törvényes szabályok gyakorlati alkalmazásánál felmerült nehézségek okait, amelyek miatt az ilyen ügyek két évtized óta mindegyre felszaporodva ma is nagy tömegben várnak elintézésre. A kegyetlen és lealázó kényszer útján törvénybe iktatott trianoni szerződés az optálás kötelezettségét írta elő és pedig a községi illetőség alapulvételével. E szerint mindenki, aki megszállt területen született és Trianon előtt a csonkaországunk területén nem szerzett illetőséget, ha nem optált, idegen állam polgárává vált volna. Azért használom a „volna" szót, mert az említett törvényhely az érdekeltek nagyobb részére nézve végrehajthatatlannak bizonyult, akár azt is mondhatjuk: sohasem vált teljesen joghatályossá egyrészt azért, mert az eljáráshoz szükséges okiratok beszerzését a szomszédos államok közegeinek ellenséges magatartása sokszor lehetetlenné tette, másrészt azért, mert ehhez a kényszer-szabályhoz senki sem alkalmazkodott azokat kivéve, akik valamely kivételes okból formálisan arra kényszerültek. Éppúgy szükségtelennek és mellőzhetőnek tartották az optálást pl. a kúria és más ítélőbírák, az alispánok vagy az egyetemek tanárai és más közszolgálati alkalmazottak, mint a más foglalkozásúak, akik az ország megszállott részein születtek. Szóval a nemzeti közvélemény általában véve nem ismerte el érvényesnek a Trianon szerinti optálási kötelezettséget éppúgy, mint ahogy