Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 1. szám - A közönség és a bürokrácia

2 munkásságának és túlterheltségének elismerésénél és egyes esetek általánosítása s elhíresztelése körül. Ámde a közönségnek, vagyis a nép széles rétegeinek felvilágosítása s ezzel bíráló képességének helyes irányba terelése állami és társadalmi feladat, melynek megoldása nagyrészt éppen a végrehajtó hatalomra s ennek közegeire hárul. Ezért ehelyütt a közönség felelősségével szükségtelennek tartom bővebben foglalkozni. 2. Ami a szabályok alkotóinak felelősségét illeti: ez abban áll, hogy akár a régiek pótlására, akár újonnan csakis olyan szabályok alkottassanak, amelyek nehézségek nélkül végrehajthatók legyenek. Tehát nem kizáróan olyanok, amelyek a legmodernebb elméleteknek és külföldi mintáknak megfelelők, hanem olyanok, amelyek az életviszonyoknak alapos ismeretén is alapulnak s a nemzeti jogfejlődéssel összhangban állanak; továbbá népünk ősi szokásaival és jogi meggyőződésével ellentétben nem állanak s végül amelyek végrehajtása a hatóságokat nem állítja oly nehéz feladat elé, amelynek kifogástalan és maradéktalan elvégzésére nem rendelkeznek elegendő képességgel.* 3. A hatóságokat nem terhelheti felelősség a rendkívüli viszonyok okozta nehézségekért és munkatorlódásokért, de felelősségük előtérbe lép akkor, ha a szabályokat, különösen a rendeleteket mereven, úgyszólván betű szerint alkalmazzák. Sajátságos, hogy számos közeg éppen felelősségének tudatával védi és igyekszik menteni formai eljárását és intézkedéseit, amelyeknél — sajnos — nem azt vizsgálta behatóan, vájjon lehet-e és kell-e a kérelmet a szabályok és azok célzata szerint teljesíteni, hanem azt, hogy lehet-e a kérelmet a • szabályok formai rendelkezése alapján elutasítani. * A fentebbiek gyakorlati megvilágítására, a térszűkét is figyelembe véve, csak egy, nézetem szerint szemléltető példát kívánok felhozni és pedig az állampolgárság igazolása iránti eljárás köréből, mivel ebben a körben merültek fel azok a nagyszámú fennakadások és nehézségek, amelyek a közönség kedvezőtlen és általánosító hangulatára talán leginkább okul szolgáltak. Az eset a következő. Egy 1939. évben kinevezett kir. törvényszéki elnök kiskorú leányának házasságkötését a törvényszék székhelyén működő anyakönyvvezető megtagadta, mivel az elnök megszállt területen született, ennélfogva az állampolgárság igazolását követelte. Hiába kísérelték meg felvilágosítani, hogy a m. kir. kormány és maga a Kormányzó Ur az állampol gárság kérdését már legfelsőbb helyen, a kinevezés tényével el* L. bővebben a Magyar Jogi Szemle 1938. évi 1. számában „Bíráskodásunk húsz évi mérlege" cím alatt közölt tanulmányomat.