Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1940 / 3. szám - Az előkészületi cselekmény és a szövetség büntethetősége
58 tét, testi épségét és vagyonát is fenyegető bűncselekményekkel szemben. * Az előkészületi cselekményeknek, általában való büntetlenségét azzal szokták magyarázni, hogy az előkészület idejében az akaratelhatározás még nem öltött határozott álakat s így még nem állapítható meg bizonysággal az, hogy az előkészület mily bűncselekmény elkövetésére irányul. Az akaratelhatározás még meg is változhatik a bűncselekmény elkövetéséig. A bűncselekményre előkészülőket rendszerint akkor teszik ártalmatlanná, amikor már közvetlenül a bűncselekmény elkövetése előtt állnak, az akaratelhatározás tehát már szilárd. Megállapítható ez nemcsak a bűncselekmény elkövetésére készülő személyek vallomásából, a náluk talált eszközökből, hanem nem egyszer a helyszínen való megjelenésükből is, de más körülményekből is. Mindezek alapján senki sem állíthatja azt, hogy nem tudható az, hogy mily bűncselekmények elkövetésére irányult az előkészület. De nem is fontos az, hogy mily bűncselekmény elkövetésére történt az előkészület, lényeges az, hogy valamely bűncselekmény elkövetésére iránvult s így önmagában véve büntetendőnek kell lennie az előkészületi cselekménvnek. A büntetendő esetek kiterjesztésével ez nem is ütközhet akadályokba, mert a tapasztalat szerint előkészülni csak nagyobb jelentőségű bűncselekményekre szoktak a tettes bűnözők. A bűncselekmény jelentőségéhez képest változhatik a büntetési tétel is. A mi büntetőrendszerünlk nem követheti azt a vélekedést, mert azt már át is törte a felségsértésre való előkészület büntethetőségével s ha az előző aggályok elfogadhatók volnának, akkor ezen cselekménnyel szemben is éppen olyan kevéssé lehetne következtetni arra, hogy az előkészülő személy eme bűncselekmény elkövetésére készült-e vagy pedig más bűncselekményre. Egy további érv az is, hogy az előkészületi cselekmény nem is jogsértő másokra nézve, mert az illető nem lépi túl az előkészület által saját jogterületét. Ezek szerint az előkészület sohasem volna büntethető, mert jogsérelem nem történt. Nem volna büntethető önállóan sem, de nem volna büntethető, mint a szövetséghez járuló cselekmény sem. Elmaradhatna tehát a törvénynek az a többszörös ismétlődő rendelkezése is, mely szerint a szövetség, ha ahhoz előkészületi cselekmény is járul, büntetendő. A személyes szabadság védelmével is szokás indokolni az előkészületi cselekmény büntetlenségét, mert ellenkező esetben a bíróságok oly cselekményt is büntetnének, amelynek nincs bűnös célzata. Az itt tárgyalt és büntetendőnek tartott előkészületi cselekmények kizárólag olyanok, amelyek valamely bűncselekmény elkövetését előzik meg. Más célra irányuló előkészületi cselek-