Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 1. szám - A sajtóhelyreigazítási jogról

32 A szabadalombitorlásnak a törv.-ben adott definíciójához szerző igen helyetálló észrevételeket fűz, felsorolja a tényállás helyes elemeit, helyesen fejtegeti azt, hogy ki jogosult bitorlási pert indítani, ahová igen helyesen a kizárólagos licenciával biró személyt is számítja. Ezután fejtegeti úgy á magánjogi, mint a büntetőjogi igényeket, azoknak jogalapját, tartalmát és helyes terjedelmét. A magánjogi igények ismertetésénél (bitorlás abbanhagyása stb.) talán helyéu való lenne megint a személyiségi jogra utalni (Magánj. törv. javasl. 107., 108. §§.) A kártérítési igények kérdésénél igaza van szerzőnek, hogy azt ne lehessen csak a szándékosságtól függővé tenni, hanem alapul el kell fogadni a súlyos gondatlanságot is, ugyanez áll — szerző szerint — a büntető jogból folyó igényekre nézve is. Igen helyénvaló szerzőnek valóságos indignációképen tett az az észrevétele, hogy ezekben a perekben — ahol százezreket érő pertárgyról lehet szó — csak kihágással állunk szembe, ahol a jbíróság elsőfokon és a tszék másod és utolsó fokon dönt. Ez a lehetetlen állapot nálunk évtizedek óta áll fenn — mindenki tudja, de segíteni senki sem segít. Igen érdekes végül az a kérdés, amely felmerül kártérítés szempontjából akkor, ha a zárlat anyagi jog szerint helytelenül lett alkalmazva és ebből kár (sokszor kiszámíthatatlan kár) keletkezett. Utal szerző a Kúria 160. sz. elvi határozatára, amellyel ezt a kényes kérdést meg akarják oldani. Igen helyesek szerzőnek az ez ellen felhozott komoly aggályai, amelyekéi meggyőző érvekkel megindokol. Az eljárási és szervezeti jogot tárgyazó része a könyvnek nem kevésbbé kimerítő, tanulságos és helyes ugyan; ezzel azonban behatóan nem foglalkozom azért, mert a súlypontját a munkának az anyagi jogi részre helyezem és mivel helyszűke okából sem tárgyalhatom ezt a részt bővebben. Ezért kiemelem röviden csak a következőket: Ebben a részben ismerteti szerző az idetartozó jogszabályok forrásait; itt ismerteti az ügyvivőkre és a képviseletre vonatkozó jogszabályokat, ismerteti a bejelentési, elővizsgálati és a nálunk elfogadott felszólalási rendszert; ismerteti a szabadalmazási eljárást részletesen, ahol helyesen hangsúlyozza, miszerint a felszólalás jogalapjának kiterjesztése kívánatosnak mutatkozik. Különös figyelmet fordított szerző a megsemmisítési eljárásra és annak jogalapjára. Helytállóan tárgyalja az u. n. negatív megállapítási pert és végül felsorolja a rendes bíróságok hatáskörébe tartozó ügyeket, illetve pereket. A szabadalmi díjakat és illetékeket tárgyazó részt követi a nemzetközi jognak beható ismertetése. Pótlásként közli szerző a honvédelemről szóló 1939. évi II. t.-c-nek idetartozó részét és a vonatkozó rendeletet. Mielőtt lezárom ezt a bírálati ismertetést, megjegyzem, miszerint igen jól tudom, hogy a könyvnek sok fontos részét