Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A jogcímvédelem tanának kérdéséhez

310 szerzés, hogy az Optk. 440. §-ának szigorú alkalmazása kirívó méltánytalanságra vezetett volna. Grosschmid nem szándékozott ezzel a telekkönyvi rendszert félretenni, hiszen a Fejezetek e kérdést tárgyazó részének bevezetőjében maga is az Optk. 440. §-án alapuló jogszabály érvényességét és azt hangoztatja, hogy az érvényes jogcímmel párosult birtokba vétel nem jelent egyben érvényes tulajdonjog szerzést is (II. kiad. I. köt. 460.), kényszerű szükségből azonban ideiglenesen visszafejlesztendőnek látta a telekkönyv intézményét, amíg népünk azzal megbarátkozik. A gyakorlat azután ezt a „visszafejlődést" rövidesen továbbfejlesztette, és az egymást követő döntések (Grill Dvtár I. 343— 348.) a birtokbalépett első vevőt egyenesen tulajdonosnak tekintik annak ellenére, hogy a telekkönyvbe még nem került be, sőt az 55. T. Ü. H., — mint Almási mondja (A dologi jog kézikönyve, Bp. 1928. I. k. 191.), — „a telekkönyvön kívüli ügyleti alapú tulajdonszerzés e nem egészen öntudatos elismerésén is jóval túlment", amidőn a Vht. 168. §-ában szabályozott kereset korét a telekkönyvből ki nem tűnő minden, az ingatlanra vonatkozó dologi jogra kiterjeszti. Találóan és ugyanakkor a maga részéről is helyeslően jellemzi Almási ugyanezen a helyen a Grosschmid-féle „visszafejlődés" továbbfejlesztését, mondván: „Ezzel pedig a telekkönyvön kívüli birtoklással megerősített visszterhes ügyleti szerzés nem csupán, mint bírói gyakorlatunk némely korábbi döntéseiben, a tulajdonoséhoz hasonló védelemre tesz szert, hanem Valósággal a telekkönyvön kívüli tulajdonig is eljut. Előbb tehát csak azt mondják, hogy a későbbi vevő tulajdonát a korábbi vevő megtámadhatja és hatálytalaníthatja. Legutóbb ellenben már azt, hogy a rosszhiszemű telekkönyvi szerző tulajdonjogát érvénytelenül szerezte." Vagyis a mai gyakorlat formulázásában: „az anyagi jogszabályok szerint a jogok szerzésére irányuló jogügyleteknél a szerző jóhiszeműsége kívántatik meg, aminek hiányában a szerző rosszhiszeműnek tekintetik, s amennyiben rosszhiszemű a kötött jogügylet, az azáltal jogaiban sértett harmadik személy irányában hatálytalan. Jogszabály továbbá az is, hogy a rosszhiszemű szerzővel egyenlő elbírálás alá esik az is, aki abban a tekintetben, hogy a szándékolt jogügylet harmadik személy jogos igényét meg ne sértse, gondatlansággal jár el, mert a jogszabályok értelmében a jogügyletek megkötésénél mindenki azt a gondosságot tartozik kifejteni, amelyet az adott viszonyok között az élet felfogása szerint rendes embertől általában elvárnak; és aki ezt a gondosságot elmulasztja, azt gondatlanság terheli." (Kúria, P. V. 1472/1933. Grill Uj Dvtár XXVII. 298.). Egy találomra kikapott bírói döntés állásfoglalása ez, amelynek elvi része stereotyp módon, szószerint ismétlődik az összes hasonló bírói határozatokban, legfeljebb az alapul szolgált tényállás különlegességeit is figyelembe vevő, nem módo-