Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1940 / 15. szám - A jogcímvédelem tanának kérdéséhez
309 Ha mindezekhez még figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a konkrét döntések ama kijelentései, hogy a túlélő házastárs elhalta után a mindkét fél által közösen szerzett vagyont kizárólag a később elhalt házastárs rokonai öröklik, mig a másik házastárs rokonai semmit sem "kapnak, már régen nem fedik széles rétegek jogi érzését és nem elégítik ki igazságérzetüket, akkor e jogi szabályozás 'törvényi megerősítése előtt a felhozott szempontok mérlegelés tárgyát képezhetik a törvénytervezetnek fentebb felvett kiegészítése tekintetében. A jogcímvédelem tanának kérdéséhez. Irta: dr. Tárkányi Ernő dombóvári kir. bírósági jegyző. Az Id. törv. szabályok 21. §-a által recipiált Optk. 440. §-a értelmében az ugyanegy eladótól ingatlant vásárlók közül az vált tulajdonossá, aki tulajdonjogának telekkönyvi bekebelezését előbb kérte, és pedig egykorú bírói gyakorlatunk szerint akkor is, ha ez történetesen a második vevő volt, és ha tudott is arról, hogy jogelőde az ingatlant már előbb másnak elkötelezte. Az erről való tudomás tehát nem ártott, sőt még annak a körülménynek az ismerete sem, hogy a korábbi vevő már birtokba helyezkedétt, mert — az akkori felfogás szerint — az, aki a mindenki részére egyformán hozzáférhető telekkönyvben bízva szerzett jogot, — már csak a dologi forgalom biztonsága érdekében, de meg azért is, mert az ingatlanokra vonatkozó dologi jog megszerzése csak a telekkönyvbe való bejegyzéssel válik befejezetté, — feltétlen védelemben részesítendő. Ez az álláspont minden vonatkozásban összhangban áll a telekkönyvi közhitelesség szinte felbecsülhetetlen értéket képviselő elvével, mely szerint a telekkönyvbe bejegyzett jogok tényleg megilletik azt és pedig egyedül azt, akit a telekkönyv jogosultként feltüntet, ellenben más, az ingatlanra vonatkozó olyan jogok és korlátozások, amelyek harmadik személyekre is kihatnának, fenn nem állanak. Az Optk. 440. §-a elvileg érvényes, szokásjogi úton érvényessé vált jogszabályt jelentett ki, a korabeli bírói gyakorlat azonban következetes alkalmazását csakhamar méltánytalannak találta a tulajdonjogát bekebeleztetni elmulasztó, de egyébként jóhiszeműnek minősített első vevővel szemben s ezért valami megnyugtató megoldást keresett a nélkül, hogy talált volna. Ezt az ingadozást szüntette meg Grosschmid jogcímvédelmi teóriája, mely szerint az, aki az ingatlanhoz érvényes jogcímet szerzett és annak birtokába is lépett, védelemre tarthat igényt azzal szemben, akire az ingatlant később ruházták át, — tulajdonjogának telekkönyvi bekebeleztetése ellenére is, — ha a szerzésnél rosszhiszeműen járt el. Szerinte, és ezt az akkori bírói gyakorlat tüzetes bemutatásával bizonyította is, oly gyakori volt a telekkönyvön kívüli