Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1940 / 15. szám - Hozzászólás a Magyar Magánjogi Törvénytervezet 1789. szakaszához
307 felvallás vagy végrendeleti intézkedés nélkül a minden halandók útjára, hasonló javai, ingóságai, isöt a csekélyebb értékűek is nem 'férjére, hanem lentebb idézett első rész 100-iik címe szerint a megholtnak közelebbi rokonaira szállanak." A törvény 1. §-a ezután kimondja: Mire nézve az összes 'karok és rendek közakaratából végezték, hogy ilyen házastársak között, a fentebb irt eseteikben a javakban s ingóságokban kölcsönös, viszonos és egyenlő örökösödést tartsanak szem előtt: egyenlőképpen ezt kívánván a házastársi közösség is. Még tovább menő fejlődést látunk azonban az e törvény által is megállapított irányban a Kúria 565 és 220 iszámú elvi határozataiban a Jász-Kun területen érvényes hitvestársi örökléssel kapcsolatban. A jászkun V. istatutum 1. §-a kimondja: „ha a férj minden máig nélkül meghalna s a maga jószágáról másként nem rendelkezett volna, az olyan esetben, ahol tudniillik isemmi más maradék nincsen, amelyet jószág illetne, mind az ingó, mind az ingatlan javaik az életben megmaradt özvegyre tulajdonos jussal szálljanak, ugy, hogy ő azokról szabadon rendelkezhessen". E rendelkezés alapján, melyet az Ideiglenes törvénykezési szabályok fenntartottak a Kúria fentebbi határozataiig a jászkun statútum érvényességi területén e kérdésbeni jog azonos volt az országos joggal, ugyanis a statútum csak a közkereső özvegy asszony hitvestársi öröklését szabályozta akként, hogy maradék nem létében öröklési joga minden szerzeményre kiterjed, maradék alatt pedig leszármazót értett a birói igyakorlat. A nem közkereső özvegy öröklése tekintetében pedig külön rendelkezés hiányában úgyis az országos jog volt az irányadó. Az 565 számú Elvi határozat szerint azonban ,,a közikereső özvegyet az ingatlanba fektetett abból a pénzösszegből, melyre nézve közkereső volt, szintén egy örökrész illeti meg, — mivel az idézett statníum szerint az egész hagyatékra kiterjedő hitvestársi öröklés csak abban az esetben foghat helyt, ha az örökhagyó férj nemcsak mag nélkül, hanem egyéb maradék hátrahagyása nélkül halt meg, amiből következik, hogy a férj vérszerinti örökösei az özvegy nőt megelőzik." Mellőzve már most annak vizsgálatát, hogy a maradék kifejezés alatt leszármazó, avagy minden vérrokon értendő-e helyesen, csak annak a puszta ténynek megállapítására kívánok szorítkozni, hogy e kúriai döntése kelőit a maradók szó értelmezése tekintetében mind a birói gyakorlat, mind pedig a jogi irodalom egységes volt abban a felfogásban, hogy maradék leszármazót*) jelent s hogy e szónak fentebbi új értelmezésével a Kúria megváltoztatta az addigi jogi szabályozást abban az irányban, hogy a hitvestárs öröklése előtt valamennyi vérszerinti rokon öröklési jogát állapította meg, amely tény arra enged további következtetést, hogy a Kúria döntésével az özvegy haszonélvezeti jogának biztosítása mellett a vérszerinti rokonok öröklését kívánta a hit-