Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A jog és a méltányosság

294 folyamán méltánytalanná vált gyakorlatot és Döntvényt — az 1912 :LIV. t.-c. IV. Címében foglalt rendelkezések értelmében — meg is változtassa. A magyar bíróság ítélkezésében hőven meg is találjuk a méltányos jogrendezés eseteit. Legyen szabad itt utalnom az özvegyi jog megszorítása esetében a mentesített jutalék hasznai kiadása időpontjának megállapítására vonatkozó 69. számú jogegységi döntvényre, a veszélyes üzem körében történt baleset folytán a tárgyi felelősség alapján folyó perben a kártérítés megállapítására vonatkozó — az 545. számú E. H.-tól eltérő — 70. számú J. D.-re, a megbízónak a megbízott által harmadik személynek okozott kárért való felelősségre vonatkozó 84. számú Tüh. II. bekezdésére, — a baleseti járadékoknak a gazdasági viszonyok változása folytán lehető felemeléséről vagy leszállításáról szóló 24. számú J. D.-t hatályon kívül helyező 86. számú, majd az ezt hatályon kívül helyező 87. számú T. H.-ra stb. Utalhatok végül a szerződésen kívüli jogellenes cselekmények, az ú. n. magánjogi deliktumok eseteire, melyekben a vétkesség elvének rideg alkalmazása nagy méltánytalanságokra vezetne, de a bírói gyakorlat a kárért való felelősséget méltányosságból vétkesség fennforgása nélkül is megállapítja. VII. Ezek után és végezetül vizsgáljuk meg röviden azt is, hogy jut-e s ha igen, mily szerep a méltányosságnak — ennek a par excellence polgári jogi fogalomnak — a büntetőjog terén. Itt csak hosszabb fejlődés után jutott szóhoz a méltányosság. Ennek oka az, hogy a büntető perben — a fő- és pótmagánvádas ügyek jelentéktelen csoportjától eltekintve — nem magánfelek állnak egymással szemben, hanem az állam áll szemben a polgárral még akkor is, ha a sértett magánfél s így az egymással ellentétes érdekek kiegyenlítését szolgáló méltányosságnak természetszerűleg kevesebb szerep juthat. A bűnügyekben elsősorban a salus republicae suprema lex esto elvnek kell érvényesülnie. Ennek könyörtelenségét jelezte a büntetőjog kezdetleges korszakában a talio, az istenítéletek és a büntetések aránytalan szigorúsága. Ez magyarázza meg, hogy Árpádházi királyaink a misericordiát és penitentiát ajánlották utódaik és a bírók figyelmébe. A büntető jogszabály a mult század végéig elvből nem ismert méltányosságot. Megállapított egy törvényes tényálladékot és ha ezt a vádlott cselekménye kimeríti, a bűnösséget meg kellett állapítani és büntetést is ki kellett szabni — még akkor is, ha az in konkreto nemcsak méltányos, de még igazságos sem volt. Csupán a büntetés kiszabásánál juthattak érvényre „enyhítő körülmények", de a törvényes minimumok ennek is korlátot szabtak. Gondoljunk csak a ím. előtti időre, mikor a lopásnak minimális büntetése a 338. §. esetében 6 havi börtön volt, még ha a vádlott csak egy ceruzát is lopott. Mi régebbi bírák tudjuk, hogy az ilyen kirívó eseteket éve-