Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 13. szám - Testvértartási kötelesség, mint kötelezettség

248 Szent István dekrétumainak I. könyve 8. fejezet 1. §-a mondja: „azért atyák az atyák, hogy táplálják az. ő fiaikat; s azért vannak a fiúk, hogy megfogadják az ő atyjok szavát." II. könyvének 24. fejezete az özvegyekről és árvákról rendelkezik. Kálmán király dekrétumainak I. könyve 20. fejezete szerint „királyok adománya apáról fiúra szálljon és ha fiú nincsen, következzék a testvér, akinek holta után az ő fiait sem kell kirekeszteni az örökségből, Zsigmond király 1435. évi második dekrétuma (VI) 19. és 20. c. a leánynegyedről rendelkezik. I. Mátyás 1486. évi dekrétuma (VI) 26. cikkely 8—14. §-a hasonlóképen rendelkezik arra az esetre, amidőn a fiágon magvaszakadt embereknek feleségeik és leányok maradnak hátra. II. Ulászló 1492. évi dekrétuma (I) 63. cikkelye szintén a nemzetségi atyafiaknak és a leányágnak jogai felől rendelkezik, ha a királyi adományok tárgyában az elhunytnak fiágon magvaszakadt. Mindenkoron külön joghatással járó jogi tényékként jelentkeznek a szülőkön kívül a testvérek, a fivérek és rokonok akarata, vagy beleegyezése" is. Jogszokás volt tehát gyakorlatban a testvértartást illetően a nélkül, hogy valamely más kútfőben gyökerezett volna. A magyar népnek főként az erkölcsöt is uraló jogi érzése, a jogeszme volt a jog kötelező erőforrása. Az emberi együttélést szabályozó normák, mint reális tények a magatartásokban visszatükröződést nyertek, de a jogrend idevonatkozó kötelezőségét alkotmányszabta módon hozott törvények nem minden vonatkozásban és e tekintetben sem határozták meg. A vonatkozó rendelkezésekben itt-ott csak kicsillámlottak a normatételek. II. Ulászló 1498. évi harmadik dekrétuma 6. cikkelyében el is rendelte, „hogy a régi szokásokat, amelyekre az ítélőmesterek bíráskodásuk alkalmával hivatkozni szoktak, össze kell írni". A most hivatkozott 6. cikkely szerint „ezeknek a szokásoknak az összeírásával a királyi Felség Ádám mestert bízta meg". Werbőczy István Hármaskönyve már erre a jogviszonykörre is terjedő rendelkezéseket tartalmaz. A véregység gondolata jelenik meg Hk. I. Rész 29. cím 9. §-ában foglalt abban a ren delkezésben, hogyha valamely leány „fivéreinek vagy azoknak a vérrokonoknak akaratából és beleegyezésével ment férjhez birtoktalan emberhez, kikre az ily jogoknak, vagy negyedeknek férjhezmenetele után visszaszállniok és maradniok kell", a férjnek (u. o. 7. §.) „az ország szokása szerint az ilyen leánynegyed fejében járó birtokba örökös joggal kell belépnie és benne maradnia". Ha „fivéreinek, vagy vérrokonainak, avagy szüleinek híre, akarata vagy beleegyezése nélkül tette" (u. o. 10. §.), „akkor negyedjogát nem birtokban, hanem pénzben követelheti". Nincs kifejezetten és rendszeresen szabályozva a testvérek és rokonok jogállása, de mégis kivételesen egy-egy mozzanata-