Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 2. szám - A szabadság fogalma a magyar köztudatban

56 szabadság rovására áthágni. Ennélfogva az egyéni szabadság csak úgy biztosítható, ha kevesbíteni törekszünk a hátaimat, amelyet az állam minden egyéni viszonyra gyakorol. Mint látni méltóztatnak, ez majdnem ugyanazt jelenti, mint amit a francia Jules Simon úgy fejezett ki, hogy „az államnak arra kell törekednie, hogy feleslegessé tegye önmagát." Az első, aki a szabadságnak ily felfogása ellen a magyar államfilozófiai irodalomban súlyos szavát felemelte, volt az én felejthetetlen emlékezetű professzorom, Concha Győző. (Politika, I. iköt. Bpest, 1907. 58. és köv. 1.) Bár egyébként nagy tisztelője volt Eötvös hatalmas művének, nem (késett rámutatni arra, hogy Eötvös az állam és a szabadság természetének megítélésében nagyon is kora közvetlen viszonyainak hatása alatt állott és az államot bizonyos történelmi korcsalakjaiban, különösen a 48 utáni reakció idejében fennállott formájában szemlélte. (Eötvös a Bach-korszakban írta művét.) Ezzel szemben Concha Győző az állami és nemzeti életnek magasabb és a közvetlen korviszonyokon felülemelkedő szemléletével igyekezett a szabadság tisztúltabb fogalimának utat nyitni. Szerinte a szabadság emberi értelemben uralmat jelent, amellyel az ember a maga eszméjét önfelismer te és önmeghatározta korlátok között Ikülsőleg valósíthatja s azt tovább módosíthatja. A szabadságnak ezek az összes lényeges elemei az emberi életnek sem külön egyéni, sem közületi formájában föl nem találhatók, hanem csak a két formában együtt. Csak a közben, névszerint az állami iközületben élő ember lehet szabad és csak a szabad egyénekből álló/ életét tagjainak közreműködésével folytató közület (nemzet) mondható szabadnak. A valódi szabadság állandó hatalmat, megingathatatlan erőt jelent, aminővel csak a köz, mint egész rendelkezik s az egyesek szabadsága mindaddig nem ilyen, amíg nem az összesség erejének folyománya. A teljes szabadság, mint hatalom, csak a köziben van meg és a közszabadságban benne van úgy a belső, mint az egyéni szabadság, még pedig annál fogva, mert csak a közben van olyan ellenállhatatlan erő, amely nélkül az egyén belső szabadsága is más egyének önkényének labdájává tehető s amilyen nélkül az emberi alkarat külső érvényesülése éppen lehetetlen. Csak kevesen lehetnek ott erősek, szabadok, ahol a köz gyenge; viszont a köznek erejéből az egyesre háramló hatalom, vagyis a szabadság föltételezi a köznek a szabadságát. A szabadság tehát erőt, nem pusztán akadályoktól való mentességet jelent; az akadályok önleküzdésében nyilatkozik csak az erő, míg azok hiánya nem bizonyítja az erő jelenlétét. így Concha Győző. S írja mindezt oly korban, amiikor a XIX. század orthodox liberális világnézete Európaszerte még jóformán mindenütt uralkodónak volt mondható. S nekem úgy tűnik, hogy az én áldott emlékezetű profeszszorom itt nagy magyar szellemek ősi hagyományainak útján