Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 2. szám - A szabadság fogalma a magyar köztudatban

57 járt, akik nem írtaik ugyan éppen elvont államböloseleti tanlkönv­veket, de akiknek a magyar életsorsol bevilágító nagy szellemi hagyatéka lényegében ugyanezt a gondolatot hagyta reánk örökségül. Csak háromra legyen szabad hivatkoznom e legnagyobb­jaink iközül: Szent Istvánra, Zrínyi Miklósra és Széchenyi Ist­vánra. Kezdeni Szent Istvánon. Amikor Koppány, Gyula és Ajtony vezérek fegyverrel támad­tak az országot újjászervező és életformáját a kereszténység szellemében átalakító Szent István reformjai ellen, mozgalmuk kifejezett céljai (között nyilván nemcsak az ősi vallás, hanem egyúttal az ősi szabadság visszaállítása is szerepelt s bár nyilat­kozataik hiteles alaíkban nem maradtaik fenn, alig lehet kétsé­ges, hogy az íij irány ellen emelt vádjaik egyike az lehetett, hogy az újítások megsemmisítik a nemzet ősi szabadságát, Pe­dig, hogy Szent Istvánban mily élénken élt a szabadság tisztelete és szeretete, arról világosan tanúskodnak az általa alkotott tör­vények, íme azt olvassuk dekrétumai II. könyvének 20 fejezeté­ben: „Istenhez méltó dolog és igen jó az embereknek, ha kinek­kinek az ő szabad szándéka szerint folynak élete napjai.'' Tehát törvénybe iktatta az egyéni szabadság elvét, — anélkül, hogy ezt összeegyeztethetetlennek tartotta volna az erős központi hatalom szervezéséből folyó fegyelmezéssel és szigorú rendtartással; mert, miként dekrétumai első könyvében, vagyis az ú. n. Intelmeikben mondja (8. fej. 2. §.): ,, . . . az engedetlenség (fegyelmezetlenség) az egész országnak veszedelme." S jellemző, hogy néhány évti­zeddel később, Kálmán király dekrétumainak előszavában a kö­vetkezőket olvashat juk (8. §.): ..Mikor Szent István atyánk, amaz apostoli férfiú, törvényt szerze népünknek, némely dolgokban keményebb, másokban pedig elnézőbb, egyszer szigorúan bün­tető, másszor türelemmel elengedő vala: mindazonáltal a fegye­lem vesszeje nétkül senkit el nem bocsáta." Mi más ez, mint ama kor nyelvén kifejezése annak, hogv az egyéni szabadságnak né­mely szükségszerű Korlátok között való biztosítása az állam céljához tartozik ugyan, ennek egyedül alkalmas eszköze azon­ban az erős közhatalom által fenntartott közfegyelem. Még világosabban láIszik ez a gondolat gróf Zrínyi Miklós­nál. Azt írja a Török Áfiumban: ,,Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltó­ságára a militarem disciplinam ... Én tudom micsodás inipe­dimentuma vagyon, hogy ezt a perfectiót elérhesse, a magyar nemzetnek . . . Mi a szabadságunkat annyira tágan értjük, hogy akármelyik hajducsika is vagy katona nem igen hagyja magát venni örömest az ilyen oskolában vagy disciplinában, holott neki nagy servitusnak tetszik a jó rend s rabságnak a regula . . . Igaz bizonyára az, nincs a szabadságnál szebb dolog, de viszont aki az ilyen militaris disciplinát szabadsággal ellenkező dolog-

Next

/
Thumbnails
Contents