Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 11. szám - Leszállítandók-e a fellebbviteli értékhatárok?

344 Folytatva a tanulmányban kifejezett érvek kritikáját, véle­ményem szerint nem látszik helytállónak az a felfogás sem, hogy „a felek érdeke elsősorban mégis azt kívánja, hogy perük­ben lehetőleg a legfelősbb bíróság mondja ki az utolsó szót. Ez felel meg népünk sajátos felfogásának is . . ." Nézetem szerint, a közérdek nem ez, hanem abban van, hogy a helyesen gyako­rolt bírói döntésben a felek megnyugvást találjanak, akár a középfokú bíráskodás során is. Ha pedig ,,népünk sajátos fel­fogásának" valóban az felelne meg, hogy minden pert usque ad finem, időt és költséget nem kímélve, a legfelsőbb fokig fel­vigyen, erre azt kell mondanom, hogy az a ,,sajátos felfogás" a morbus hungaricus egyik pathologikus jelenségét példázza, amit nem támogatni, hanem elnyomni kell néplélektani szempontból. Vallom ugyanis: a jognak, mint ethikumnak, nemcsak közönség­kiszolgáló, hanem nevelő, irányító hivatást is be kell töltenie. Ebből pedig következik, hogy ,,a jussomat nem hagyom" népi tulajdonságot a nemzeti géniusz megnyilvánulásának nem fo­gadhatom el s erre csak az lehet a megjegyzésem, hogy népünket egyenesen rá kell nevelni arra, hogy ettől a virtusos csakazértis, abuzív felfogástól elszakíttassék és nyugodjék meg a középfok körültekintő ítélkezésében. De nem tudom megdönthetelennek elfogadni azt az érve­lést sem, hogy a jelenlegi felülvizsgálati értékhatár fenntartása esetében a m. kir. Kúriának csupán az ú. n. nagyperekben volna módja véleményt nyilvánítani, míg az anyagilag habár még mindig jelentős, de kisebb értékű (3,000—5,000 pengő) ügyek­ben nélkülözni volnánk kénytelenek legfelsőbb bíróságunk irá­nyító gyakorlatát. Nem lehet ugyanis kétség abban, hogy a mai állapot fenn­tartása mellett is, szükség esetében, van mód és lehetőség arra, hogy a m. kir. Kúria, ha nem is mindig a konkrét per kereté­ben, de egyéb úton, módon (jogegységi határozat, etc.) töltse be jogirányító hivatását. A közérdek mindössze ezt kívánja, ellen­ben nem látok közérdekű célt abban, hogy minden, avagy akár­csak nagytömegű konkrét per menjen fel a m. kir. Kúriáig, vi­szont valóban közérdek az, hogy jogszolgáltatásunkat egységes irányító szellem hassa át, ámde ezt a célt a m. kir. Kúriát „foj­togató" peráradat nélkül is — sőt éppen enélkül — valósíthat­juk meg a legteljesebb mértékben. Azzal az egyszerű bővített mondatban foglalt apodiktikus kijelentéssel, hogy ,,5000 pengő ma számottevő vagyon", sem tudok megbarátkozni. A mai időkben egy — Isten ne adja — világkataklizma küszöbén, valóban nem áltathatjuk magunkat az értékállandóság fikciójával. A fizetési eszközök, akár pengő­ről, akár egyébről legyen szó, tekintve a pénz belső értékét, vá­sárló erejét, világviszonylati értékelését, nem bíztatnak azzal a reménnyel, hogy értéknövekedő, avagy akár értékállandósági ál­mokat fűzhetnénk akárcsak a közeljövőben befutó pályájukhoz,

Next

/
Thumbnails
Contents