Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 11. szám - Leszállítandók-e a fellebbviteli értékhatárok?

342 A m. kir. Kúria, mint igazságszolgáltatásunk legelőkelőbb szerve, hogy magas hivatását valóban betölthesse, éppen a jog­kereső közönség érdekében csakúgy körültekintő gondoskodásra, védelemre szorul, mint bárminő állami tevékenységet ellátó in­tézmény, amiből következik, hogy amennyiben bármily perjogi kodifikáció nem számolna ezzel a szemponttal, előállhatna, hogy legfelsőbb bíróságunk rajta kívül eső okoknál fogva nem tudna megfelelni a működéséhez fűzött várakozásoknak s így az ösz­szesség érdekeit hatékonyan szolgálni nem volna képes. Nos, meg­egyező a véleményünk abban, hogy a Te. megalkotását meg­előző időben a perek túláradó tömege felsőbíróságunkat szinte „fojtogatta" s a fellebbviteli értékhatárok tetemes emelése ége­tően szükségessé vált, márcsak azért is, hogy bizonyos tömegű munkateher felsőbíróságunktól elháríttassók, ha az ítélkezés gyor­saságához, alaposságához és színvonalának megóvásához fűződő érdekeket feladni nem kívántuk. Mindezeket a követelményeket a 49.000/930 I. M. számú rendelet volt hivatva biztosítani. Eddig a pontig, úgy hiszem, ezek a megállapítások egybeesnek az idé­zett tanulmány fejtegetéseivel. Ha azonban az orvoslás eszközeit az idézett rendelet intéz­kedéseiben egyszer megtaláltuk, előáll a kérdés, szabad-e azokat elvetni magunktól, ha időlegesen a panaszolt peráradat tömege akár egyharmadával csökkent volna is? Nem lehet kétség abban, hogy a közölt statisztika pontos adatokat tár elénk, mégis min­den statisztikától mentesen azt a véleményünket kell kifejezni, hogy abból nem az a következtetés adódik. — amint a tanul­mány teszi, — hogy a Te. előtti állapot volna az értékhatár te­kintetében visszaállítandó. A m. kir. Kúriának, mint legfelsőbb jogszolgáltató fórumnak jogmegóvó, -fejlesztő és -irányító hivatását ugyanis nem lehet és nem szabad, legalább is elsődle­gesen nem. statisztikai számoszlopok kicsinyes távlatából meg­ítélni. Másfelől pedig felmerül az aggály, hogy amennyiben a Te. előtti értékállapotra térnénk vissza, nem jutnánk-e ismét bele az akkor panaszolt „fojtogató" helyzetbe? Feladni egy be­vált reformot csak azért, mert átmenetileg némi megkönnyebbü­lés mutatkozik, éppen a reform hatásaként a m. kir. Kúria mun­kájában s különösen az ítélkezés gyorsaságához fűzött kívána­lom végre-valahára teljesült, hogy azután a reform elvetésével ismét beleessünk az előző panaszolt helyzetbe s ekkor majd újra foglalkozzunk azzal a gondolattal, hogy a 49.000/930. T. M. számú rendelet értékhatárai ismét visszaállítandók volnának, valóban nem látszik per jogpolitikai érdeknek és általában a helyesen ér­telmezett kodifikáció feladatának. Nézetem szerint tehát éppen (ízért, mert a reform bevált, fenntartandó, mivel csak vele tudjuk mer/tartani a jövőre is a jelenlegi megnyugtató helyzetet és nem szűntethető meg, mivel így a bevált eredményeket kockáztatjuk. De nem kívánunk elzárkózni — a fenti megfontoláson kí­vül — a részletesen ismertetett ellenérvektől sem. Az idézett ta-

Next

/
Thumbnails
Contents