Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 8. szám - Jogalkotási kísérlet

287 Nem tesznek különbséget az I. T. Sz. arra nézve, hogy végintézkedés, törvényes öröklés, vagy ingyenes átruházás útján történt-e a háramlás, de arra nézve sem, hogy a háramlás közvetlenül a közös törzs egyenes ágán-e vagy közvetve a közös törzstől származott családtagok valamelyikének végintézkedése vagy ajándéka folytán szállott-e az örökhagyóra. A cél tehát nyilván az volt, hogy a családi vagyon hiánytalanul a családban maradjon mindaddig, amíg a közös törzsnek leszármazói élnek s ez legegyszerűbben a redintegrátió elvének szigorú alkalmazásával volt elérhető. Közömbös ennélfogva, hogy az ági vagyon egyes tárgyai az örökhagyó hagyatékában meg vannak-,e mert a hiányzó értéket a szerzeményből pótolni Ikell s ez mintegy negyven éven át még vita tárgya sem volt. Egyébként a célszerűséggel is ellenkeznék, ha minden egyes vagyontárgy eredete külön vizsgálat, bonyolult és költséges bizonyítási eljárás tárgyává volna tehető. Ily gyakorlat követése esetén nem lenne vége-hossza a pereskedésnek, mihelyt a gazdasági válság s vele együtt a hagyatékok nagymérvű terheltsége megszűnnék s ennek következtében az örökösödési perek száma ismét felszökkenne. Most már a továbbiakban azt kell vizsgálnunk, hogy a redintegrátió eme szabálya alól kell-e vagy lehet-e kivételt tenni akkor, ha az örökhagyó egyes ági vagyontárgyakat végrendelettel elhagyományozott vagy életében elajándékozott, esetleg eltékozolt? ' Mint már említve volt, az ági örökösi sem az I. T. Sz., sem más tételes szabály nem gátolja abban, hogy ági vagyonával ép í.gy, mint szerzeményével szabadon rendelkezzék, de másrészt a szabad rendelkezésre vonatkozó szabályok, s ezek között a végrendeletekről szóló 1876:XVI. t.-c. egyáltalán semmi oly rendelkezést nem tartalmaznak, amely egyfelől az ági örököst, másfelől a hitvestársat a hagyatékkal s illetve egymással szemben megillető igényeket kivételesen szabályozná s a szerzeményt a redintegrátió alól mentesítené. Ha tehát az örökhagyó nem rendelkezett összes vagyonával, csak egyes öröklött vagyontárgyakkal: ebből még nem következtethető az, hogy ezáltal az ági örökös hátrányára s a szerzeményi örökös előnyére kivánt volna intézkedni, sőt épen arra lehet okszerűen következtetni, hogy a rendelkezés után fentmaradó hagyatéki vagyonát a törvényes öröklésre tartotta lenn, mert hisz módjában lett volna tetszése szerint máskép rendelkezni. Másrészt kétségtelen, hogy a végrendelet kiterjesztő magyarázatának helye nincs. Amit az örökhagyó világosan és félreértetlenül ki nem jelentett, vagy ami a végrendelet szövegének egész tartalmából ki nem tűnik, azt érényesnek elfogadni, vagy arra okszerűen következtetést vonni nem lehet. így egymagában abból, hogy valamely vagyontárgyat az örökhagyó elhagyomá-