Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 7. szám - A magánjog Szovjetoroszországban

261 A törvény 416. és 'következő szakaszai végül visszaállítják az örökjogot is, mindenesetre iázzál a megszorítással, hogy csak a 10.000 laranyrubelt él nem érő vagyon lehet örökség tárgya. Örökösök osalk a leszármazók, a házastárs, továbbá munkaképtelen, vagyontalan olyan személyek lehetnek, akiket legalább egy esztendeig az örökhagyó tartott el. Az öröklési igény vagy ia törvény rendelkezésein, vagy végintézikedésen alapul. Végintézkedéssel a törvényes öröklés rendjét csak annyiban lehet megváltoztatni, hogy az örölkhagyó egyeseket kihagy az örökösök közül, ezek örökrésze azonban az államé lesz. Végrendeletben is csak olyan személyt lehet örökösnek nevezni, aki törvényes örökös is lehetne. Ez a törvény megindítója a szovjet jogalkotásában annak a folyamatnak, amely végül is a kolldktív gazdasági berendezkedés fokozatos megszüntetését és a magángazdasági, kapitalista alapokon nyugvó gazdasági rendszer újból való kiépülését eredményezte. A belső (kereskedelemben, a- kiskereskedelemben vissza áll az egyéni kezdeményezés lehetősége, mem dolgozó is lehet kereskedő. 1921-ben egy törvény lehetővé teszi 20 alkalmazottnál nem nagyobb létszámmal dolgozó ipari üzemek létesítését is. Ennél több alkalmazottat tartani vagy egynél több ipari üzemet fenntartani azonban egyelőre még nem szabad. A külkereskedelem, az elosztó kereskedelem, a nagyipar, a közlekedés, bankügy, továbbra is állami vállalkozások, egyúttal monopóliumok. A magánjogi törvény 19. §-a, amint erre fentebb már rámutattunk, ezeket az állami vállalkozásokat önálló jogi személyiséggel ruházza fel, kimondván, hogy az állam érettük, így tehát tartozásaikért is, semminő anyagi felelősséggel nem tartozik, ezek az üzemek kötelezettségeikért csak a részükre átengedett külön 'vagyonokkal felelnek, sőt erre a vagyonra nézve is az államot bizonyos elsőbbség illeti meg. Sajátságos ellentét, — amilyent azonban már ebben a korban többet is látunk, — azzal az elvvel szemben, hogy a bérmunka csak az államnak van megengedve és hogy magánszemélyeknek másokat dolgoztatni tilos, az a rendelkezés, hogy az állami gazdálkodás egyes ágazatait, egyes állami vállalkozásokat, mint pl. bányászat, közlekedés, a fentebb említett koncessziókkal magánszemélyeknek vagy magánjogi társaságoknak adják bérbe, aminek természetes következménye, hogy ezek a bérlők nagybani munkaadókká válnak. Ezeknek a koncesszióknak jogi helyzetét az 1921. évi július 10-i törvény világítja meg. Ennek rendelkezései szerint társulatok, egyesületek, más testületek, úgyszintén egyes polgárok jogosulták arra, hogy állami