Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 6. szám - Adalékok a hitelsértés kérdéséhez

194 az indokolással, hogy az adós mindent, amivel tartozott, kifizetett és csak 49 P 93 f-rel maradt adós; erre az összegre pedig az adós fizetéséből lefoglalt rész teljes fedezetei nyújt és az ingatlan eladása folytán a hitelező követelésének kielégítése nem hiúsult meg. A másod, híróság is felmentette a vádlottat azzal az indokolással, hogy vádlott még a fellebbezési tárgyalás előtt kiegyenlítette az egész tartozását. A m. kir. Kúria a fent id. tc. 1. §-ába ütköző bűntettben bűnösnek mondta ki a vádlottat. Az ítélet indokolásának a lényege a következő: A vádlott cselekménye nyilván rosszhiszemű volt. Ez nézetem szerint, feltétlenül helyt áll, sőt a rosszhiszeműség megállapítása nem is elég a vádlott eljárásának jellemzésére, mert cselekményét kétségtelenül a hitelező károsítására és a kielégítési fedezet elvonására irányuló szándékkal követte él. Az ítélet további indokolása az, hogy az ingatlan eladása és a vételári összeg hozzáférhetetlenné tétele folytán nem maradt fedezet a hitelező követelésének a kielégítésére, mivel a vádlott fizetésének lefoglalása nem nyújt kellő biztosítékot, már pedig a jövőben lejárandó havi részletek biztosítására a hitelezőnek joga van. Ezzel szemben megjegyzem, hogy akár van a hitelezőnek ilyen joga, akár nincs, tény az, hogy az ítélet nem csak károsítást nem állapít meg, hanem az nyert megállapítást, hogy vádlott a fizetésének letiltott részéből 119 P 07 f-t törlesztett. Ha meggondoljuk, hogy ez az összeg megfelel mintegy nyolc hónapra eső tartásdíj összegének, akkor a vádlottnak fizetése, illetve lefoglalt része talán mégis elegendő biztosítékot nyújt a jövőben lejárandó részletekre nézve. Végül az ítélet indokolása oda concludál, hogy vádlott az ingatlanán túladott, a vételári összeg eltűnt, a vagyoncsökkentés jogtalan volt és ez ,,a hitelező kielégítését csorbító szándékkal történt.'' Ezen az alapon az ítélet a vádlott bűnösségét meg is állapította. Azt azonban és ezt újból kiemelem, hogy a hitelezőt a vádlott tényleg megkárosította, az ítélet nem állapítja; ezzel a kérdéssel — a mely, nézetem szerint, a legfontosabb — az ítélet nem is foglalkozik, és mind a három bíróság ténymegállapításából kivehető, hogy a hitelező egy fillérrel sem károsodott. Ezért, nézetem szerint, az 1932:IX. t.-c. 1. §-ában írt btő. cselekmény nem létesült. A kár be nem következésében látom az ítéletnek hézagát. Akár a hitelezőt károsító cselekménynek nevezzük az adós tettét, akár meg is állapítható a hitelező kielégítését ,,csorbító", akár a károsító szándéka, ez mind közömbös azzal a nem vitás ténnyel szemben, hogy kár tényleg nem állott be. Enélkül peduig a szóbanforgó bűncselekmény nem foroghat fenn: a bűncselekménynek nem volna alapja, objektívuma sem. Nagy örömömre szolgál, hogy dr. Degré Miklós is, a fent id. megbeszélésben, ugyan ebben a nézetben van, mert — a tör-