Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 5. szám - Nevelés a fegyházban

190 gányság harcai dominálták ugyan, az ország azonban a keresz­­­nységen kivül álló, nem, pogányhitű letelepedését csak kis számba tűrte viszont emberségesen járt el velük, különösen a megtértekkel szemben. Szent István egész politikájának az őszinte békeakarat volt az alapja, soha nem támadott, de országa függetlenségét vagy a kereszténységet ért támadásokat erélyesen visszaverte. A lom­bard olasz szövetség már 904-re; a bajor szövetség pedig még régebbre nyúlik vissza és nemcsak közös érdekeken, hanem a népek rokonszenvén is alapult. Előadásától azt a következtetést vonta le az előadó, hogy Szent István államszervezetének fundamentális tételei ma is ér­vényben vannak és a Kárpát-medencében feléledt magyar hiva­tás végrehajtásában azoknak máradéktalanúl érvényesülniök kell mert Szent István intézményei időállóiknak és egv évezre­den át igazoltnak mutatkoznak. IRODALOM A folytatólagos bűncselekmény. Irta: dr. Kocsis Mihály, kir. ügyész. Új tehetség tűnt fel a magyar büntetőjogi irodalomban. Az előttem fekvö mű szerzőjét csak egyszer láttam életemben, de olyan körülmények között, hogy alkalmam volt meggyőződni kiváló jogászi kvalitásairól. Irodalmi működéséről azonban eddig nem hallottam. Es most egy önálló, nagy monográfiával lepi meg az olvasóközönséget. Tárgyát kitűnően választotta meg. Az anyagi büntetőjog terén kévés ennél érdekesebb tárgyat találhatott volna. A tárgykör erősen foglalkoztatta és foglalkoztatja a büntetőjogi irodalmat és gyakorlatot egyaránt. Az e körbe tartozó több kérdés tekinteté­ben a joggyakorlat nagy ingadozást mutatott és nehezen tud állandósulni. Az előszó következőkben írja körül a szerző általi maga elé tűzött célt: „A tanulmány — úgymond az előszó — „lehető szélességben felkutatja a folytatólagos bűncselekményre vonat­kozó törvényi rendelkezéseket, a több évtizedes bírói gyakorlat­ban, mutatkozó elvi szabályokat kihámozni igyekszik, törekszik

Next

/
Thumbnails
Contents