Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 1. szám - A fellebbviteli érték a gyakorlatban
28 KRITIKAI SZEMLE. Jogszerűen senki sem kételkedhetik abban, hogy igazságügyi kormányunkban mindenkor meg volt a kellő jóindulat a magyar bíróságokkal szemben. Ezt a megállapítást most sem azért szögezzük le itt, mintha ezt a senki által kétségbe nem vont jóakaratot valamelyes különösebb érdemül igyekeznénk betudni, mert hiszen arra a magasabb helyről érkező elismerésre bíróságaink minden esetben derekasan rá is szolgálnak s annak kellő időben való kifejezésrejuttatását teljes joggal igényelhetik. — A különbség inkább csak eme jóakarat megnyilvánulási módja terén észlelhető. Kifelé csakugyan nem is szokott elmaradni ez a megnyilvánulás. Egyes igazságügyi vonatkozású törvényjavaslatok parlamenti tárgyalásai során, vagy alkalmi díszgyűlések felszólalásainak keretében felhangzik időnként egy-egy miniszteri kijelentés, mely elismerést és dicséretet szavaz a magyar bírói kar valóban elsőrendű és az önfeláldozásig lelkiismeretes munkálkodásának, — de ezzel aztán hosszú időre be is van fejezve minden „helyzetjavítási" tevékenység, haladnak tovább az öreg kerekek a már jól kinyomkodott kerékvágásban s az igazságot szolgáltató fórumok, legfőképen pedig az alsóbbfokú bíróságoknál működő bíráink külső tekintélyének emelése, vagy működési terűk szűkebb korlátai között legalább is csak puszta fenntartása érdekében a felsőbb régiók felől alig történik valami. így aztán a külföldi bírákéhoz hasonlítható társadalmi súlyuk nem is lehet. Ezeknek az őszintén megírt soroknak az kölcsönöz ezúttal jelentékenyebb időszerűséget, hogy egyik elterjedt fővárosi napilapunkban épen csak a közeli napokban olvashattunk egy keserűhangú felszólalást a szerkesztőséghez intézett levél formájában, mely a Székesfehérvári törvényszéken tapasztalható s az egyetemes magyar bírói kar külső tekintélyét is erősen veszélyeztető állapotokra igyekszik tőle telhetőleg ráterelni az igazságügyi kormány figyelmét. Foglalkoznom kell ezen a helyen is az ügyvédi körökből eredő s az észlelt hibákra reflektorfény-erejű rávilágítással mutató felszólalással, mert egy rövid lélekzetű újságközlemény manapság könnyű szerrel elsiklik az érdekeltek szemei elől s észrevétlen marad. A jóhiszeműséggel bőven telített laikus méltán csodálkozhatnék azon, hogy épen a budapesti kir. ítélőtáblához tartozó székesfehérvári tájakról kell neki olyasmiket olvasnia, amely város máskülönben az irányadó magasabb körök érdeklődésének állandóan előterében áll. Valójában pedig úgy áll a dolog, hogy az élenállóknak nemcsak a régen letűnt korok építészeti emlékei között, hanem a jelenvaló idők elhanyagoltabb rétegeiben is ajánlatos lenne időnként körültekintőbb ásatásokat rendeznie. Most ime, mik derűinek ki aztán?
